FÖLDSUGÁRZÁS

„Földsugárzásmérés garanciával!”

Én érzek valamit, határozottan érzem, ha átmegyek a nagyszobából a kisszobába valami történik velem az ágy vonalában, van ott egy jó fél négyzetméteres kör, néha a nap is odasüt, de a fény eltűnik a parketten, nem veri vissza, sőt, ez a valamilyen okból különleges hely engem negatívan befolyásol, sötét gondolataim támadnak tőle, pediglen én hovatovább egy egészen pozitív figura lennék az életben, szeret engem mindenki az utcában, a kocsmában is, mégis én azt érzem, ha átmegyek azon a napsütötte folton, amit nem is látok, mert elnyeli a fényt, és hogy abból nem szeretet árad, csak érzek mindent összevissza, hogy összeszorul a gyomrom, összeszorul, direkte összeszorul gombócnyira, egész gümecsnyire, fájdalmas, émelygést kapok az összeszorulástól, főleg ha ettem előtte, akkor meg zsábát, idegzsábát is kapok, meg fáj a fejem, mint a nyavalya, és a nyakamba beleszúr valami, direkte két meszes csigolya közé, mintha tű, izzó tű lenne, éget és szúr, de ha ezen a sávon túllépek, csak az utóérzete marad meg, mint a rossz íz a nyálamban reggel, vagy ha túl sokáig lötyköltem a számban a tablettás bort. Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel, pár pohár bor, és előtörnek a démonok, bűnösnek érzem magam, odahúzom az ágyam a rossz foltra, ott vezeklek, de fél éjszakánál többet még soha nem bírtam ki, olyan ez, mint a középkorban a sündisznótüskés öv, befelé meredtek a tüskék, vagy amikor a szűz királylány a klozet undokságait csiszálta puszta kézzel. Meséltem a papnak a kört, de előbb csak kinevetett, aztán megkértem, jöjjön el hozzám, ő is megtapasztalta, az ördög mesterkedésének mondta. Imádkozott felette, de nem érzékelhető a változás, az ördög megtartotta magának azt a helyet. Egy javasasszonyt emlegetett a pap, járt hozzá a férje, gyónni jött mindig az a szegény ember, hogy milyen istentelenségeket mível az asszony, hát őt javasolta a pap, hátha segít. Elmentem az asszonyért, de a két szép szememért nem jött volna el, ajánlottam neki két üveg ecetes uborkát, de ő kevesellte, jól megszámította az árát, a rokkantnyugdíjam akarta, egyhavit, hát én mondom neki, hogy nekem eddig is jó volt, eztán se lesz semmi bajom. Ha ott van a házamban, akkor ott is marad, akkor majd eztán lendületből átugrom vagy nagy ívben kikerülöm azt a foltot. Azzal haza is mentem, s első dühömben levertem pár vasrudat, körbekerítettem az ártó helyet, azóta kerülgetem, de ha megint bűnös vágyaim támadnak, zavargatnak a démonok, hát beállok a közepébe, csak szenvedjek, meg a démonok is éntőlem, bizton megérdemeljük mi egymást, ha így rendeltetett.

VÉRKERINGÉST JAVÍTOK!

„Ewyng: 28 éves masszőr! Nőknek!!! Házhoz megyek. Szolgáltatások: testmasszázs, relaxálómasszázs, szexmasszázs.”

