Hiába is maradsz, az se elegendő,

villámokkal ereszt gyökeret a felhő,

hiába is elmész, marad az árnyékod,

mintha folyton esőt hullani látnék ott,

fenn a tágas égen elmehetsz messzire,

bárhol is megállhatsz, úgyse elegendő,

sírni fogsz a dombok sárga füveire,

kiszárad a rét, a téged elengedő.

 

Tóth Krisztina (1967) Babérkoszorú-díjas. Legutóbbi kötete Magas labda címmel idén jelent meg a Magvetőnél.