Margócsy István (szerk.): Margináliák

A szerkesztő Margócsy István, aki egyben meghatározó szerző is: a kötetbeli huszonkét kritikai dolgozat közül tizennyolcat ő írt, a további négynek pedig kommentátora volt. A másik négy kritika két szerző műve: Szilágyi Ákosé és Bojtár Endréé. A kommentátorok végül, akik megjegyzetelik - azaz margináliákkal látják el - a bírálatokat: a 2000 című folyóirat szerkesztői.

Bonyolultnak tűnik? A 2000 olvasói persze előnyt élveznek: ők ismerik a jeles lap kritikai rovatát, a "Margináliákat". Amelyik, ugye, éppen a kritika és a kritika kritikája kettőségére épül. A szerkesztők itt kommentátorok: a mindenkori kritika szerzőjét - ez általában Margócsy szerkesztő - azon nyomban alaposan megkritizálják. A kritikai tanulmány így nem csupán a bírálat monológját adja elő: a maga lábjegyzeteivel azonnal dialógussá alakul. Az eredetileg egyetlen szólamot megszólaltató textusból rögtön polifón szöveg válik tehát.

Nos, a kötet a másfél évtizede indult vállalkozás eddig született darabjainak mintegy felét közli újra. A válogatáshoz készített előszó - szerzője megint csak maga Margócsy - a kísérletet a hazai kritikai élet válságára adott eredeti válaszként mutatja be. Gondolatmenete közelebbről, ahogy gyakorta maguk a kritikák is, a "posztmodern" fogalmával operál. A posztmodern korában eszerint már aggályosnak látszik a klasszikus modern kritika eljárása: az autoriter kritikusi szereppel, a megfellebbezhetetlen ítéletekkel, az igazság birtoklásának kizárólagosságával. A posztmodern kritika ehelyett ajánlatot tesz csupán: a megközelített mű egyik lehetséges interpretációjával kísérletezik. Igazságigénye ilyenformán, a "margináliák" kontextusába kerülve, azonnal viszonylagossá válik.

Mindez valószínűleg így igaz. A kötetet megforgatva az olvasónak azonban nem csupán a posztmodern szivárványos fogalma ötlik az eszébe: legalább annyira felrémlenek az értelmiségi házibulik is. Az itt olvasható kritikák és kommentárok mintha nem valami "után" volnának, hanem valami "előtt": az írásos bírálat előtti baráti beszélgetések hangulatát adják vissza. Van a terítéken fekvő mű, van a mű értelmezésének javaslata, és vannak a baráti kommentárok, egyszerre kiegészítve-vitatva a javaslatot, és egyszerre javasolva a mű másik értelmezését. Az egyik elkezd valamit, a másik folytatja, ez innen indulna el, az onnan. Az egész pedig egyetlen csipkelődő-ironikus fecsegésbe olvad össze.

Érdekes persze akkor lesz a dolog, amikor a tét is komoly. A kötet igazi szenzációval szolgáló fejezete épp ezért Nádas Péter nagyregényének vitája. A Párhuzamos történetek lenyűgöző, a hazai kritika egészét zavarba ejtő vállalkozása itt is egymástól markánsan eltérő vélemények megfogalmazását hívja elő: Margócsy grandiózus kudarcnak látja a művet, legszorgalmasabb kommentátorai és legszigorúbb vitapartnerei - megint csak: Szilágyi és Bojtár - viszont hibátlan remekműként értékelik. Hosszan kanyargó, szellemdús és szenvedélyes vitájuk: a hazai humánkultúra valódi ünnepi pillanata.

2000/Palatinus, 298 oldal, 3400 forint