Érzem izmaim összehúzódását, érzem a gyors, a rövid, a lassú és a mély összehúzódások különbségét. Érzem az intenzitást. A gyengéd masszázstól az erős igénybevételig képes vagyok bármire. Csak annyit érez a nő, hogy izmai tornáznak, s hogy ő mégsem csinál semmit. Csak kényeztetni vágyok. Egyszerűen elmasszírozom a zsírfelesleget. Vérkeringést javítok, erősítem a hasfalat. Úgy edzek, hogy a nő pihen közben, ellazul. Nem kell gondolkodnia, én szabályosan összehúzom a hasizmait. A nő helyett megerősítem a testét, olyan eredményt tapasztal majd, amilyenről csak álmodott. Megszabadítom a narancsbőrtől, a petyhüdt bőrtől, a lötyögő comboktól. Zsírpárnái alá feszes izmokat varázsolok, s ezért csak Ewyngot kell hívnia, súlyából veszít, karcsúsodik, s élvezi a testét. Fél óra velem, s már ma is magabiztosan jelenik meg a fürdőruhájában. Engem csak hívni kell, s jövök. Automata pilótaként irányítom a testét. Csak kérnie kell, és jövök. Semmi talajgyakorlat, csak masszázs. Veríték nélküli szexmasszázs. Azonnali eredményre számíthat, csak gyönyörködik izmai összehúzódásában, drága hölgyem. Egy hónap alatt centikkel karcsúsítom, ha hetente legalább egyszer az ujjaim közé kaparintom. Meglepetésben lesz része, mint annak a több száz hölgynek, akit eddig is elvarázsoltam, eddig még senki nem csalódott Ewyngban. Az enyhe masszázsom vitalizál, relaxálóképességem összeköti Önt az Univerzummal, a szexmasszázsomból keletkező energiát egyedül csak az Ősrobbanással hasonlítható össze. Alapos összehúzódásokat eredményezek, nem fogja tudni számolni, s gondolja meg, mennyi pénzt, energiát s fáradságot takarít meg. Egy szexmasszázs velem, és se főzni, se sütni, se mosni nem kell egy férfira sem. Nem horkolok ön mellett éjszaka vaddisznóként. Karcsú megjelenése elégedettséggel tölti majd el, ha a tükör előtt álldogál, s illegeti magát. Hívja Ewyngot, s házhoz jövök! Tárcsázzon akkor is, ha nincs ideje párkapcsolatra. Hívjon, és jövök! Várom hívását éjjel-nappal. Bizseregnek az ujjbegyeim. Gondoljon az izom-összehúzódásra, a gyönyörre. Ewyngra.

HEREBERE FOGADOM

„Heremag, eladó!”

Nem tudom, Istenem, mi volt előbb, a here, vagy a heremag? Elébb adtál az embernek herét, vagy elébben teremtetted a heremagot? Én erre rá nem jöhetek, pediglen minden évben hányom a heremagot sűrű halomba, herélek, szoktam volt mondani, egész életemben herélek, nem szűkölködöm. Mert mi mást tegyen az ember fia, ha már az apja is csak herés volt, s az is jól megélt a hereberéből. Meg hát szép ám az a here! Mikor kicsi, óvja az ember a széltől, s ha Isten is lágy esőkkel gondol rá az égből, a napsugár is finoman cirógatja, babusgatja, szépen serken szárba, s mielébb virágba szökken. Mi’ szép is a herevirág! Ha nem csak holmi herés sutyerák lennék, hanem ha poeta doctus, ahogy Kovács tanár úr mondotta az ismétlőiskolában, akkor csak a heréről írnék verseket, csupa rendes, egyszerű tiszta lánynak, hadd ismerjék meg a herét. Mert milyen csoda is az, ha áll az ember a heréi között, aztán csak úgy dönögnek körbe a szorgos méhek. Mi szép, mi szép, betelni nem tudok én ennek látásával, s dicsérem az Urat, hogy megteremté a herét, csak azt árulná el egy sugalmazó angyala, hogy mi volt elébb, a heremag, vagy maga a here!? Én nem tudom a városi népek, mit élveznek ottan a sűrűségben? A nagy nyüzsögést talán, ahogy mennek az autók, dudálnak, eresztik bűzös füstjüket, bezzeg a herén csak hangya mászik, finomka lábaival illeti a herémnek szárát, s ha katicabogár száll reá, vagy tücsök cicerészik rajt, gyöngén meghajlik alatta a herevirág. De hát, hogy mást ne mondjak: a hereméz! Na, kérem, annál csodálatosabb ízű méz nincsen is a földön, talán még az égben sincsen párja. Addig győzködtem a méhészt, jöjjön már egy hétre legeltetni a heréimhez, aztán, ami abból lesz, adja csak nekem. Elnyalintom. Nem többet, mint egy kanállal! Naponta, télen-nyáron. Minden reggel abból benyelek, s ha becsukom a szemem, látom köröttem a heréket, és ahogy dönögnek a méhek. No, ha beérik a here, fogom a kaszát, és suhintás suhintás után vágom, mint Ítélet Napján a Halálnak Angyala az Emberek mezején a rendet, egyetlen végső csókkal legázolom az életet. És milyen csoda, hogy egy kis magból, a herének magjából feltámad a here, s újrakezdődik az élete. Hát, ezt kínálom én tinéktek, heremagot, vegyétek barátaim a heremagot, néktek gyűjtöttem zsákba, vegyétek-vigyétek, vegyétek! Csak tessék, tessék! Nem drága ez a kincs tinéktek, én tudom: „Heremag, eladó!”

