A kapualj árnyékában újra megáll, úgy áll meg, mintha leselkedni akarna, a kezében ócska nejlonszatyor, celofános, színes doboz tetszik át, látszik a műanyag bábú is és a sárga-piros, rikító felirat: Super Power. A férfi dobozos sört vesz elő a szatyorból, a játék mellől, a körmével feszegeti, lövésként visszhangzik a pukkanás, a párkányon felriadnak a galambok.

Hátrahajtott fejjel, mohón iszik, a szűk ingggallér fölött erősen mozdul az ádámcsutkája.

Karikagyűrű csillan a kezén.

Az állán kipirosodott a bőr, friss borotválkozás nyoma.

Kicsit szűk, félrevasalt szárú, galambszürke öltöny van rajta, fehér nejloning és rosszul megkötött nyakkendő, mereven szegül a torkának, mint valami csíkos, széles pengéjű kard. Napbarnított az arca, alighanem olyan ember, aki a szabadban dolgozik. Miközben iszik, háttal nekidől a kapunak, a szemközti ház emeleti ablakát bámulja, három sötét ablak, csipkés, fehér függöny feszül mögöttük. A cipője évekkel ezelőtti divatot idéz, mégis újnak látszik. A nejlonszatyor a csuklójára húzva lóg, benne a színes játékdoboz.

Hűvös kút a kapualj.

Az utca felől kurta nevetés hallatszik, aztán már lépések is: két rövidnadrágos, papucsos fiatal férfi sétál el a beugró előtt, az egyiken ujjatlan trikó, a másikon piros ing.

- Hogy a fenébe van az kitalálva, hogy olyan közel van egymáshoz az élvezet és a szar? - kérdezi a trikós.

- Micsoda?

- Az ember.

Elmentek már, amikor megint hallatszik, hogy nevetnek.

Odébb két nő jön át az úttesten, mindkettőn magas sarkú fapapucs, szoknya, a hajuk kibontva. Nem is egymás mellett mennek, az egyikük egy lépéssel előrébb, amikor a járdaszegélyhez érnek, hátra se nézve visszanyújtja a kezét, a lemaradó nő engedelmesen odanyújtja az ujjait, az első körülnéz, a második csak követi, így, egymás kezét fogva kelnek át, és fogják egymást még akkor is, hogy elsétálnak a kapualj előtt, kopognak a fapapucsok az aszfalton. Egyformán rikító vörösre van festve a lábkörmük.

A galambok elrepülnek, rövid, erős surrogás, aztán megint a csend.

Az árnyékban az öltönyös férfi újra iszik, vagy csak hátrahajtott fejjel a szája elé tartja a sörösdobozt, mintha inna, a Super Power a térdénél lóg, és közben a szemközti házra bámul, az ablakra, ahol egy pillanatra megmoccan az egyik csipkés függöny, úgy, akárha valaki óvatosan kilesett volna, de már hátralépett az üvegtől, nem látszik semmi, csak a fény és az árnyék.

Egyetlen fehér pihe lebeg alá lassan a párkány felől, ahol a galambok aludtak, súlytalanul ereszkedik alá, hiszen nem mozdul a levegő, nyár van és vasárnap, forróság terpeszkedik az aszfalt fölött, a tető fogazott árnyéka éles határral osztja ketté a napsütötte sávokat és az árnyékokat.