A Hubble-űrtávcső unokáját tervezik

Május 24-én az Atlantis űrrepülőgép visszatért a Földre, és ezzel sikeresen befejeződött a már tizenkilenc éve működő Hubble-űrtávcső karbantartására indított utolsó küldetés. A javításoknak és cseréknek köszönhetően az űrtávcső élettartama remélhetőleg legalább öt évvel meg fog hosszabbodni, 2014-re pedig várhatóan elstartol a Hubble utóda, a következő generációt képviselő James Webb-űrteleszkóp. Utóbbi igazából nem helyettesíteni fogja a Hubble-t, hanem kiegészíteni, hiszen a látható fény helyett az infravörös tartományban fog észlelni.

Ennek oka, hogy a legtávolabbi csillagászati objektumok fényének hullámhossza a világegyetem tágulása miatt a spektrum vörös irányába tolódik el. A NASA azonban a még távolabbi időkre gondolva már most megkezdte egy új optikai távcső tervezését, amelynek méretei - és képességei - jóval meghaladják majd a mostani eszközökét. Az ATLAST (Advanced Technology Large-Aperture Space Telescope) nevű óriástávcső valamikor a 2020-as években készülne el, és legalább 15-20 éven át állna szolgálatban. Az összegyűlt tapasztalatok, valamint a technológiai fejlődés következtében elfogadható költségek mellett jelentősen túlszárnyalhat minden eddigi lehetőséget.

A jelenlegi koncepciók szerint fő fénygyűjtő tükre 8-16 méter átmérőjű lesz - szemben a Hubble szerény 240 centiméteres szemével -, és kameráinak felbontása százszor, érzékenysége pedig kétezerszer nagyobb lehet elődjénél. Ekkora tükröt nem egyszerű a világűrbe juttatni. Egyik lehetőség a szegmensekből felépülő felületet origamiszerűen összecsomagolni kis méretűre, ami aztán a Föld körüli pályán automatikusan széthajtogatja magát - hasonlóan a James Webb-teleszkóphoz. Másik lehetőség: megmaradni az egy darabból készülő, nyolc méter körüli tükörméretnél, amit a NASA Holdra való visszatérést célzó programjához kifejlesztett új hordozóeszközök is útnak tudnak indítani. Hogy pontosan milyen eredményekre lehet számítani egy ilyen új távcsőtől, azt nehéz előre megjósolni. A Hubble tervezésekor sem sejtették, hányféleképpen járul majd hozzá tudásunk bővítéséhez. Azóta jelentős szerepet játszott a más csillagok körül keringő bolygók kutatásában, segítségével - nagy meglepetésként - felfedezték, hogy a világegyetem gyorsulva tágul, és mérései igazolták azt, hogy a legtöbb galaxis közepén óriás fekete lyuk helyezkedik el. Első javítása pont akkor fejeződött be, amikor a Jupiterbe csapódott a Shoemaker-Levy 9 üstökös, melynek hatásáról addig példátlan minőségű felvételeket tudott készíteni.

Egy új technológiai szintet képviselő távcső valószínűleg legalább ugyanennyi újdonsággal fog szolgálni, ezért az űrügynökség jövőjét övező jelenlegi bizonytalanság ellenére is valószínű, hogy az ATLAST tervei valamilyen formában megvalósulhatnak.

Az ATLAST óriástávcső 8-16 méter átmérőjű tükörrel a 2020-as években kezdi majd kutatni a végtelen űrt
Az ATLAST óriástávcső 8-16 méter átmérőjű tükörrel a 2020-as években kezdi majd kutatni a végtelen űrt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.