SAVANYÚVÍZI KÉSZÜLET

„Régi szódásüvegeket, alkatrészeket is vásárolna gyűjtő!”

Gyűjtöm a szódásüvegeket. El-eljárok öreg szódásözvegyekhez. Kiválogatom a régi üvegeket. De nem ezekről az üvegekről van szó. Nemsokára harminc leszek. El is múlok már ezen a nyáron. Harminc. Ha valaki harmincéves korában lesz miniszter, az fiatal miniszter. De én még állásban sem voltam soha. Fel se venném magam sehová. Én sem tudom, hogy is állok ezzel. Gyűjtöm ezeket a szódásüvegeket. Miért? Tízévesen kaptam nagyapámtól egy szép szódásüveget. Apám kiröhögött, mit akarok ezzel a szar üveggel, aztán odavágta a falhoz. Na, ha ezért gyűjtöttem össze több mint 150-féle szódásüveget, akkor ennek mély okai vannak. Vagy csak utánzom a barátaimat? Egyik bélyeget gyűjt, a másik autódudákat, én sem akarok kilógni. Vagy éppen ki akarok lógni? Harminc leszek. Ez egy nagyon csúnya dolog. El-elrémüldöztem már tavaly is. Már nem is élek rendesen, csak számolom, hogy három hónap, kettő hónap, egy hónap, három hét, kettő, egy. És bumm. Szerencsére vannak más gondok is. Soha nincs pénzem, csak ha eladok valamit. Ez az igazi baj. A szüleim könyvtárát már kiárultam, a porcelánokat is félig, az értékesebb bútorokat. A garázsban ott áll ez a százötven-valahány üres szódásüveg. Letörlöm őket minden héten. Van szarvasbőr, az ezüstöt már eladtam, de erre is jó. Apparatus acidularis, avagy „savanyúvízi készület”, hirdette majd 200 éve Jedlik Ányos szódagépe, szódavízzel enyhítette a kolerások szenvedéseit! Jó kis spritzert inni ki akar? Nem tisztelem a születésnapomat. Minek ünnep annak, akinek nincsen rá pénze. Készülök már az ítéletnapra. Aztán már nem számítok magam előtt embernek. Feleségem nincsen, gyerekem sincsen, nem találtam fel semmit, már nem is fogok, azt hiszem. Vannak ezek a szódásballonok. Csupa szikvízrelikvia! Ha elérem a kétszáz darabos gyűjteményt, akkor nagyon boldog leszek. Remélem! Soha nem hittem volna, hogy megérem a harmincat. A harmincéves ember komoly, erős, okos, érett. Én meg még kölyöknek érzem magam. Szeretem a francia vermutot, ez talán valami felnőttes dolog. De ezek a szódák! A szomszédnő azt mondta, hogy megkomolyodtam az utóbbi időben! Csendesedem, komolyodom? Csak színészet. Mégsem u g r á l h a t o k rövidnadrágban és kiabálhatok bele a világba, hogy szex, drog és rock and roll. Én egy gyűjtő vagyok. Gyűjtöm a szódásballonokat, szifonok, fejek, szegecsek és tömítőgyűrűk! Amíg a halál… Szóval régi üvegeket, de még alkatrészeket is vásárolna gyűjtő.

