Olyannyira nem, hogy a nemrég közreadott második negyedévi adatok egyre valószínűbbé teszik: az idei év az orosz gazdaság fekete éve lesz. És történik mindez annak dacára, hogy a tavaszi hónapokban a kőolaj hordónkénti ára immár nem 40-45 dollárnál, hanem 60-65 dollárnál tartott. Ám még ezek a korábbiaknál jóval kedvezőbb külső feltételek sem tudták lendületbe hozni az orosz gazdaságot. Minden arra vall, hogy az idei visszaesés mértéke legjobb esetben is legalább 10-11 százalékos lesz, miközben tavaly még csaknem hatszázalékos volt az orosz gazdaság növekedése. Ráadásul - az utolsó adatok ismeretében - még azt sem lehet kizárni, hogy a recesszió mértéke éves szinten eléri majd akár még a 15 százalékot is. És ami még ennél is rosszabb, egyre komolyabb az esélye annak, hogy a gazdasági növekedés jövőre sem indul meg. Komoly moszkvai intézetek állítják ugyanis, hogy még 2010-ben is folytatódik az orosz gazdaság hanyatlása, ha nem is az idei ütemben, de 2-4 százalék közti mértékben majdnem bizonyosan.

Mindeközben drámai léptékben bővül az elbocsátottak aránya. A hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma már ma is meghaladja a 2,5 milliót, ám a tényleges helyzet ennél jóval súlyosabb. Az ENSZ munkaügyi szervezetének kutatási módszerét alkalmazva ma már legalább hétmillióan tekinthetők munkanélkülinek, sőt akad jó néhány független szakértő, aki a tényleges számukat legkevesebb 10-12 millióra becsüli egy 140 milliónál alig nagyobb népességű országban. Eközben óriásiak a regionális különbségek. Legalább 8-10 olyan oroszországi területet tartanak számon, ahol a válság kezdetétől a bejegyzett munkanélküliek száma több mint megháromszorozódott. És ezen a helyzeten az sem változtat, hogy tavaly ősz óta nagy arányban térnek haza az egykori szovjet belső periféria új államainak Oroszországban munkát vállaló polgárai. Novemberben magam is szemtanúja lehettem ennek, amikor az üzbég légitársaság Taskentbe tartó hatalmas gépén - leszámítva a járat néhány külföldi utasát - csak és kizárólag hazatérő közép-ázsiai vendégmunkások utaztak. És ez akkor még csak az első hullám volt.

Mindebből azonban Moszkvában semmi sem látszik. A város szívében ugyanúgy hömpölyög a tömeg, mint ahogy hömpölygött a válság előtt is. Ráadásul itt az élet este 10 után sem áll meg. A város központi részein még éjfél környékén is jócskán találkozni járókelővel. A boltok irigylésre méltó választéka sem lett szegényesebb, és egyetlen bezárt étteremmel vagy kávézóval sem találkoztunk, leszámítva persze azt az egyet, ahova erőltetett menetben hurcoltam magammal fél Moszkván át jámbor, ám egyre éhesebb útitársaimat. Étteremnek azonban nyoma sem volt. Volt helyette bank, Gulag-múzeum és - kiváló stílusérzékről tanúságot téve - egy méregdrága nyugati divatcég márkaboltja, s mindez egyetlen épületben. Hát lehet a múltról ennél felszabadultabban beszélni?

Ez az apró csalódás - vágyott éttermünk eltűnése - nem volt persze több gyorsan felejthető kellemetlenségnél. Már csak azért is, mert a város tele van jó és megfizethető vendéglőkkel, még ha Moszkva kapcsán még mindig kicsit kétkedve írom is le e meghittséget sugalló szót. Mégis, a megannyi kellemes benyomás dacára, ott kísért az érzés, hogy ez egy másfajta Oroszország, mint ami a válság előtt volt. És nem csak azért, mert a Forbes magazin orosz kiadásának hazai milliárdosokat lajstromba vevő májusi különszáma azzal a beszédes alcímmel jelent meg, hogy Krizisznaja Verszija - feltüntetve a többnyire a negyvenes éveik elején járó üzletemberek igen tekintélyes, dollármilliárdokra, sőt tízmilliárdokra rúgó veszteségeit -, hanem mert a többség valószínűleg sejti, hogy az elmúlt évek energiakonjunktúrája rövid időn belül aligha tér majd vissza. És ha erre hosszú éveket kell várni, akkor a látványosan gyarapodó - a társadalom szerényebben élő csoportjaiig is el-elérő - jólétnek is befellegzett.

Tehetős emberek Oroszországban a krízis után is lesznek majd szép számmal. Sorsukért aligha kell aggódni. Nem az ő helyzetük jelent problémát, hanem azoké a szegény csoportoké, akiknek életminőségét - legyen a véleményünk bármi is a putyini kurzusról - még ha lassan is, még ha szerényen is, de mégiscsak sikerült az elmúlt években érezhetően közelíteni a társadalmi közép szintjéhez. Ez a folyamat szakadhat most meg és kezdheti ki a putyini-medvegyevi évek relatív stabilitását. És hogy mi következhet ezután, azt ma még aligha látja bárki is...