Urak, elvtársak, munkások, parasztok, értelmiségiek és magyarok! Hol vagyunk már a kullancsunktól - amiből mindenkinek megvan a magáé -, nyakunkon - már elnézést, vérünkben, mint mindig - a sertésinfluenza! Nosza gyűjtögessünk. Érvek kellenek az elmaráshoz. A penészes sonka ízét, nem tudom, bennem sokan érzik még, a vírus ízét - ha lenne neki - senki sem érzi. Be lettünk csapva? Talán igen, talán nem. Az egyik vírus biztosan győz!

Folyik a vita az érettségi tételek közzététele óta. Szabad-e élvezhetővé (olvashatóvá, és használhatóvá, így, ilyen egyszerűen és praktikusan) írni - például - a klasszikusokat. Akarjuk-e, hogy olvassák, akarjuk-e, hogy hasson Jókai? (Később Mikszáth). Vagy nem akarjuk. A vita itt is frontokat teremt, de ezúttal hagyományőrzők meg hagyományőrzők között.

Ugyanis, amikor Móricz magyarította Kemény Zsigmond Rajongók és Tolnai Lajos A nemes vér című regényét, megteremtette azt a hagyományt, aminek természetes következménye Illyés Gyula Károli Gáspár bibliafordításának átdolgozása lehetett.

Miről vitatkoznak? Nem az a kérdés, mit tesznek sokkal inkább az, hogy kik. Sok okos magyar, közöttük én, a buta. A buta én.

A franciák folyamatosan aktualizálják Voltaire és Dumas, meg a "többiek" nyelvét. Vajon mi a fenéért? Nehogy megkérdezzük őket. Háromtestőrködnek (hangsúlyoznám: háromtestőrködnek), tele vannak francia-francia műfordítókkal. Stb. Az angolokról ne beszéljünk, ők, a nyomorultak nem jutottak el közös Joyce-unkig se.

Mi meg dobjuk csak ki a mieinket, a (magyar,os - így) hagyomány nevében? Hát ne! Már csak azért se, mert a franciáknak van Jókaiból tizenkettő, Móriczból is hat vagy nyolc. Nekünk meg egy sem lesz (ha így folytatjuk).

És miért ne folytatnánk így.

Eszébe, persze senkinek nem jutott, hogy miért ne férhetne meg a kettő egyszerre, együtt ugyanott. Ugyanazon a piacon, ugyanazon a fejben.

"Kedves Szerkesztő Úr!

A Magukfajták végtelen pofátlanságának úgy tűnik, egyáltalán semmiféle határa nincs. Nem csoda, hogy az egész világ rühelli Önöket. Egyébként az ön cikke a mocskos, tömeggyilkos Izraelről teljes mértékben azt a logikát támasztja alá, hogy eszerint Hitlernek jogában állott a jelenlegi izraeli nép ellen egy komolyabb megelőző csapással védekezni, hiszen látjuk, hogy semmiféle apartheidtől, genocidiumtól nem riadnak vissza, képesek válogatás nélkül akárhány gyereket, nőt, civilt legyilkolni. De most végre talán kinyílik a világ szeme és nem fogják az ön puszipajtásainak véres akcióit tovább finanszírozni.

szívélyes üdvözlettel Morvai Krisztina"

Kérdezze meg valaki, vajon mit szól(na), akkor, amikor Biharszentjánosról (biztosan tudja, hol tartózkodik ez a kis falu, ahol magyarul van kiírva, a határ után nem sokkal a település neve), vagy Érsekújvárról (ahol semmi sincs kiírva magyarul, de ezek tényleg nem fontosak!), de egyszer majd csak lőni kezdhetnék Ártándot, Berettyóújfalut..., máshonnan Győrt.

Érdemes-e Krisztinánk (körút!) válaszára várni?

Nem érdemes! Az ő véleményének akkor sincs jelentősége, ha számít. Slussz, mert van!

Vajon a magukfajta miről hörögne, ha lőnének minket, magunkfajtákat?! Akik sem származásúak, sem zsidók nem vagyunk - az adott körülmények között - magyarok sem szeretnénk már nagyon hosszú ideig lenni, pedig, esküszöm, sajnos éppen vagyunk.

K. L. a kapuban áll falun.

- Érzed, érzed ezt az illatot? - kérdi.

- Akác - mondom.

- Akác meg minden. Ha erre jönne az eső, tudod mi lenne itt?

- Szilva.

- Szilva?! Szilvapálinka, öregem, de most már mind lepotyog.

- Cseresznye, meggy nem potyog.

- Majd potyog az is, ne félj. Magyar meggy, magyar cseresznye.

- Nem tudok esőt csinálni, Lacim, már nem Isten vagyok, csak az illata.

- Érzem, érzem én, esni fog, ugye erre gondolsz?!

Igen.

Hiába van bennem szeretet irántad, nem tudom kifejezni. Csak az akaratomat tudom kifejezni.

Ezt mondtam.

Mire ő is kifejezte az akaratát.