OROSZLÁNSZAG

„Megkérem azt az urat, aki a ruháját mosatni hozta, szíveskedjen érte jönni!”

Nem értem a férfiak felelőtlenségét, annyira össze tudják pecsételni a nadrágjukat, az inget elöl a gombolásnál, az ingujjat összekenik, beletörlik a szájukat, a zseb nem elég, hogy csupa zsír, de mindenféle butaságot tartanak benne. Mit keres egy felnőtt férfi zsebében a zsíros kutyakeksz, vagy nyolc darab százas szeg? Mindig kiszakad a nadrágbélés, a pocakjuk meg állandóan hízik, aztán lepattannak a gombok, elromlik a cipzár, mert hevesen rángatják. Olyan rángatósok ezek, az összes! Miért nem vigyáznak jobban a ruhákra. A nadrágról meg lehet állapítani, hány nő tartózkodik az adott úr közelében, s abból, hogy a hajszálak hová tapadnak, slicc környéke, illetve a zseb, netán a nadrágszár aljára messzemenő következtetéseket tudok levonni, mondhatni: árulkodnak a jelek. Idehoznak mindenféle holmit: hozzam rendbe, szedjem ki, legyek olyan szíves… A gyerekekre speciel partedlit adnak. Ez az úr pecsenyeszósszal, paradicsomlevessel és tejszínhabbal kente össze az ingét, ráadásul az egyiken rúzsfolt is szétkenődött, a galléron. És sokkal alaposabban kellene a nyakat is megmosni. Amíg én sikáltam a fiam nyakát, az meg volt mosva! Sikálni kell, dörzsölni! És a szappant is feltalálták már, olyan oroszlánszagot éreztem, kókuszszappant az ilyennek, de dörzsölje a hónalját rendesen, ha ilyen izzadós a teste. Az egyik manusz az inge hátulját is leette! Ilyet azért még nem láttam. Az ilyen ember jobb, ha trikóban eszik, vagy fürdőgatyában inkább. Végképp nem értem azokat, akik behozzák tisztításra a ruhájukat, és nem jönnek érte. A kocsit, ha tisztítóba viszik, azt bezzeg nem felejtik ott. Ha meghalnak közben, az persze bocsánatos. De ha elfelejtik! Az bűn! Megmondta az orvos, hogy nekem nem szabad felmérgesedni, mert csak magamnak ártok vele! De mit törődnek ezek azzal, hogy velem mi lesz. Jó, hát nézek én tévét, tudom, hogy van ez a globális felmelegedés, a fagyok is nagyobbak mint régen, hóakadályok leküzdésére már nem tudnak kiskatonákat kiküldeni, mert már nincsenek kiskatonák, de a fokozódó nemzetközi helyzet, a sürgős tárgyalási kényszer… És még közbe is jöhet valami, én megértő vagyok, de hogy hetekig őrizgessem azt a több tucat inget, zakót, díszzsebkendőt, átmeneti ballonkabátot! Mindig igyekszem eltalálni a kifogásokat. Ami persze azzal indul, hogy bocsásson meg, elfelejtettem… De miért felejtette el! Mi a frász jobb dolga lehet annál, hogy a kialkudott időre érte jöjjön? Én bezzeg betartom, amit ígértem. Mert ugye szerződést kötöttünk. Ezek a felejtősök meg direkte engem zrikálnak ezzel a felejtősdivel, nekem meg csak áll benne a pénzem, és ők nem fizetnek, foglalják a helyet, és direkte nem jönnek! Arra is gondoltam, hogy nevet változtatok, mert az, hogy ruhatisztító milyen prosztó. De az, hogy Purgatórium? Alá meg azt íratom, hogy „Mi nem csak ruhát, lelket is vállalunk!”.

