Miniszterek gatyában
A marketingszándék az idő szavának sugallatára önmaga igazolására fogódzókat keres. Lel is. Hol ezt, hol azt. Most például remeket. Az történt, hogy Pusztai Sándor unokája megtalálta nagypapája fotókat rejtő dobozát. A nagypapa úszómester volt a Gellért Szállóban a két világháború között. Maga fürdőkultúrát ápoló családból származott – szülei fürdőket üzemeltettek vidéken, amíg tönkre nem mentek még a múlt század elején –, ő pedig komoly bizottság előtt sikeres vizsgákat letéve lehetett úszómestere az intézménynek. (A vizsgák bizonyítékául a tanúsítványokat is láthatjuk a kiállításon).
Akkor, ugye minden másképpen volt. Az úszómester pedig nemcsak a fröcskölésért volt felelős, hanem valójában ő volt a fürdőzők kényelmét szolgáló házigazda. A hivatal is komolyan vette őt és ő is a hivatalát. Ezt mi sem bizonyítja jobban minthogy fényképezőgépe elé álltak a fürdőben megfordulók. A Gellértben pedig megfordult többféle társadalmi osztály és többféle felekezet. A miniszter, a gróf, és grófné, a színész, a keresztény és zsidó funkcióhoz illő öltözéke egyformán a csak a legszükségesebbeket takarta. Pusztai Sándor úszómester nem titkon, nem paparazziként fényképezte őket, hanem velük megbeszélve, az elkészült képeket a fotón szereplőnek megmutatva, néha velük aláíratva. És kik vannak a hullámmedence körül a képeken? Többek között politikusok: mint Klebelsberg Kuno kultusz- és Keresztes Fischer belügyminiszter, az ifj. Horthy István, aztán írók mint Karinthy Ferenc (ő kis srácként) és Heltai Jenő (pocakos nagyapó), aztán Tolnay Klári fejét hátravetve, a sármos Ráday Imre hölgykaréjban, Kabos Gyula úszás közben, s arisztokraták sora ugyancsak neglizsében.
Ilyen képek ma már nem születhetnek. Legfőképpen azért nem, mert a politika és az elit nem vegyül. Az előbbit – ha nyilvánosság elé lép – puskás emberek karéja vesz körbe, az utóbbi pedig bújik, mert ugyancsak félti magát. A tehetséges művészek járhatnának a Gellértbe, de nekik meg nem telik rá. Hát így.
Pusztai Sándor úszómester felvételei egy létező világot örökítenek. Ami a múlt. Nagyon-nagyon a múlt, amelyet még csak felidézni is ilyen formában lehet. Nem csupán annak a létnek a formája szűnt meg, hanem elsősorban a tartalma. Mindenesetre jó látni, mert közvetlen, őszinte, természetes és életteli.
A képeket Pusztai Sándor unokája őrizte meg és ajánlotta Kincses Károlynak, aki történészként feldolgozta, és egy, a közönségnek is élvezetes bemutatót állított össze belőle.
