Szántó T. Gábor: A távolság

"Szívem Keletre vágyik, s vagyok messze Nyugaton",

Júda Halévi verssorát hiába mormolom,

mert sem én nem vagyok foglya senkinek,

sem Cion földjén nem urak már idegenek.

Csapdába estem: ízes lett itt a nyelv a számban,

nyugalmat napnyugaton mégsem találtam,

mert immár nincs akadály köztem és Cion között,

s mégis itt vagyok, mert belém költözött

kétezer év kétsége, nyughatatlansága,

nincs messzeség, lábam az utat mégsem járja,

mert a távolságon, mi bennem nyílt, át nem hatolhatok,

a távolság immár én magam vagyok.

Szántó T. Gábor (1966) Nagy Lajos-díjas.

Legutóbbi kötete Lágermikulás címmel

2004-ben jelent meg a Palatinusnál.

 

Nyírfalvi Károly: Mozzanat

Mintha szívet és lelket töltenél a

szellem végtelen csatornáiba egy

meghatározott ponton, és mintha

sosem érne véget a csorgás, akár

egy feneketlen kút kávájáról

szemléled a világot a körforgás

csodáját kutatva, remélve hogy

megtalálod, amiről pontosan

tudod, rég elveszett örökre...

Nyírfalvi Károly (1960)

Legutóbbi, Másnapra megenyhül című kötete

idén jelent meg az Ad Librumnál.

 

Horváth László Imre: Ismeretlen

Mint ahogy üvegben

a semmiből penész lesz,

fehér nap, szürke, zöldessárgás

virágok, nyílnak ki lassan, hirtelen.

Milyen volt éjjel

padot keresni a lakótelepen.

Nem hiszed el,

mintha kamaszok lennénk.

Régen vízbedobott

üvegpalack sodródik így partra

hogy bennszülött törzs

istene legyen.

Viharok, áramlatok

kellettek ehhez. Üres

volt a bálvány helye.

Semmi, ahogy üvegen belül is.

Mindegy, most fehér nap,

furcsa virágok vannak egy

ismeretlen törzs szívében.

Horváth László Imre (1981). Kötete még nincs.

 

Bajtai András: A költözés

A süket nő végül elköltözött. Először

a csend tűnt fel, hogy nem hallom

a falak mögül kukorékolásra emlékeztető

jajgatását, aztán pedig a sötét a lakásban.

Magával vitt mindent. Nem búcsúzott,

nem üzent, csak fogta magát, bepakolta

a bolhairtó nyakörvet, a fésűt, a füstölőt,

a hagymát, és a szétfeszített kalitkát.

Nem tudom, merre járhat most. Talán

csak kedvességet keres a kerítések mögött,

egy kis megértést a színek alagútjában,

elveszve bolyong a hosszú füljáratokban.

Amióta üres a lakása, mintha egy állat

nyöszörögne odaát. Vemhes, napok kérdése

és üvölteni kezd. Aztán meg ott a falamon

az a kérdőjellé görbülő, fekete árnyék,

és a huszonöt kilogramm olvadó negró.

Ma bekopogtatott hozzám a Betűember,

azt mondta, hogy a vízórát jött leolvasni,

és feltűzte a gyűrött fülkagylókat a falra.

Az asztalomon hagyta piszkos szülőfaluját,

aztán ő is elment. Azóta mintha én lennék

a szomszéd lakás. Csak Héjjáné énekel tovább

a nyár nyálkahártyájának ernyője alatt.

Bajtai András (1983), új könyve

Betűember címmel ez évben lát napvilágot

a JAK/Prae közös kiadásában.