IRODISTA

„Az újságban november nyolcadikán, a 82/311-986-ra hirdetett lakás

ROSSZINDULATÚ HIRDETÉS!”

Azért tudom, mert én adtam föl. De nekem erre megvolt minden okom. Még az egyetemen kezdődött. Állandóan a csajom kellett neki. Amikor barna hajú volt őt, amikor szőke, akkor meg őt fűzte. Ha meglátott elinalt, de a sunyi fajtáját mindig a nőim körül ette a penész, gyűlöltem a kétszínű fajtáját, végül is eltűnt az egyik nőmmel. Aztán pár évvel ezelőtt felbukkant. Egy munkahelyen dolgoztunk. Fölényeskedett, emlegette a régi szép időket, hátba veregetett, drága öregemnek szólított. És persze mindig ő kapott kiküldetést, béremelést, előléptetést. Hát meg a kutyája... Mindig a kocsim kerekét tisztelte meg. Megjelölte. Szólni nem mertem neki, mert a főnököm, csak mosolyogtam rá, de a háta mögött keresztbe tettem neki. Sót tettem a kávéjába. Trisót a salátájára. De nem használt, nem lett ennek semmi baja. Azt hittem, árt neki a teába öntött pár csöpp mosogatószer. Direkte ízlett neki, azt mondta trópusi bukéja van. No, de amikor kinevezték igazgatónak, én még mindig csak irodista maradtam. Akkora házba költözött, de akkorába, hogy több családnak is elég lett volna, nemhogy három személynek. Olyan autóval járt, amilyet én soha nem tudok venni, hacsak 37 évi összkeresetemből egyetlen falatot sem eszem. Olyan kutyát tartott, hogy többe került az is, mint amennyit én fél év alatt a gyerekemre költök. Ez azért már mégiscsak sok! Jött a nagy ötlet. Először meghirdettem a kutyakölyköket, megadtam a címüket, hogy ott érdeklődjenek. Kölykök persze nem voltak, csak a hirdetés. Aztán elhelyeztettem az Eladásra kínál rovatba a kocsiját. Nagyon dühös volt, őrjöngött, egész nap csapkodta az ajtókat, üvöltözött a titkárnővel, hogy ne kapcsoljon be ötpercenként valakit, aki meg akarja venni az autóját... Csak nevettem. Nevettem, de ha láttam, együttérzően néztem. Még nekem panaszkodott. Ekkor jött a nagy ötletem, hogy a házát kellene meghirdetnem. Na, szóval, azt írtam az újságnak, hogy „Új családi ház, áron alul családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni nonstop lehet a következő telefonszámon.” A számlát ráadásul a cég nevére kértem, még ki is fizették nekem. Megsajnáltam szegényt, olyan szerencsétlen lett, állandóan meggyanúsított mindenkit, a háta mögé kémlelt, nem osont-e oda valaki, az asztal alá is belesett, szétszedte a telefonját, nincs-e lehallgatókészülék benne… Szóval, végre ő is rajtavesztett, egészségügyi okok miatt lemondott, így mindenki eggyel előrébb lépett a ranglistán. Már irodavezető lettem, és ez még nem a végállomás.

SOMY BOY

„Leánybúcsúztatóhoz táncos fiút keresünk Somogy megyéből.”

