Szondi György-Vincze Ferenc (szerk.): Súlyok és hangsúlyok

A kötet, ahogy manapság annyi más vállalkozás, a számmisztika jegyében fogant. Hogy nyolcvankilenc - csúnyácska félforradalmunk: minden ellenkező híresztelés ellenére modern történelmünk alighanem legcsodálatosabb eseménye - óta épp húsz év telt el, sokak képzeletét megmozgatja. A negyedszázad még kerekebb lenne ugyan, de két évtized is eléggé kereknek hat. Tévésorozatok és rádióinterjúk, konferenciák és kabaréjelenetek áradnak tehát, hogy fölidézzék, hogy mi is történt akkor, és elmerengjenek rajta, hogy mi minden történt azóta.

A Súlyok és hangsúlyok, ismételjük, ebbe a sorba illeszkedik. Alcíme szerint az utóbbi két évtized irodalmáról tesz közzé írásokat: azt sugallja tehát, hogy egyfelől nyolcvankilenc irodalmi korszakhatár is volt, s hogy másfelől az azóta eltelt húsz esztendő irodalmi folyamatai önálló jegyeket mutatnak föl.

A hipotézis néhány esetben valóban termékenynek látszik. Nyolcvankilencnek például nyilvánvalóan van köze hozzá, hogy megszűnt az emigráció irodalma. Pomogáts Béla: Véget ért egy miszszió címmel, tájékozott tanulmányban tárgyalja is a dolgot. Azután a nyolcvankilenc óta eltelt idő hozzásegít, hogy reflektálni lehessen a nemzedéki folyamatokra. Itt Vilcsek Béla vállalkozik rá, hogy Petőcz András, Turczi István és Zalán Tibor pályaképét fölvázolva, rehabilitálja a "nagy generáció" meg a "kis generáció" közé szorult "arctalan nemzedéket".

Egyebekben szó esik sok mindenről, figyelemre méltó irányzati, tematikai és műfaji gazdagságban. Portré és műelemzés, folyamatrajz és könyvkritika, motívum-analízis és hatástörténeti áttekintés: hangsúlyozottan nem szisztematikus földolgozás szándékával és nem a teljesség igényével.

A kötet meghatározó írásai mégis talán az átfogó műfaji áttekintést magukra vállaló dolgozatok. Prágai Tamás líratörténeti összefoglalása nyolcvankilencet - hatvannyolc mellett - a modern magyar költészet történetének valódi fordulópontjaként értékeli. Bedecs Lászlónak a próza rendszerváltását elemző vázlata három kiemelkedő teljesítményt állít a középpontba: Esterházy, Kukorelly és Nádas nagyregényeit. Deres Péter drámatörténeti eszszéje, vitatkozva a drámairodalom különféle hiányait emlegető panaszokkal, a kortársi drámaírók helyzetét határozottan biztatónak ítéli.

A vállalkozás egésze fölött, meglepőmód, Arany János szelleme lebeg. A borítón az akadémiai titkár Arany kinagyított keze látható, Barabás Miklós híres festményéről. Az előszóban pedig a szerkesztők egyike - Vincze Ferenc - Arany fejtegetését idézi föl a "bölcselő kritikának" meg az "irodalomtörténet lapozójának" ellentétéről. Eszerint míg az előbbi, az irodalmi jelenségeket egy "általános okfőre" visszavezetve, az uralkodó irányt mindig a "politikai vagy társadalmi helyzetből" magyarázza, addig az utóbbi, a "kor követelései mellett", a költészet irányának meghatározásában a "lángész sikerét" kénytelen fölismerni.

A kötet szerkesztői és szerzői, úgy tűnik tehát, a "bölcselő kritika" elkötelezettjei: kötetüket a politikai változás és az irodalmi folyamatok közvetlen kapcsolatának előföltevésére építették föl. Vállalkozásuk - számmisztika ide vagy oda - először igyekszik számba venni a kortársi irodalom legfrissebb fejleményeit.

Napkút, 305 oldal, 2790 forint