"és úgy táncolt, akár a szél fútta láng"

Lotz Károly

Véletlenül jött volna szembe éppen énvelem?

Avagy sorsom keresztezte volna rejtélyes sétaútját?

Láttam utcai Madonna-arcát, a "láttam"

azt jelenti: látom azóta is. Lénye egyszerre hatott

reám, mintha volna húg, nővér, jegyes, névtelen

szép jövendőbeliség - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Lázas, sugaras lényének fémes, élő selyme hirtelen

tapintható lett, pillanatra bár. Tempós járásának

baljós lendületet adott személyének hívó, kihívó,

kacér, sőt, közönséges aurája - - - - - - - - - - - - - -

Közben, képzeletben áttetsző s a senkiföldje felé

tartó valóját nézve, hosszan elnézve, véltem:

nem ismeretlen ő énnékem, ó, nem!

Akkor egy érzés nyílalt, hasított belém,

amelyről nem volt emlékem... Maga a véletlen,

már-már a filozófia sétált előttem. Megilletődtem.

Megzavarta reágondolásomat szőkeségének

"északi, balti mélabúja".

(ahogy megzavarja emlékké vált jelensége

ezt a verset is...)

Lassan fölfogtam, beláttam, jobb, ha engedem,

hagyom, hogy emlék, csak emlék maradjon bennem,

de életfogytiglan. Hiszen nem biztos, hogy az üdvözít,

ha valakit rátartian "realizálunk", bekebelezünk,

magunkévá teszünk...

Nem! Igazán az marad mélyen a mienk,

'kit egy belső, képzelt képbe zárva,

végül " végén a véletleneknek! - mi ő és övé leszünk

s önnön magunktól őáltala végre megszabadulva...!

Mert nem szabad okot erőszakolni a véletlenekre!

Csak mondd hidegen, flegmán magadnak:

ami történik az az ajándék!

Dobai Péter (1944)

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje. Legutóbbi kötete Emlékek jövőidőben címmel 2008-ban jelent meg az Orpheusznál.