nagy bolond az kinek miközben vegetál gazos

szerkesztőségi kertje hagyja hogy fejére essen

rezignáltnak indult műhelyverse s nem bújik

nem tudja a búcsú kopottra hímezett megfáradt

perceit kivárni melyben kéjesen tolakodhat bár

akárki tekintetében megélezett pogromokkal

lepaktálva gyanúsan új szponzorokkal kik

gátlástalanul bőgni sem tudják a várható igét ám

szuszogva pislognak folyton szerteszét valami

befolyást kaparni melyet különben kevés csak

zsigerből akarni nélküle nem lesznek mások

a felszakított ajtókon barbáran bezuhogó senkik

mint egykor a nyeglén célra tartott rágógumis

jenkik a régi jó elvtársi propagandában egyetlen

dimenzióba zártan ötlettelenül nincs bennem azért

ennyi indulat semmilyen irányban legbelül

s magam is erősen kételkedem a felütésben

e halottak napi csöndben vajon miért ily gonoszra

sikeredett ahogy líraian sorszámozni kezdtem

az emlékeket életem kéziratos felét persze nem

kihagyva lelkemen átlapozva a furcsa kérdést ez

a látszólag mihasznának indult kétes szakma valódi

haszna emberségemben merre térít s termékenyen

felfedeztem-e egyszer is a munka szellemi bérét

a kisszerű mocsokban hol mindenféle emberek

bántón locsognak és hősöknek kijáró megkülönböztetett

jeggyel homlokukon nyújtják be a vastagon megírt

számlát mint zseniségüket lobogtató harsány kiáltványt

s e zavart helyzetben egyszerre csak azt veszed észre

tiéd a kormányt tekerő autós és riadtan elugró gyalogos

veresége persze most mikor homályos de romlatlan

szemekkel visszanézel kacérkodva a megélt egésszel

melynek elején valahol nem lengedez csak egy

osztálylista mikor a szépen író hivatalnok enyhén

szervilis ifja hetente megírja trehány tanároknak

a névsort melynek elején mindig aczél volt talán

egyszer ha abai nem is volt kellemes e pozíció-

vesztést gyakran hallani legfeljebb a túl sok feleltetés

miatt mivel az osztálykönyvet ott csapta szét az indulat

hol az órabeírás blöffje befejeződött s attól sem nagyon

kaptál nevetőgörcsöt ha lompos századosod az írnoki

irodába lajstromozni besorolt mert bár kihagyhattad

a feszes udvari sort levelezni egy fantom vezérkarral

sem volt piciny szorongás mivel nem csak az ördögnek

mázolt képzelt ellenség riasztott legalább úgy a békebeli

rontás hogy valami piros csíkos nadrágba belelépsz

aztán már a tudomány roppant boltívei alatt heherész

veled az erdőszéli ájer s magadra hagyatkozva hosszan

bogozgattad melyik a súlyba növesztett tekintély

s melyik száll el a kimódolt hierarchia híg magasában

ebben a rosszul szerkesztett világban hol te is

megvillanhatsz érdemtelenül aztán csak szakma lett

ott legbelül a környezet megannyi tapasztalása s hogy

verset írtál időben figyelni kezdtél mások jambusára

vagy a rímtelenül futó vers lelkükben miként csinosul

a riadt válogatásban a szerkesztői attitűd még igencsak

alul sőt törékeny kéziratokkal hónod alatt a viszonyulást

még csak visszajátszod az igét osztogatók között nincsen

jó barátod szokod a felismerést hogy a tudományos

mázok mögött nyílnak még különös zajos játszóterek hol

a mozdulások szertelenek a papírforma szétesik különc

a sikk valahogy össze kellene gereblyézni riasztó kép-

zavarok mentén a pólusokat merengtél füstös presszókban

ezen sokat aztán egyszer csak a titkolt vágy vagy a vak-

szerencse átemelt siralmas döntési helyzetekbe

és bogozgatni kezdted a kopott gépiratokat jöttek

a majdnem zsenik holdudvarukban fölvijjogott a remény

miközben lelkes ifjúként csalánnal csapdostad az alját

máig sem tudom az alakító emberség mikor szól át néhány

elvétettnek vélt rigmus mögül ki és miként üdvözül

a szerkesztői asztalon ha nem hagyod vagy ha hagyod

letéve kedvenc tollát kikattintva a verstermő wordöt

költőként hozzá egyre gyakrabban visszaszállsz a nálad

hűségesebben őrzött rigmusokhoz hisz minőség

fölött egyre megejtőbb lapokat oszt a tárulkozó idő

melyben a kezdetekhez tétován visszatalálhatsz

 

Aczél Géza (1947) Artisjus-díjas. Legutóbbi könyve (kontra)galopp (javított utószinkron) címmel idén látott napvilágot a Jelenkornál.