Üdítő tágasság?
Ambrus Lajos (szerk.): Krízis és karnevál. Hamvas Béla emlékezete
Az "értelmezések üdítő tágassága"? A megfogalmazás azt sejteti, mintha Hamvas Béla recepciójával minden a lehető legnagyobb rendben lenne: mintha tehát Hamvas elnyerte volna a maga méltó helyét. Mit mondjunk, nem így van: Hamvas recepcióval nincs minden rendben, az egyetemes magyar eszmetörténet kevés valódi zsenijeinek egyike máig nem áll méltó helyen.
Ahogy életében nincs szerencséje a művével, úgy utóéletében nincs szerencséje művének olvasataival. Életében, ugye, mint önmagáról mondja, nem az "agón" embere: mindig is a tudományos-kulturális intézményrendszeren kívül alkot, munkásságának utolsó évtizedeiben pedig a szellemi munka bármiféle lehetőségétől szisztematikusan meg van fosztva. Utóéletében előbb hatósági anatéma alatt áll, miközben szűk körben mégis orákulumként tisztelik, hogy utóbb aztán a demokratikus átmenet se szolgáltasson neki úgymond igazságot: műveinek díszkiadása ellenére is, gondolatai csupán tisztelőinek szektájában hassanak, alakja pedig ne látsszon belekerülni a magyar gondolkodástörténet most újraformálódó kánonjába. Szóval, a Hamvas-recepció ügyében minden csupa zűr és zavar: a kötetszerkesztő Ambrus Lajos nincs irigylésre méltó helyzetben tehát.
Kevéssé irigylésre méltó helyzetében pedig azt a megoldást választja, hogy gyűjteményének összeállítása során a Hamvas-értelmezések egyetlen vonulatát veszi figyelembe: válogatásába meghatározóan az írói visszhangokat emeli be. Ezek között számos érdekes van persze, akár nagyra értékeljék, akár bírálják a hamvasi teljesítményt. Az előbbiek sorában, például, Balassa Péter a saját sze-mélyes-esszéisztikus beszédmódjának, Czakó Gábor viszont a maga tradicionalizmusának hatalmas alakját fedezi föl benne, az utóbbiak között meg, megint csak példaként, Nemes Nagy Ágnes a bölcseletének lírai félhomályát veti a szemére, Határ Győző pedig a karakterológiai fő művét közönséges "ökörséggyűjteménynek" minősíti. Akár így, akár úgy: az írói visszhangok azért a recepció egyetlen vonulatát képezik. A kötetben mellette elhalványul-eltűnik két másik vonulat: a Hamvas-hívek szektájának erős, és a hamvasi munkásságot tudományos érdeklődéssel vizsgálók szűk körének vonulata.
Az előbbi nem nagy tragédia: a hívek szektája - Hamvas özvegyének, Kemény Katalinnak itt is szereplő értékelése szerint: a "félbeavatottak" köre - úgyis ismert a nyilvánosság előtt. Az utóbbi viszont sajnálatos: a tudományos előföltevésekkel munkához látó Hamvas-értelmezőkről nemigen tudni. Pedig léteznek ilyenek: ők azok, akik némiképp ironikus módon, a határozottan tudományellenes, a modern szcientizmus "léthazugságát" élesen bíráló Hamvas munkásságának sajátképpen tudományos kutatását kísérlik meg. Velük teljesebb és érvényesebb lehetne a Krízis és karnevál értékes gyűjteménye.
Nap, 267 oldal, 2900 forint