Van érkezés, mely sebet üt,

és távozás, mely sebre ír.

Akad tekintet, mely lehűt,

és ölelés, melyről ha ír

a kéz, tüzet fog a papír.

Egy utca, egy ház - még fakult

emléke is torkot szorít.

Barackfák, kőpad, árnyas út.

Kérdvén a lélek lépteit,

miért kell újra járnod itt,

válasz a kertben nem terem,

csak egy kopár felismerés:

kezdettől végig szüntelen

forog bordáink közt a kés,

a távozás, az érkezés.

Ki útra kelt, úton marad,

elvesztve ezt, megnyerve mást.

Szeretned kell, mint tenmagad

- mert jobb megoldás nincs, belásd -,

az érkezést, a távozást.

Csengery Kristóf (1957). Zelk Zoltán-díjas.

Legutóbbi könyve Egy korinthusbeli a metróban

címmel 2005-ben jelent meg a Ligetnél.