Az életpálya dala

Az emberlétre nincs gyógyszer,

hiába annyi óvszer,

ha megszülettél, kész a baj,

tested folyton enni akar.

Nem segít semmi a gondon,

Krisztus sebére mondom.

Az élet csupa kiadás:

pelenka kell, nagyobb lakás...

Majd oviba is vinni kell,

még szerencse, ha nem iker.

Nem segít semmi a gondon,

Krisztus sebére mondom.

Majd iskolába íratod,

s a háziját meg írhatod,

és folyton követelőzik,

még taknyos és már nőzik.

Nem segít semmi a gondon,

Krisztus sebére mondom.

És hiába annyi óvszer,

becsúszik majd egy gikszer:

s ha megszületett, hát kész a baj,

nagy-papa lettél, újra, jaj!

Nem segít semmi a gondon,

Krisztus sebére mondom.

Ki földre száll és testet ölt,

az ráfarag, mert itt e föld

sokat kínál, akár a bank,

s halálodig adósa vagy.

Nem segít semmi a gondon,

Krisztus sebére mondom.

Mert az életnek nincs gyógyszere,

a születés nem jó csere.

Az élet csak a kamatja:

a Tőkét Isten nem adja.

Nem segít semmi a gondon,

Krisztus sebére mondom.

Borbély Szilárd (1963) József Attila-díjas.

Legutóbbi kötete Egy gyilkosság mellékszálai

címmel 2007-ben jelent meg a Vigiliánál.

 

 

Alig ismertem

Néha bulikban találkoztunk, de

alig ismertem, barátok barátja volt,

hosszan még akkor sem beszéltünk,

amikor egy rózsadombi ház kertjében

egymás mellett ültünk a tábortűznél,

és szilveszterkor sem koccintás után.

Szürkének tartottam, jellegtelennek,

fiatal voltam és önző, élni akartam,

és se a teste, se az agya nem vonzott.

Mindig, amikor jobban volt,

és úgy tűnt, talán életben marad,

arra az életre terveket szőtt:

tanfolyamokra járt, iskolában tanult.

Sajnáltam, mert tudtuk mind,

hogy esélye sincs, de nem kért

soha a sajnálatból, daccal rázta le.

A temetésére nem tudtam elmenni,

mert aznap szedték ki a mandulámat,

és az évek alatt elfelejtettem azt is,

hogy élt. Csak egy pillanat jut az eszembe,

amikor egy nyári nap leszállunk a buszról

a Ferencieken, és a szemembe néz,

lelkesen tervez és mesél,

míg én zavartan mosolygok, mert fáj,

hogy milyen könnyen írja át a jövőt.

Gerevich András (1976)

Legutóbbi könyvét Férfiak címmel

2005-ben adta közre a Kalligramnál.

 

Huszonharmadik Nap-monológ

Vért köhög fel így, mint én

alkonyatkor, egy rossz tüdő, üres

cigarettás doboz, két csikk mint

ujjcsonk lóg ki benne, bányakapu ez

vagy szeméttelep. Az elszórt palackok,

zöld üvegek szilánkján nem

először törik meg fényem úgy, hogy a

visszavert sugár a lelkem röntgenezze.

Foszlott autógumi küllőtlen korongja

fekete tükörkép, mintha összeégtem volna,

a szag a délutánokból érik egybe. Bomló

tüdő virágot lélegez ki a földből, mert

van tyúkhúr, újságpapír lakkos felülete

kenődik a láboshoz kívülről. Lebuknom

itt élni tanít, mintha a víz alól

hoznék fel levegőt. Hány búvár

fulladt meg így, hogy nem bírta és,

mire számítsak én, vége lett a napnak?

G. István László

(1972) Zelk Zoltán-díjas.

Legutóbbi könyve Homokfúga címmel

2008-ban jelent meg a Palatinusnál.