A világ köldökén

Él orosz demokrácia, áll Falanszter még! Mármint a Falanszter könyvesbolt, amely két évvel ezelőtti zarándokutunk első állomása volt Moszkvában, hogy a demokrácia lemenő napjának alkonyi sugaraiban még egyszer megcsodáljuk az orosz alternatív kultúra e parányi szigetét, amelyet már akkor elnyeléssel fenyegetett az illiberalizmus orosz tengere.

 

Moszkvai morzsák

"Azt mondják, hogy meghalok, de annyi mindenfélét hall az ember". Hát, valahogy így. Annyi mindent hallunk Oroszországról. Halljuk, hogy már megint szegényedik, rosszul kezeli a válságot, vészesen csökkennek tartalékai, s csak az olaj- és gázbevételekből vegetál. De hisz gigantikus pénzügyi tartalékai vannak, s azok nem csökkennek tovább, hanem most majd megint növekednek - halljuk másfelől. Mondják, hogy súlyosbodik a putyini tekintélyuralom, egyre nyíltabban fenekedik a nagyorosz nacionalizmus.

Más meg azt mondja, hogy igenis, demokrácia van, s tán mégse Amerikából kéne megmondani, hogy mi a teendő Oroszhonban. Azt is mondják, jobb lenne, ha az amerikai adminisztráció végre eldöntené, hogy együttműködésre kész partnerként kezeli Oroszországot, vagy tovább fújkálja a parazsat az orosz határok mentén.

Mondd ki gyorsan és mérgesen, hogy "szurgutnyeftyegaz". Akárcsak egy irgum-burgum. A szurgut, állítólag, a rokon hanti nyelven halat jelent. Szurgut - már nagybetűvel - sokszázados szibériai orosz város, s manapság nemcsak dús energiaforrás, hanem a Gazprom mellett egy financiálisan is nagyságos úr székvárosa. Ezzel akasztott most bajuszt a magyar Mol. Bár arról, hogy mitől, mennyire és miért magyar a menedzsmentje által birtokolt Mol, épp annyi a tudásunk, mint a Kreml hatalmi viszonyairól - amelyektől, másfelől, ugyancsak tartunk.

A Moszkvában ténfergő és az utcán kaviáros palacsintát majszoló magyar nézelődőnek nem könnyű - de tán nem is kell ilyen kérdéseket eldöntenie. Azt láthatja, hogy a város, régi ábrázatához képest, nemcsak megújult, hanem meglepően tiszta. A közepén is, meg a ki tudja, hányadik körgyűrűn kívül is. Ez is biztosan,

valamiféle diktatórikus rendelkezés miatt van csak így. Tudjuk mi: Mussolini idejében egyszerre csak pontosan kezdtek járni a vonatok. No, de a sztálini időkben meg a brezsnyevscsina alatt nem volt hiány diktatúrából, mégis elhanyagolt és szemetes volt a város. Kivéve a Vörös tér környékét. Az krasznaja volt, szép és ragyogó. De csak az és ott. Most lépten-nyomon seprűvel és kis lapáttal felszerelt, ázsiai kinézetű takarítókba botlunk. Az idegenellenesség karnyújtásnyira lévő céltáblái.

"Magyarok, magyarok!" - hallatszik a friss gyerekrikkantás késő este a Novüj Arbat egyik sarkán. Meghallották, ahogy egymás közt magyarul beszélünk, s lelkendezve ugrálnak körülöttünk. Tíz év körüli, gyönyörű cigány kisfiúk. "Hát, ti hogy kerültök ide?" - "Beregszásziak vagyunk, bácsi, beregszásziak, itt lakunk fenn, a ház tetején" - s felmutatnak egy húszemeletes házra. Alighanem illegális migránsok, kitéve a minden nagyvárosban leselkedő ezer veszélynek. Már régen éreztem, így, magyarnak magam.

A Vörös tér: nem könnyű a ténfergő nézelődőnek
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.