Szécsi Noémi: Utolsó kentaur

Céltalan lázadás, tartalmatlan öntudat, végső soron infantilis harciasság e fiataloké; naivitásuk nem az ártatlanság szépségét hordozza, hanem mély zavarodottságból táplálkozik: "Anya, apa korlátolt, a tanárok ostobák, a politikusok aljasak, a kapitalisták kapzsik; a környezetvédelem szép, az igazság létezik, a destrukció helyes, az ellenállás egyedülvaló - nagyjából így állt össze a világkép, melyre összetartásuk szerveződött." (56.) Az epizódfigurák (a BKV-ellenőrtől a női magazin főszerkesztőjéig) túlontúl ismerősek; a helyzetek sematikusak, a lelki mozzanatok ellenben életszerűtlenek. S ezen a közhelyekben bővelkedő és modorosságokkal telitűzdelt nyelv sem segít: nem a leleményes szépírás, hanem a megfáradt zsurnalizmus beszéde ez, s nem a művészet igazságai, hanem a közgondolkodás sztereotípiái lakják be. Sok mindent megtudunk a regényből korunk Budapestjéről (s általában a hazai közállapotokról és közhangulatról) - de szinte semmit, ami ne lett volna tudható eddig is.

Találunk itt álmosító eszmefűzést ("Kevesen viseltetnek közönyösen egyetlen metropolisunk iránt..." [13.]), hibás mondattant ("olyan ez, mikor valaki az unokatestvérébe lenne szerelmes" [14.]), sekélyes urbanisztikát ("Minden nagyváros forgalmas és koszos. A dugó és a szmog teszi a nagyvárost. A nagyvárosokban folyton építkeznek és tüntetnek. Ilyenek a nagyvárosok" [15.]). Stílustörő ("Nono!" [17.]) és maníros szóhasználatot (a kerékpár mint "aszfaltszaggató" [21.]), képzavaros fogalmazást ("...pettyezték és szőtték át a teret, tépték föl megviselt ábrázatán a bőrt" [31.]) és ismétlődő helyesírási hibát ("romlott élelmiszermaffia" [35.]). Menthetetlen giccset ("Ahol enynyire sűrűn egymás mellé építenek három-négy emeletes házakat, ott nem látni a napfelkeltét" [38.]) és önérzetes szentimentalizmust ("Nem akarok semmi olyasminek a tagja lenni, ami házak falára rajzol horogkeresztet, akármit is akar kifejezni vele" [100.]). Értelmezhetetlen mondatot ("Úgy vettem észre, hogy a magasabb szinteket átható korrupcióval próbáltak minket filmes eszközökkel elrettenteni" [109.]), erőtlen humort ("Mahno úgy általában egy sörtés vaddisznó szexepiljével rendelkezett" [119.]) s bölcselkedő semmitmondást ("Egyes búsongó magyarok hajlamosak mindenben a romlást látni, a változás nálunk csak hanyatlás lehet" [128.]).

A recenzens egy korábbi cikkében (Bőségriadó. Népszabadság, Könyv-szemle, 2009. augusztus 1.) elhamarkodottan előlegezett bizalmat az Utolsó kentaurnak. Szécsi Noémi könyve lektűrnek lektűr, csak nem jó.

Ulpius-ház, 285 oldal, 2999 forint