Pannónia 1.
A derék vállalkozó, aki a padlattér beépítésére beszélte a háziakat rá, a munka nagyját hátrahagyva eltűnt a színről. A ház olyannyira életveszélyessé vált, hogy nem is lehet elmenni mellette, a kifelé baktatónak át kell a túloldalra kelnie itt.
Igaz, most újra indult némi mozgás a ház körül, leszedték az állványzat egy részét, talán őszre lesz tető is, és végig lehet sétálni a Pannónia utcán újra.
Az jó lesz. Mert ez egy jó utca.
És jó hosszú is, belenyúlik a Vizafogóba is tán, azt hiszem, nem jártam a végére soha.
Nevét, mint az itt köztudott, a Victor Hugo (azelőtt Wahrmann Mór) utca magasságában lévő Pannónia gőzmalomról nyerte, amely 1863-tól működött, nem tudom meddig, a harmincas évek Pest-térképén már nyoma nincsen.
Az utca fő nevezetessége a 15-ös busz, amely 1928-tól pöfög itt el a Belvároson át a Boráros tér felé. Nagyjából ma is olyan zajos és büdös, mint lehetett nyolcvan éve.
Az utca első, körút felöli traktusát a színház sugározza át; itt van a díszletraktár, a hatalmas asztalosműhely, a jegyiroda, ide nyílik a színészbejáró, mellette az obligát paddal, de a színházra utalnak a közeli utcák nevei is: Vígszínház, Ditrói Mór, Hegedűs Gyula - csak szegény Varsányi Irént száműzték át a fagyos Budára.
A körút sarkán, a páros oldalon, az egykori buszvégállomás melegedőjének, majd a New York sörbárnak helyén most éppen jó kis étkező üzemel; a Pozsonyi kisvendéglő fiókintézménye.
A 4-es számú szép házban lakott egyik dédanyám, Jónás Szidónia, akinek két építész testvére, Dávid és Zsigmond tervezte a szintén az utcában lévő Phönix-ház masszív tömbjét.
Mint azt "örökös zenei tanácsadómtól", a Pannónia utcai őslakos Breuer János zenetudós-kritikus barátomtól, kollégámtól tudom, itt lakott Deutsch Aladár orr-fül-gégész professzor is.
Hiába, mindenhol lakott valaki, és mindenki lakott valahol.
A Katona sarkán két restauráció székel. A hatvanas években épült ház földszintjén, a mai Kék paradicsom csirkés volt hajdanán, a mostani belga étterem helyén pedig a legendás Kassai söröző sötét, tágas bokszai várták a vendégeket.
A Katonán átkelve a Phönix-ház nagyszerű tömbje terpeszkedik. Szemben és aztán mindkét oldalon tovább végtelen sorban következnek a húszas, harmincas években épült jellegzetes, újlipótvárosi házak; változatos és mégis egységes stílben, sok erkéllyel, nem sok és nem sokszobás, de praktikus, kellemes lakásokkal, belső kertekkel, amelyekről még külön kell ejteni szót.
A házak közösek abban is, hogy mindegyiken, mindegyikben akad valami különös, egyedi: hol egy szép szecessziós kapu - mint a 30-as házban -, hol egy kedves szobrocska - például a 12-ben, - hol a lépcsőház sikeredett szépre - 12, 14-es számú házba érdemes kukucskálni -, hol pedig valami lakáskülönlegesség bújik meg odafönt, odabent.
A földszinten boltok, üzletek, műhelyek sorakoznak. Ritka a tartós kontinuitás, minden más volt, mint ami most. Hogy csak a 21-es számú házat említsem: a biobolt helyén trafik működött, Ági Oázisában zöldséget mértek sör helyett, a csavarbolt helyén Lukács úr péksége illatozott, no meg svábbogárlott egykoron, és volt a házban egy kalapos - Teleki - és egy fodrász is, melyeknek már nincs nyoma.
Soós úr patinás könyvkötészete képviseli az állandóságot egyedül.
Most itt abbahagyom, nem azért, mert lusta vagyok, nem csak azért, hanem, hogy szép nagy fotó férhessen ide.
