Én vagyok a jó, csak azt meg nem veszi észre! Csak, ha rossz vagyok, azt veszi észre. Azt mondta jó, de még nálam vannak a szerszámai, hát mondtam neki, kinek kellenek az ő szerszámjai, nem kell nekem semmi se tőle, én még férfitől öt forintot nem kaptam, én mindig csak adtam, vigye a rohadt szerszámait a jó büdös francba.

Hát most megy ez a se vele, se nélküle.

Próbáltam mindent a nyáron, elmentem vízi túrára, hát az valami borzalmas volt, borzalmas, az első fél órában mindenki berúgott, még vízre se szálltunk, de nem ám bortól, sörtől, hanem attól a szatmári szilvától, ami olyan büdös volt, hogy lökd meg, elmenekültek tőle a szúnyogok, mire csónakba keveredtünk már mindenki merev részeg volt, senki nem evezett, mindenki csak hányt bele a Tiszába, hát képzelheted.

Aztán elmentem a Mari tanyájára, Kecskemét mellé, gondoltam, ott megnyugszom, nincs ott semmi csak homok, meg fák, hát olyan ideges lettem attól a sok homoktól meg fától, ha csak megláttam egy fát, már bőgtem, képzelheted, a végén kínomban már elmentem futni, belefutottam a pusztába, és aztán ott leültem és jól kibőgtem magam, pontosabban éppen nekiláttam volna bőgni egy jót, mikor arra jön egy lovas. Kérdi, segíthet-e? Mondom, igen azzal, ha eltakarodik gyorsan a francba, a büdös dög lovával együtt. De ő már lekászálódott, és elkezdett dumálni, untam, de hát mégiscsak volt valaki, aki szól hozzám, úgyhogy másnap elmentem vele Kecskemétre a cukrászdába. De akkor már rájöttem, hogy ez is hülyeség, cuki pofa volt, de hát mégiscsak egy lovas, egy lovas, hát mit kezdjek én egy lovassal, amikor ott van nekem az én Bandusom, aki még életében nem is látott lovat, vagyis hát ott nincs, ott van és ott nincs, a jó édes keservit, csak az a baj, hogy imádom, soha még férfit így nem szerettem, és lova sincs neki, hál' istennek, csak vitorlása, mert aztán fel is hívott, mert ő meg vitorlázni volt éppen, és elkezdi mondani nekem hogy hány méteres a vitorlás, hát mondom, ki a francokat érdekel, hogy hány méteres a vitorlás, az egyik lovagol, a másik vitorlásozik, hát normálisak ezek? Mondd meg, normálisak? Hát mit kezdjek velük?

A lovas legalább vidám volt, mindig vigyorgott, mert olyan hülye volt, azt hitte, hogy nincsen semmi baj, minden rendben, szép az élet, halihó. Na jó, hát az egy lovas volt, persze. A Bandus legalább néha jó rosszkedvű, sír, olyan, mint te vagy, lóg az orra a szerencsétlennek, máskor meg jó kedve van, az igaz, akkor meg az bosszant, minek örül, nélkülem, amikor én meg a padlón vagyok éppen. Áh. Ha rossz a a kedve, mondom neki, hát mi bajod, Bandus, hát itt vagyok, szeretlek, majd meg is változom majd, ha nem tetszik valami, igyekszem, látod, jó együtt, még nem is vagyok olyan öreg, jól nézek ki, nem, ugye, köszi, hát akkor mi bajod van a rohadt életbe, hát rossz ránézni a keserű pofádra, mire ő azt mondja, hogy semmi. Na hát ettől megőrülök, semmi, és közben úgy néz ki a fejéből, mint aki az utolsó perceit éli. Semmi! Hát most mit csináljak vele?

Azt mondja, idő kell neki. Idő! Milyen idő? De én buszra sem tudok várni, nemhogy pasira. Persze Bandus az más. No de akkor is.

Mindig azt mondta, amikor kiléptünk a kapun és ő ment a minisztériumba, én meg a hivatalba, mindig azt mondta, hogy ő olyan nem szívesen hagy magamra, leginkább mindig mellettem lenne és mindig megvédene. Magyarázta folyton, hogy ha jön egy golyó, ő elém áll majd, aztán jött a golyó, én mondom neki, hogy Bandus, jön a golyó, mire ő azt mondja, hogy nem bírja tovább, elfáradt, idő kell neki, idő, hát ezt a golyónak mondja, ne nekem.

Azt mondja, vibrálok, folyton vibrálok, és ő azt nem bírja már, hát vibrálok a jó édes keservit, minden pasi azért van oda értem, hogy van bennem egy kis élet, és erre aztán azt nem bírja, és elmenekül, mert vibrálok.

Szilvafa. Mindig azt mondogatta: szilvafa. Hogy lesz egy hatalmas szilvafánk, az alatt fogunk heverni egész nap, ketten, a szilvafa alatt, és néha azt mondom majd neki, Banduskám, hozzál egy csík füstölt szalonnát a kamrából, meg hozzá egy szép fej paradicsomot, meg a pincéből egy üveg jó hideg bort, és akkor ő ugrik és hozza, a keserves életbe, hát most mondom neki: Banduska! Mi van a szilvafával, Banduska? Erre ő azt mondja, villám csapott a szilvafába, bocs. Hát mondom, rohadt életbe, abba csapott, abba, bocs. Hát most mit csináljak? Szilvafa...

De ő is teljesen meg van bolondulva. Teljesen meg van bolondulva. Ülünk a kocsiban, mondom neki: Nem látod, hogy zöld, mire vársz? Mehetnénk tovább, szépen, együtt. Azt mondja, nem látok semmit, teljesen meg vagyok zavarodva. Na jó, mondom, hát akkor állj itt a zöldben és sasolj, hátha egyszer meglátsz egy zöldet, és akkor tovább megyünk, lökd meg, csak ez a dudálás, ez uncsi egy kicsit.

Hát most mondd meg, mit csináljak vele, adjál tanácsot, legyek kemény, vagy inkább kedves? Hoppá már megint ez a rohadt telefon, hoppá, bocs, ez a Bandus, felveszem, vagy ne vegyem fel, felveszem, na szervusz, különben hogy vagy, szia, bocs, Bandus az, majd hívlak, szia, szia.