- Nézd - szólal az egyik -, az Imre már az ötödik kört teszi.

- Hát persze. Megint nem talál helyet.

- Noná, hogy nem. Minek ment el? A marhája.

- Az. Minek.

- No de délután most mi is megyünk.

- Megyünk?

- Megbeszéltük. Eldöntöttük. Ma megyünk.

- Hát igen. Itt a nagy nap. Menni kell.

- Menni kell...

- Menni...

- Ötkor.

- Ötkor.

Megint hallgatnak egy sort.

- Hajjaj.

- Hát igen.

- De hát menni kell.

- Muszáj.

- Milyen idő lehet ott? - kérdi az egyik egy újabb kiadós csönd után.

- Hol?

- Hát ott.

- Hogy-hogy milyen? Hát, mint itt, a Jászain. Derűs. Napos...

- Nono. Az egyáltalán nem biztos. Ott lehet egészen más idő. Tudod, van ez a mikroklíma. Mások a házak, a falak, másképp sugározzák vissza a hőt, meg ilyesmi. Az teljesen megváltoztatja a dolgokat, az olyan dolgokat, mint az idő. Lehet, hogy ott esik, például.

- Vagy havazik, persze.

- Nem úgy van, ez nem vicc. Én jártam ott nemrégiben, és fix, hogy sokkal hidegebb volt. Mindenesetre hozok egy kardigánt.

- Hozzál.

- Jobban tennéd, ha te is felöltöznél. Megfázol és nézhetsz. Ott nincsen Langermann doktor, aki azonnal lohol, ha egyet köhentesz. Különben is: megfigyeltem, ha elmegy az ember, rögtön kész a baj, betegség, baleset, ilyesmi.

- Metróval megyünk, ott nagyon meleg van, és...

- Már miért mennénk metróval? Dehogy megyünk. A metróig egy órát kell gyalogolni.

- Megyünk hatossal.

- Dehogy megyünk hatossal. A hatos, az valami rémes.

- Ne hülyéskedj! Hát már Combino van.

- Az micsoda?

- Új villamos. Úgy megy, hogy észre sem veszed. Van rajta klíma. Is.

- Mindegy. A brifkódat akkor is kilopják, az fix. Azt se veszed észre. Kettessel megyünk!

- Akkor meg át kell vágni a városon. Kerülgetni a sok rusnya embert. Azt a rengeteg rossz arcú idegent.

- De csak két jegyet kell lyukasztani! Amúgy meg négyet! Oda-vissza nyolcat. Az egy egész vagyon. Mennyibe kerül manapság egy villamosjegy?

- Nem tudom. Én nyugdíjas vagyok. Nekem nem kell jegy. Különben is, úgy hallottam már nincsen külön villamosjegy meg buszjegy.

- Hát mi van?

- Jegy.

- Hm...

- És valami háromszáz forintba kerül. Annak, aki veszi.

- Egy darab? Nem lehet igaz!

- De igen. Legalábbis úgy hallottam. Múltkor itt volt a Géza, tudod, aki elköltözött Budára, jött villamossal, és mondta, hogy háromszáz forint egy jegy, nem hiszi el. A hülye. Hát miért ment Budára. Ha meg elment, akkor mit csodálkozik. Aki budai, az fizessen.

- Hát ez szörnyű. Háromszáz forint. Hát normálisak ezek? Megyek, megveszem előre.

- Majd veszünk útközben.

- Nem jó az ilyesmit az utolsó percre hagyni. Mi van, ha éppen elfogyott. Vagy valami más probléma van. Sose lehet tudni. Én elmegyek, veszek.

- Jó, én addig hazaugrom, elbúcsúzom az enyéimtől.

- Te megmondtad nekik? Én nem szóltam otthon. Hogy megyünk. Nem akartam, hogy felizgassák magukat. Kettőt veszek. Kettessel megyünk. Onnan gyalog.

- Ki fogunk készülni, mire odaérünk. Teljesen készre leszünk.

- Az fix.

Két óra múlva ugyanott ülnek, ugyanúgy.

- Azért nagyon jó, hogy maradtunk.

- Jaj, nagyon.

- Semmi értelme nem lett volna menni.

- Semmi.

- Hülyeség lett volna.

- Borzasztó nagy hülyeség.

- Naná. Különben is, bármikor mehetünk. Akár holnap, akár holnapután, bármikor.

- Jövő héten, például.

- Az. Vagy azután. Bármikor. Már van jegyem is.

- Az. Meg tudjuk az utat. Kettes, Vigadónál le, átvágunk a Vörösmartyn, Deák utca és már ott is vagyunk.

- Hol?

- Hát a Deák téren. Oda megyünk, nem?

- Ja, igen, majd oda. De most nem mentünk. Az a fő.

- Noná.

És ha mentünk volna, akkor se tudtunk volna figyelni. Oda. Mert mindig arra gondoltunk volna, hogy vajon mi lehet itt.

- Így van. Ki tudja, ha elmentünk volna, talán épp akkor történik itt valami.

- Az fix. Fix, hogy akkor történik valami.

- És akkor mi arról lemaradunk.

- Az biztos, hogy lemaradunk.

- Mert itt mindig akkor történik valami, amikor nincsen az ember ott.

- Az fix. Akkor. Ezért nem szabad innen elmenni.

- Nem szabad, és mi nem is megyünk. Nagyon jól csináljuk.

- Az nem kifejezés. Nagyon jól. Itt kell lenni, mert itt a jó. Különösen akkor látja ezt az ember, ha majdnem elment. Mindig jó itt, de így még sokkal jobb. Hogy majdnem elmentünk. Így a legjobb. Így tudjuk igazán megbecsülni, hogy itt vagyunk.

- Persze. Nagyon jól csináltuk.

- Mégiscsak itt a legjobb.

- Itt se jó.

- Nagyon nem az, persze.

- De még itt a legjobb.

- Itt a legkevésbé rossz.

- Annyira, hogy az már-már majdnem jó.

- Már-már majdnem. És az nekünk már elég.

- Bőven elég. Sok is. Na egészségedre. Isten hozott. Pontosabban hagyott.

- Isten hagyott - sóhajt rá a másik.

- Nézd! A Marietta. Már a hatodik kört teszi. Nem kap helyet, szegény.

- Hát, elment.

- El, a szerencsétlen.

Aztán már nem is szólanak többet, csak ücsörögnek egymás mellett csöndesen, megnyugodva, de még ijedten is kicsit, mintha az utolsó pillanatban menekedtek volna meg valami nagy bajtól.