A Habitat for Humanity International egy felekezetektől független, keresztény jótékonysági szervezet, amely a nyomorúságos lakáskörülmények felszámolásán fáradozik. Ma több mint 1,5 millió ember él 300 ezer Habitat-otthonban. A szervezet programja nem nyereményjáték, ahol lakást lehet nyerni. A leendő tulajdonosok nemcsak az alacsony havi lakásrészlet törlesztését vállalják, hanem kétkezi munkájukkal is részt vesznek saját otthonaik és mások házainak felépítésében - minden résztvevőnek 1200 munkaórát. (Sz. A. A.)

"...milyen szép is lenne ez honi kivitelezésben. Mennyi mókával, kacagással járna, ha megvennénk a licencet, és megcsinálnák a Nagy Magyar Házalakítást! Kezdődne azzal, hogy a csatorna beletolná műsorvezetőnek valamelyik lepusztult és unalomig nyomatott arcát, akit már a saját családja is halálra unt, nem beszélve a nézőkről. Aztán kiválasztanák a segíteni kívánt családot, amelyik véletlenül Hunvald György unokahúgának famíliája lenne, vagy a tévé kereskedelmi igazgatójának elvált felesége, de ez mindegy, nem látszik a képernyőn. Ekkor kezdődne az igazi kaland. A család elrepül Ciprusra, ahol egy csótányos szálláson szoronganak öten egy szobában, és fizetniük kell az ebédért. Az internetkapcsolat szakadozna, de azért látnák, amint buldózerrel letolják a házukat (mint az eredeti változatban), majd jönne a kivitelező. Pontosabban: nem jönne, mert közbejött egy pénzes melója, úgyhogy a csatorna igazgatója felhívja az apósának a másod-unokatestvérét, aki állítólag egész jó ács, és rábízná a ház felépítését. A szponzorok azokat az anyagokat sóznák a stábra, amelyeket képtelenség eladni, az alap megroggyan, a falak görbék, a munkások káromkodnak és részegek. A közösség tagjai reggelre felgyújtanák a szerkezetet, mert hogy a rohadt életbe létezhet olyan, hogy nekik nem épít házat a büdös kommunista tévé, másoknak meg igen. Reggel feljelentenék az építőket, a családot és a tévécsatornát.

A ház már építés közben beázna, a használt bútorok enyhe penésszel érkeznének, és a villanyszerelő csak a vakolás után futna be, enyhén spiccesen. Kivési a falakat, lehülyézi a kőművest, majd elmegy, de a lámpák nem világítanak. Ekkor jön a vízvezeték-szerelő, megint kivési a falakat, lehülyézi a kőművest, a villanyszerelőt, a postást és a kormányt, majd elmegy, de a csapokból nem folyik a víz. A festők lehülyézik a villanyszerelőt, a kőművest, a vízvezeték-szerelőt, majd az uszályok festésére használt algazöld anyaggal lekenik a hullámos falakat.

A tetőt ki kell cserélni, de mindegy, mert a családot úgysem hozza haza az utazási iroda Ciprusról, nem baj tehát, hogy már három hete tart az építkezés. A kivitelező levonul, mert megsértődött, nem kapott elég pénzt, és nem lophatta haza az anyag felét. Ekkor a csapat elmegy vásárolni a közeli nagyáruházba, ahol éppen leltár van, azért kapnak tizenkétezer műanyag poharat, de ezért a műsorban hat percen keresztül kell mutatni a Gój Közértesek emblémáját. A műanyag poharakból szekrénysort olvasztanak, aztán befut a család, kiszállnak a limuzinból, és egy busz takarásában találkoznak a műsorvezetővel, aki elfelejtette a nevüket, ilyeténképpen kínosan nem szólítja meg egyiküket sem. Egyébként válnak, szétrobbantotta a házasságot a ciprusi fogolytábor, az egyik gyerek drogos lett, a másik teherbe esett, a harmadik meg... csessze meg, hová lett a harmadik?! A mamának ráadásul van valami ronda kiütése, amitől úgy néz ki, mint egy brokkoli. Nagyjából mindenki sír, csak az apa káromkodik folyamatosan.

Menjen a busz! - kiáltja a stáb, a család és a visszaszivárgott részeg villanyszerelő, de a busz lerohadt, és nem tud elmenni, ezért finoman eltolják." (Para-Kovács Imre: A nagy házalakítás, Hócipő, 2009. február 25.)