Ezért lehet German Szadulajev valóban az első komolyan vehető csecsen író. Eddig a csecsenekkel, vagy ahogyan ők nevezik magukat: nohcsikkal kapcsolatban - immáron vagy kétszáz esztendeje - soha nem az irodalom került szóba. Legfeljebb úgy, hogy olyan jeles klasszikusok írtak róluk, például Mihail Lermontov, vagy éppen Lev Tolsztoj, akik korábban a meghódításukra bevetett orosz hadsereg tisztjei voltak. A leghíresebb csecsen - Hadzsi Murat. A többiek: partizánok, törzsfőnökök, katonák, iszlám szélsőségesek vagy orosz szövetségesek: vidéki törpepolitikusok... Ezek a maiak semmi esetre sem hadzsimuratok. Meg aztán a mai csecsenek mások, mint a régiek. Szadulajev azt tartja, hogy a legfőbb ideje leszámolni a nemzeti mitológiával. S bármennyire különösen hangzik: közben új mitológiát épít. A mai csecseneknek azért mutatja meg a múltat, hogy a reális jelenre figyelmeztessen. Pontosan úgy, ahogyan Csingiz Ajtmatov tette, évtizedekkel korábban. A zseniális és legendássá lett mankurt-szimbólum, az emlékezetvesztésre kényszerített kirgizekről, ugyebár, arra figyelmeztetett, hogy történelem nélkül csak szolgaság van, nem létezik a jelen sem, s ebbe a kollektív tudatba beletartozik a szovjet múlt-valóságból építendő jövő. Esetleg nemzeti-nemzetiségi jövendő.

Szadulajev írta: "Nehéz csecsennek lenni. Ha csecsen vagy - ételt, szállást adsz még ellenségednek is, ha vendégként kopog ajtódon, gondolkodás nélkül meghalsz egy lány becsületéért, megölöd azt, akihez vérbosszú köt, mellbe szúrod tőröddel, mert soha nem lőhetsz le hátulról senkit, utolsó falat kenyeredet megosztod barátoddal, kilépsz az autódból, hogy a melletted bandukoló öreget üdvözöld, és akkor sem menekülsz, ha ellenségeid száma ezer és nincs esélyed a győzelemre. És nem fakadsz sírva, bármi történjen veled. Akkor sem, ha elhagy a szeretett asszony, akkor sem, ha a nyomor romba dönti házadat, akkor sem, ha kezedre ömlik bajtársad vére, nem, nem sírhatsz, ha csecsen vagy, ha férfi vagy. Csak egyszer, egyetlen egyszer sírhatsz életedben: amikor meghal édesanyád." Romantikus? Mítosz? Szadulajev álláspontja, hogy "a mítoszok a néppel együtt születnek, a mítoszok együtt élnek és együtt változnak a teremtő néppel, és amikor eltűnik e nép, szétfoszlik a történelem zavaros folyamában, mindössze mítoszai maradnak fenn. A mítoszokban pedig az etnosz titkos lelke." A csecsenek azonban úgy tűnnek el, hogy mítoszaik sincsenek: nincsen Iliászuk, Kalevalájuk. Tehát Szadulajev ezért vállalkozott a tegnapi legendák eposszá formálására Illi című prózai eposzában. Ahogyan Arany János a hun mondakört teremtette meg. (Ajtmatovnak "könnyű dolga" volt: a kirgizek százezer soros hőseposza, a Manasz - része a világirodalomnak...)

Szadulajev ugyanakkor tudja, hogy népének életben maradási stratégiája: az alkalmazkodás: "ez azt jelenti, hogy igazodunk ahhoz, aki az adott helyen és az adott körülmények között az erősebb. Ezeknek a stratégáknak nincsenek eszméik, csak a hatalmat akarják megtartani". Voltak, akik az iszlámhoz igazodtak, vannak, akik az orosz imperializmushoz alkalmazkodnak.Szadulajev szerint ezek nem is stratégiák, hanem pitiáner karrieristák ön- és közveszélyes plánumai. Szerinte akkor lehet megmaradni csecsennek, ha nem felejtik mítoszaikat, megmaradnak csecsennek és békében élnek mindenkivel, akivel közösen dolgoznak. Alkalmazkodnak, de nem az iszlámhoz, nem az orosz hadsereghez, hanem az orosz emberekhez, meg a kaukázusi népekhez... Ez nem egyszerű. Az író tudja, hogy milyen nehéz volt helytállni a csecsenek között az oroszokért és az oroszok között a csecsenekért. "Néhány évszázadon át a csecsenek az egész világgal szembeszálltak, hogy jogot szerezzenek arra: mások legyenek, mint a többiek, ne legyenek hercegeik, és élhessenek szabadon. Most a csecseneknek vannak hercegeik, a hercegeknek csatlósaik, a nép pedig nyájjá lett..." Ez szomorú, ám az író szerint ideiglenes eredmény.

Szadulajev baloldalinak vallja magát, ami a mai Oroszországban meglehetősen ritka jelenség. Szerinte a jobboldali koncepciók a neoliberális elvek szerint a konkurenciára épülnek. A szocializmus feladata a kooperáció fejlesztése. "Azt hiszem, hogy a konkurenciát nem kell különösebben támogatni, mert ez benne gyökeredzik biológiai természetünkben. Egy új történelmi korszak felé törekedve az emberiségnek tudatosan kellene fejlesztenie az együttműködést, a kooperációt. És az lehetne az élet dialektikája, hogy a kooperációra való képesség válna a legerősebb konjukturális értékké" - nyilatkozta az író. Új regénye, a "Pirulák" általános elismerést aratott. Arról szól, hogy a közrendű ember, beleszorítva a bürokrácia egyént felőrlő malmába, a komputer klaviatúrájához bilincselve - óhatatlanul elveszti egyéniségét, ha nem lesz bátorsága ahhoz, hogy egyszer egy másik programra kattintson rá. Hőse ezt megteszi. Ám a megváltás mégsem korlátozható csupán egyetlen gesztusra. A megváltás talán csak álom marad, ha az ember nem képes az emberi társadalomért harcolni, együtt, másokkal. Ez a csecsenekre is vonatkozik, meg mindenkire, aki a posztszovjet közösséggel vállalja egy másik jövő felkutatásának kockázatát.

German Szadulajev azért kelt figyelmet az oroszul olvasók között, mert nem csecsen bajként értelmezi népének tragédiáját, hanem szélesebb összefüggésekben. Ahogyan Hadzsi Murat tette volna hajdanán - Tolsztoj szerint.