A számi "kisebbség" (ezt a szót Skandináviában ritkán használják a számikkal kapcsolatban, hiszen olyan őshonos népességről van szó, amely egyfajta kulturális kapcsot is jelent az érintett országok között) jelenleg példamutatóan erős nyelvi, kulturális és életformabeli autonómiát élvezve él Norvégiában (is), olyannyira, hogy a jogi helyzetük és a tényleges státusuk gyakori példa és hivatkozási alap a többi európai nemzeti kisebbség autonómiaigényeiről folyó tárgyalásokon.

Ez a szabályozás több lépcsőben, a múlt század 60-as éveitől kezdve alakult ki, méghozzá a felülről (a norvég állam irányából) és az alulól szerveződő egyenjogúsító kezdeményezések összecsiszolásával. Az összhang megteremtése nem volt problémamentes, a norvég kormány modernizáló, az északi területek fejlesztését célzó törekvései ugyanis a múltban összeütköztek a hagyományos számi életforma megőrzésének igényével. Az egyik legforróbb vitapont egy vízi erőmű építésének az ügye volt, amely komoly elégedetlenségi mozgalmat váltott ki. A megoldás érdekében hozták létre a 80-as évek elején a Számi Jogok Bizottsága nevű testületet, amely 1984-ben összefoglaló jelentést terjesztett a norvég parlament elé a számi jogok helyzetéről. Erre a jelentésre támaszkodva az országgyűlés 1988-ban módosította az alkotmányt, és rögzítette benne azokat a jogokat, amelyek a számi kultúra, nyelv és életforma megőrzésének jogát, illetve lehetőségeit szavatolják. Egyúttal született egy törvényjavaslat is a számi kulturális önkormányzat, a számi parlament (Saamidiggi) létrehozásáról. A törvény elfogadása után, 1989 szeptemberében megtartották az első norvégiai számi választásokat. A jogszabály amúgy arról rendelkezik, hogy a Saamidiggi jogosult minden olyan kérdésben kezdeményezéssel élni az állami hatóságoknál, amely a számik jogait, életkörülményeit érinti, az állam pedig köteles minden ilyen döntés meghozatala előtt a Saamidiggi véleményét kikérni. 1990-ben - már a Saamidiggi álláspontját is meghallgatva - megszületett a számi nyelv hivatalos használatáról szóló törvény, amely egyrészt biztosítja a nyelvhasználat jogát a hivatalos ügyintézés minden területén, másrészt az oktatásban is garantálja a számi nyelv életben maradásának feltételeit.

Miután a legnagyobb lapp közösség Norvégiához kötődik, általában innen indulnak ki azok a kezdeményezések is, amelyek a másutt (nem kizárólag Skandináviában) élő számik életkörülményeinek javítására, autonómiájuk biztosítására vonatkoznak. 1956-ban rendezték meg a norvégiai Karasjokban az első Számi Konferenciát, és döntöttek az Északi Számi Tanács (ma már egyszerűen csak Számi Tanács, lapp nyelven Sámiráddi) létrehozásáról. A tanács feladata a lapp nép érdekeinek képviselete, az egyes államok lappokat érintő intézkedéseire való javaslatok kidolgozása. Az 1992-es helsinki Számi Konferencia közös politikai és kulturális programot fogadott el (ez a Számi Egyezmény), valamint döntött a lapp himnuszról, a számi zászlóról és a számik nemzeti ünnepéről. A Számi Tanács és a Számi Konferencia javaslatait általában mindhárom érintett skandináv állam elfogadja, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy a számi jogok hivatkozási alapul szolgálnak a többi európai nemzeti kisebbség ügyeiben.