A második világháború utáni konszolidációt követő válságokban a termelés visszaesése átlagosan 9 százalék volt, a munkanélküliség 7 százalékkal nőtt. Ha azt vesszük, hogy az elmúlt huszonöt évben mindezek ellenére csaknem két és félszeresére nőtt a világgazdaság, s eddig mindegyik válságot túléltük, van remény arra, hogy ezt is túl fogjuk élni. Nem mindegy persze, hogy hogyan, és bizonyára nem mindenki egyformán.

A történelem sohasem volt igazságos, és most sem lesz az. A mostani válság okairól sokat cikkeztek, annak várható negatív (és talán) pozitív társadalmi hatásairól kevesebbet. A válságnak mindig többféle hozadéka van. Most például dogmák omlanak össze, kőbe vésett szabályok kérdőjeleződnek meg. Országok megítélése változik egyik napról a másikra: akik eddig mintaországok voltak, például a balti államok vagy Írország, most a leggyengébb láncszemek, mások helyzete, például Magyarországé, relatíve javult. Az euróövezetbe tartozó országokban a maastrichti szabályok szerint a költségvetés deficitje eddig nem haladhatta meg a bruttó hazai termék 3 százalékát, ehhez képest ez ma Írországban 15, Spanyolországban és Portugáliában 6, Olaszországban 4, Franciaországban 3,5 százalék. Lengyelországra ebben az évben 7, Szlovéniára 6, Csehországra és Romániára 5, Lettországra 13 százalékot prognosztizálnak. (A magyar adat Brüsszel és az IMF egyetértésével az eredetileg tervezett 2,9 helyett 3,9 százalék lehet.) A nemzeti össztermék a tavalyi év hasonló időszakához képest Németországban 6,9, Olaszországban 5,9, Romániában 6,4, Észtországban 15,6, Lettországban 18,6 százalékkal csökkent, nálunk "csak" 5,8 százalékkal.

A válságból a globalizációnak köszönhetően szinte senki sem vonhatja ki magát. Afrika messze van, eléggé elszigetelt, aligha jellemzőek rá a krízis kiváltó okai. Mégis, a Samsung mobiltelefon-gyártásának visszafogása miatt ezreket bocsátottak el a kongói kobaltbányákból, a segélyek várható visszaesése miatt több százezerrel nőhet a betegség és alultápláltság következtében meghaló gyerekek száma. A turizmus visszaesése csődhelyzetbe sodorhatja a főleg idegenforgalomból élő, egyébként szegény fejlődő országokat.

Az ismétlődő sztrájkok megbéníthatják egész országok, sőt földrészek életét. Az antikapitalista hangok egyre erősebbek. A tömeges elégedetlenség veszélyes radikalizmusba torkollhat, főleg, ha a populizmus ráerősít, mint nálunk. (Orbán: "Vulkánkitöréshez hasonló morajlást érzek." S a tömeg nem késlekedik a válasszal: "Börtönbe, börtönbe!") De másutt is vannak hasonló bűnbakkereső, sőt erőszakosabb megnyilvánulások. "Nem akarunk fizetni a szupergazdagok mohóságáért!" Észak-Írországban, Belfastban megtámadtak ott dolgozó magyar nőket, mondván: elveszik a hazaiak munkáját. Az American International Group (AIG) biztosítótársaság egyik irodaházánál dupla őrséget kellett állítani, mert megfenyegették a főnököket, hogy zongorahúrral fojtják meg őket. Valahol érthető: miközben amerikaiak milliói veszítik el állásukat, a társaság fiókcégénél több mint hetven főmenedzser vett fel fejenként legalább egymillió dollár jutalmat. Franciaországban divatba jött a "főnökrablás": több cégnél a teljes vezetőséget foglyul ejtették az irodáikban, hogy kikényszerítsék az elbocsátott dolgozók tisztességes végkielégítését. Angliában is jó néhány helyen követték a példát. "Nem megyünk zokszó nélkül a vágóhídra, mint a birkák!" - vonultak fel fenyegetően német munkások is, és csak kérdés, mikor csaphat át a verbális fenyegetés valódi terrorakciókba, mint a hatvanas években, a Baader-Meinhof-csoport fénykorában. Nem véletlenül emlegeti Segolene Royal, a francia szocialisták elnöke egyre többet az 1789-es forradalmat, amikor a párizsi nép megelégelte az iszonytatóan pazarló királyi udvar fényűzését.

