A dinnye
Sárosdinak pár napig föl se tűnt, hogy újra megnyílt a rég bezárt zöldséges. Többször elhaladt mellette, mikorra észrevette, hogy ismét ott sorakoznak a farekeszek a járdán, a kopott vakolat mellé simulva. Amikor ez tudatosult benne, megállt, visszalépett, és szélesre tárt ajtókon keresztül szemügyre vette az üzlet belsejét. Némiképp másként nézett ki, mint azelőtt, a személyzet is kicserélődött (a nyugdíjas hölgy helyett most egy a prózaíróval egyidősnek tűnő, enyhén pocakos férfiú nézett vissza rá a pult mögül), ám a polcok ugyanúgy tetszetős primőr áruktól roskadoztak. Amin viszont a leginkább megakadt Sárosdi tekintete, az a dinnye volt: az a bizonyos méregzöld héjú görögdinnye, amivel legalábbis ő évek óta nem találkozott. Mostanság ugyanis mindenütt a csíkosat árulják. Ettől a méregzöldtől azonban a prózaírót egyszeriben megint megrohanták az emlékek: a nagyapja jutott eszébe, ahogy ül a viaszosvászonnal borított asztal mellett, egyik kezében kanál, a másikban jókora szelet kenyér, előtte pedig egy félbevágott dinnye, zamatos, ropogós, illatos, és a belseje... tényleg, milyen színű a belseje?
Mintha rugók lökték volna, úgy lépett az üzletbe. Épp csak viszonozta az enyhén pocakos férfiú szívélyes köszönését, máris nekiszegezte a kérdést: - Mondja, milyen annak a dinnyének belseje? - Majd magyarázatképpen hozzátette: - Lehetséges, hogy sárga? Idejét se tudom, mikor ettem utoljára sárga bélű görögdinnyét.
Az eladó megrázta a fejét, és sajnálkozva közölte Sárosdival, hogy nem, az sajnos nem sárga, hanem ugyanolyan piros belsejű, mint a csíkos héjúak, mindazonáltal igaza van a kedves vevőnek, valóban, időtlen idők óta nem látni a sárga bélű változatot. Azonnal megragadták a közös fonalat. Egymás szavába vágva idézték föl, hogy az effajta dinnyének halványbarna magjai voltak, a húsa sárga, akár a nap, és az ízére is próbáltak szavakat találni, végül abban egyeztek meg, hogy semmihez, legfőképpen a piroséhoz nem lehet hasonlítani. A prózaíró még azt is elmesélte, hogy ismert egy nálánál pár évvel fiatalabb lányt, aki egyszerűen nem hitte el, hogy sárga bélű görögdinnye létezik.
- Hogyne létezne! - csattant föl már-már mámorosan a zöldséges. Csöndesebben tette hozzá: - Vagy legalábbis létezett. - Aztán biztosította Sárosdit, hogy mindent megtesz azért, hogy szerezzen ilyen görögdinnyét.
Nem sikerült neki. Mikor a prózaíró néhány nappal később visszament, a zöldséges szabadkozva tudatta vele, hogy körbenézett a piacon, de sajnos nem talált sárga bélű görögdinnyét. Cserében elbeszélte tönkrement vállalkozásai és a válása történetét, valamint azt, hogy miként kezdett elölről mindent azáltal, hogy ideköltözött és újraindította ezt a rég bezárt üzletet. Sárosdi bólogatva hallgatta, és közben úgy döntött, nem vesz a méregzöld héjú, piros belsejű görögdinnyéből. Ha már illúzió, legalább legyen tökéletes.