Kondor Vilmos: Bűnös Budapest

A filmkészítők érdeklődését, rangos külhoni könyvkiadók jogvásárlási szándékát is kivívó szerző legújabb műve kapcsán az utánzás, a másolás, az eredetiség, a reprodukálás természetén is elméláztam.

1939 szeptemberében arról adott hírt a 8 Órai Újság, hogy a margitszigeti uszoda vizébe fúlt Molnár Mancika, azaz, "Tollas Lola", a Nagymező utcai Atelier egyik dizőze. E hónapban a Magyarországon élő lengyelek gyűjtésbe fognak, hogy kötszert, orvosi morfint és kokaint küldjenek honfitársaiknak a németek lerohanta Lengyelországba. Ám a segélyt szállító vöröskeresztes teherautóknak nyoma vész. A gombapörkölthöz káposztasalátát fogyasztó Gordon Zsigmond, a Magyar Nemzet zsurnalisztája, hobbibűnkutató, valamint Nemes Sándor (valós személy), nyugdíjas detektív-főfelügyelő leereszkedik az ópium- és az illegális kártyabarlangok infernális bugyraiba. Kis bécsi kitérővel.

Az utcanevek, közlekedési útvonalak iránt csillapíthatatlan vonzódást mutató Kondor ezúttal is meggyőzően bizonyítja, a harmincas évek pesti (al)világa az ő Bakonya. Ám írása inkább tanúskodik állhatatos kutatószenvedélyéről, szorgalmáról, semmint elsodró hangulatfestő, atmoszférateremtő képességről. Ha nem is tudálékosan, de egy ismeretterjesztő népművelő elszántságával enged bepillantást a kor politikai életébe, piszkos sajtóviszonyaiba, sorolja a közismert slágercímeket, néhány mulatóban föllépő trubadúr, banda nevét. Ahelyett, hogy azt a (tév)képzetet keltené bennem, ott bolyongok a sötét nagyváros kriminális útvesztőiben, delikát újdonsággal nem szolgáló, katalóguscédula-szagú információkon legeltetem tekintetemet. Noha a feszes-szellemes párbeszédeket, a fanyar humort, ügyes történetszövést méltányolom, a sablonos női karakterek bágyasztóak. Gordon barátnője, Eckhardt Krisztina helyett - akit Londonba száműz az alkotó - egyszerre bosszantott egy magát Garbónak, Dietrichnek láttatni akaró, nyamvadt vampparódia, és bornírt ellenpontjaként Nemes neje, az otthon illatát árasztó, "mos-főz-takarít" Teréz. Hiányoltam - a Krisztina mellett szintén a Budapest Noirban szereplő, azóta elhantolt - "tatát", a sajátos ízesítésű lekvárokat kutyuló Mórt. A gyakorta gyatrán szerkesztett mondatok, satnya stilisztika mellett olyan kajlaságokra leltem, mint: "A huszonnégy-huszonöt év körüli fiatal leány lengén öltözött holttestét egy padon találták meg", "Egy magasabb rangú német tiszt csiptetővel a szemében kezébe vette a kockákat".

A kevéssé keményvonalas csinálmányon töprengve Max Raabe jutott eszembe: a húszas-harmincas évek német, amerikai slágereit daloló, varázsos ficsúr. Az illuzionista gigerli, saját univerzummal. Akivel szemben Kondor Vilmos mezei dublőr; mert olyannak akar tűnni, mint(ha). Utánoz, has(s)onmásol. Nem érzem a stílust, a kellemet, a könnyedséggel elegy precizitást. Főképp: a személyiséget. Ellenben az (ön)ismétlést, a pózt, a modort. Az eredmény, akár egy historizáló poszterrepró, olcsóbb árfekvésben.

Agave, 304 oldal, 2780 forint