A válságnak persze nemcsak negatív hozadékai lehetnek. A híres közgazdász, Joseph Schumpeter "teremtő rombolásnak" nevezte a piacgazdaság ismétlődő válságait: versenyképtelen cégek és ágazatok semmisülhetnek meg, de a krízis lehetőséget is kínál a megújulásra. Példaként a Nokia világsikerét szokták emlegetni: a finnek előremenekültek az országukat sújtó mély depresszióból, és radikális reformokat vezettek be. Most minden bizonynyal nyertesként kerül ki a válságból Ázsia, főleg Kína és India, ők éppen azokat az értékeket testesítik meg, amelyek hiányoztak az amerikai típusú pazarló fogyasztói társadalomból: az önmérsékletet, a megtakarítási hajlandóságot, az igénytelenséget és a szorgalmat. Harminc év alatt százmillió kínai küzdötte fel magát a középosztályba, csak idén márciusban egymillió új autó talált gazdára. Az olcsó termékeket gyártó, eddig lekezelt Kína, nem utolsósorban megtakarításai révén, most világhatalmi tényezővé lépett elő. Az utóbbi években már ezek a megtakarítások fedezték az amerikai költekezést. Újabban G2-nek nevezik az Egyesült Államokat és Kínát: azt mondják, erős G2 nélkül a G20 (a húsz legmeghatározóbb gazdaság) sem működik. Nem véletlen, hogy az áprilisi londoni G20-csúcson a legnagyobb várakozás Barack Obama és a kínai elnök, Hu Jintao találkozóját övezte. A csúcs egyébként - a válság "eredményeképpen" - jó néhány pozitív kezdeményezéssel zárult. Megszigorítják a pénzügyi világ (főleg a hitelminősítők és az adóparadicsomok) ellenőrzését, csökkentik a bankszektor irritálóan magas javadalmazását. Mindez persze kevés a negatív hatások kivédésére. A gazdaság élénkítésének terén csak kapkodás folyik, s az irányokban sincs túl nagy egyetértés. A gazdasági protekcionizmus (zárkózzunk be, gyártsunk saját termékeket) több szempontból is káros: gyengíti a versenyt, erősíti a nacionalizmust, széttördelheti a világgazdaságot.

A kereslet mesterséges élénkítése megint csak a pazarlás irányába hat: még több fölösleges energiát, háztartási gépet, autót, textíliát vásárolunk, még jobban szennyezzük a környezetünket. Pedig környezetvédők régóta hangoztatják: ha nem tudunk változtatni fogyasztási szerkezetünkön, ez a pazarló fogyasztás igen gyorsan elsodorhatja az emberi civilizációt. A válság jó alkalmat kínálna arra, hogy átértékeljük eddigi életmódunkat: csökkentsük az energiafaló iparágakat, részesítsük előnyben a környezetbarát technológiákat, fejlesszük az oktatást, az egészségügyet.

Kidobott pénz, s a fejlődés ellen hat, ha a munkahelyteremtés a régi struktúrák konzerválására irányul. A szakszervezetek megerősödve kerülhetnek ki a válságból (Németországban és másutt például gyorsan gyarapodik a tagságuk), de ha ez más gazdasági szektorok, iparágak, országok kárára történik, akár háborús veszélyekkel is járhat. De erősítheti a válság a családok, kisközösségek, kistérségek, régiók együttműködését is. A Financial Times elemzése szerint Kelet-Európa e tekintetben elöl járhat, hiszen a volt kommunista országok gondjai valahol hasonlóak. A válság során rá kellett döbbenniük, hogy a térségi hatások felerősítik egymást: ha az egyik nemzeti valuta gyengül, az magával rántja a másikat is, és ez fordítva is igaz, tehát nem érdemes kijátszani egymást. Egy másik előnyünk: ezek az országok sokkal rugalmasabbak, mint elkényelmesedett nyugati társaik, hiszen a rendszerváltás idején a mostaninál jóval nagyobb sokkot is túléltek. Jól képzett, olcsó munkaerejük miatt felértékelődhetnek az egyes iparágak megmentéséért folyó versenyben. E tekintetben Nyugat-Európa egyre jobban rá lesz utalva Kelet-Európára, s viszont. Vannak más előnyök is: a magyar és a lengyel mezőgazdaság természeti adottságai révén például abszolút nyertesként kerülhet ki a válságból. De a forint gyengülése sem minden tekintetben katasztrófa: exportunk máris versenyképesebb, de profitálhat belőle a belföldi turizmus is, hiszen a jövedelmek csökkenésével többen választhatják az olcsóbb hazai nyaralást a drága külföldi utak helyett. Segítség lehet, hogy nálunk hagyományosan szorosabbak a családi, baráti kapcsolatok, úgy tűnik, újra életre kelhetnek a szocializmusban oly népszerű, "kalákában" végzett munkák.

Jürgen Habermas német filozófus szerint a jól működő társadalmak alapja a "kommunikatív cselekvés". Annak felismerése, hogy a közösség fennmaradása csak az eltérő igények, érdekek és értékek összehangolásától függ. Csak így tudjuk elkerülni a "lökdösődést, tolakodást a peronon", azt az irracionális magatartást, amelynek mindannyian áldozataivá válhatunk. "A dolog nem az udvariaskodásról, hanem a túlélésről szól."

Tőzsdei információk Tokióban. Hosszú lesz a lejtmenet