Újabb pályázat a távmunkahelyek létrehozására

Ismét kiírható a távmunkahelyek létesítését támogató pályázat, a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) legutóbbi ülésén több mint 500 millió forintos keretet hagyott jóvá ehhez - olvasható a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján.

A cyberszexfüggők életveszélyes világa

Egy 9000-es mintával készült felmérés szerint egyenes összefüggés van a cyberszexszel eltöltött gépidő és a felhasználóknál jelentkező pszichés gondok között. A heti 11 vagy ennél több órát ezzel töltőknek megszűnik a szabályos nemi életük. „Úgy tűnik, hogy a cyberszex sokak számára kielégítőbb, mint a valódi, mint ahogyan a Playboy és a Baywatch is sokakat kielégít” - jelentette ki Cooper.

Van vége az internetnek

A képeket (adatokat) mindenütt jó tárolni, de legjobb, ha otthon is van másolat mindről.

Az internetes magyar nyelvről

Sürgető szükségét látom vonzó, karikatúrákkal, képekkel, illusztrációkkal ékes, agresszíven szellemes, a nagyközönségnek szóló nyelvművelő, szinte „bulvárlapnak”, amelynek legyen televíziós változata is, és név szerint pécézi ki mindazokat, akik nyilvánosság előtt vétenek a magyar nyelv szelleme és szabályai ellen. NolBlog

A névtelen bíró

Nem jegyeztem meg az angol bíró nevét, aki úgy döntött: a bloggereknek nincs joguk anonimitáshoz. Emlékszem viszont George Orwellre, és eszembe jut Kafka, a Kínai Népköztársaság, a különleges szerverek és a letiltott tartalmak. NolBlog

 

Jót tesz a laptop a magánéletnek

Tízből kilenc magyar munkavállaló úgy véli, a mobilkommunikációs technológiák - például a laptopok, okostelefonok megjelenése - kifejezetten jótékony hatást gyakoroltak személyes produktivitásukra, sokuk számára a munka és a magánélet addig ismert egyensúlyát is alapjaiban változtatták meg, derült ki egy nemzetközi munkaerő-piaci felmérésből.

A világ egyik vezető munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cége, a Kelly Services százezer - köztük több mint ötezer magyar - dolgozó véleményét gyűjtötte össze 34 országban. A felmérés tanúsága szerint a válaszadók 78 százaléka pozitívan értékeli, hogy lehetősége van a munkahelyén kívül dolgozni úgy, hogy közben folyamatosan kapcsolatban tud maradni kollégáival - még akkor is, ha ötödük azt mondta, így hosszabb a munkanap, mint korábban. Ezt leginkább az X-generációhoz tartozó, azaz a 30 és 47 év közötti férfiak vélik így.

- A munkaidő növekedéséből eredő hátrányt jórészt ellensúlyozza a virtuális feladatvégzés kínálta nagyobb szabadság és rugalmasság - állítja Jónás Anikó, a Kelly Services ügyvezető igazgatója.

A megkérdezettek 92 százaléka számára vonzó az otthoni vagy távmunka lehetősége, elsősorban az X-generációhoz tartozók lelkesednek ezekért a hagyományostól eltérő foglalkoztatási formákért. A munka és a magánélet jelenlegi egyensúlyával az Y-generáció, azaz a 18-29 éves korosztály tagjai a legelégedettebbek, legkevésbé pedig a 48-65 évesek.

Jónás Anikó úgy véli: nem sok változás történt mostanában, ami nagyobb hatást gyakorolt volna a munka iránti elkötelezettségre és a személyes produktivitásra, mint az információtechnológia fejlődése. Hozzáteszi: ahogy ez egyre inkább a dolgozók életének részévé válik, fokozatosan elmosódik a munka és a magánélet közötti határvonal. Azok, akik kihasználják a fejlődés nyújtotta lehetőségeket minden bizonnyal könnyebben teremtik meg maguknak az ideális munkahelyet.

Sok a hamis illúzió a távmunkáról
Sok a hamis illúzió a távmunkáról
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.