Chuck Palahniuk: Láthatatlan szörnyek

A kemény fiúval (ekkortól: popikon) fenekestül fordult föl a világ. Hajdan elutasított regényét hirtelenjében kiadásra méltónak ítélték - puha fedéllel.

Az egetverő riadalmat keltő fogyasztói társadalmi szatíra narrátora, Shannon McFarland, huszonnégy esztendős modell. Teleshop-reklámokban domborít, marhahúst tömködve konyhagépbe képzeleg földöntúli sztárságról. Vágóhídon, ócskavastelepen, szennyvíztisztítónál fotózzák ("A rusnya koszorúslány esete, akit azért választ a menyasszony, hogy legalább hozzá képest helyesnek tűnjön."). Majd egy nap, mikor az autópályán repeszt, rálőnek egy 30-as kaliberű puskával. A lövedék kitépi az alsó állkapcsát, fél arca bánja. A kórház beszédterapeutájánál (feladat: "Fívefebben mennék fíelni.") találkozik a magát nem változtató műtétekkel szupernősténnyé formáló Brandy Alexanderrel. Aki (anti-)heroinánkat arra okítja: a múlt kidobható a kukába. A tanítványába beleszerető mester(nő), valamint az egykori független szerződéses beépített nyomozóügynök, Manus Kelly, és az elbeszélőnk alkotta trojka a Brit Columbia-i Vancouverből elindul ámokfutni az Államokba. Eladásra kínált lakóingatlanokból csennek el gyógyszereket; naponta legalább kétszer cserélve személyiséget.

A minimalista sokkíró skatulyájába suvasztott, tökös legényből (micsoda!) nővé alakuló Palahniuk önnön korlátait is szétfeszíti - nem hogy a mások által eszkábáltat. Alapállítása ("Mindannyian árucikkek vagyunk.") gúnyvigyorra ingerlő, bornírt lózunggá is silányulhatna. Csakhogy az izgékony fenegyerek közhelyekből alkot szikrázóan egyedit. Tömeggyártású, fércelt konfekciót alakít át míves-nemes haute-couture-ré. A másság és különbözőség XX-XXI. századi, ördögi tablóját megfestve mesél azokról, akik a szépségipar mókuskerekét hajtva akarnak minden áron (sic!) kitűnni az átlagból; sors helyett sztorijuk van. Nevük: Senki.

A szikárul kíméletlen (fülszöveg: "csakis erős idegzetű olvasóknak"), sziporkázóan szellemes munka fesztelensége, iróniába ojtott humora káprázatos. Totth Benedek fordítása - szokásosan - elsőrangú. Meglátva mindennek a fonákját járjuk be, azt a halálkanyarokkal teli utat, amely az önfeladástól vezet az önfelszámolásig. A zéró pontig zuhanunk: a lelketlen kreatúra oda, előttünk a "pálcikákból és madárcsontból" öszszerakott, implantátumoktól, puccos gúnyától, kencétől-maszktól megszabadított, sebzett, pőre ember. Chuck Palahniukot - akinek élete az oeuvre-jénél is idegborzolóbb - bírálói nihilizmussal vádolják. Mélyérzelmű, éber realista. Törik - és nem hajlik. Velem nem packáznak-prózája olyan, mint a belső borítót ékesítő, fekete-fehér portréképe: egyetlen fájdalmas, megfejthetetlen, enyhén reményvesztett, mégis vigasztaló mosoly. Elnézném napestig.

Cartaphilus, 253 oldal, 3000 forint