A somogyi fiúk nagyon tudnak. Olcsók, megbízhatók, hálásak, s nem válogatósak, bármire hajlandóak. Nemhiába Somogyból kerültek ki anno az igazi betyárok. Cégünk filozófiája szerint, egy lánybúcsúztatónak mindenre ki kell terjedni, amit elvár a búcsúztatott ügyfél. Szolgáltunk már fel kutyuskát ezüsttálcán, citromkarikával a szájában. Utolsó táncos fiúnk nem volt hajlandó hőbörgő nácit alakítani, nagy antifaszista múlttal rendelkező családból származott. Meg nem is volt túl orgiasztikus alkat. Nem volt benne igazi élet. Egyik lánybúcsúztatón nyilvánosan kellett volna szőrtelenre borotválkoznia, de mindenhol. Hát hogy ő ilyet nem vállal. Nem csoda, baranyai volt. A baranyaiak válogatósak, nem mennek be a rizikós helyzetekbe, a fiú azt sem vállalta, amikor egy homokozóban kellett volna szerepelnie, s a műsor végén egy kis lapát lett volna a ruhája. Nem értettük meg egymást, s mivel én vagyok a főnök, mert minek az a sok cécó, hogy még egy homokszita is legyen hozzá? Elég a lapát – mondtam, de ő nem engedett, addig vitatkoztunk, amíg kenyértörésre nem került a sor. Rühellem a képmutatókat. Aki kurva, az legyen kurva, ne nyavalyogjon, ha dugni akar a kuncsaft! Amikor az előttem álló majd kétméteres, kigyúrt csávó helyett egyszer csak ott toporog egy vékonypénzű, szemüveges libidópartizán. Hogy ő nem akar a szexuális terror névtelen áldozatává válni, neki elég volt a liternyi alkopoptól ragacsos kezű, kiéhezett nőstényekből. Többé nem hajlandó a Fényes váll-lapok műsoromban sem közreműködni, pedig már négycsillagos szállodák lobbitermében is megfordultunk. Kár érte, ha levetkőzött, minden nő elhalkult. Hallatszott a fogcsikorgatás, a rúzsos ajkak elismerő cuppanása… erre a Nők álma azzal fenyegetőzik, hogy benzinnel önti le a felizgult erkölcstelen nőstényeket, hogy Szodoma! Hogy rájuk gyújtja a lobbitermet, majd a szolgálati riasztófegyverével főbe lövi magát a kövezeten, s a nőstényekkel együtt hamvad el. Ácsi, fiúka – mondom. Ne basszunk már szekéren, mert ráz! Elküldtem az egyházi oviba, hogy ott puszilkodjon a szentéletű lányokkal. Nekem olyan ember kell, aki bírja a lányságuktól nehezen búcsúzók heves rohamát. Aki nem retten meg attól, ha a gatyájába nyúlnak, s megmarkolják... Aki férfi tud maradni, necces helyzetben. Nem úgy, mint ez a szerencsétlen, ez a szopott gombóc.

ÚGYMOND MEGÖRÖKÖLTEM

„Jó anyagi háttérrel rendelkező idős hölgyeket vállalnék eltartási szerződéssel, családi körülmények között, csendes faluban.”

Miért keresek idős hölgyeket? Ha azt olvassa valaki az újságban, hogy imádott férjünk, apánk, hosszas vagy rövid szenvedés után elhunyt! Lehunyta szemét, temetése ekkor és ekkor lesz, itt és itt… Akkor én azt érzem, közeleg az üzlet ideje! Örököltem egy kisebbfajta kastélyt. Jó, hát nem igazán az, de van vagy 25 szobás a ház. Állítólag Kossuth apánk is meg akarta venni, de ük- vagy szépapám nem volt hajlandó eladni. A kárpótlásból sikerült visszavásárolni. Úgymond megörököltem. Dolgozni nem nagyon szeretek, hát gondoltam, vállalkozni kezdek, s a szuterénben berendeztem egy kis üzemet. Bérmunkában összeszerelünk mi bármit. Volt, hogy Kinder tojásba a játékot, de gyöngyöt is fűztünk, és volt, hogy pisztolyba az elsütőszerkezetet raktuk össze, bármit, ami adódik. No de ha munkást alkalmazok, sok a tb, adó, mindenféle járulék. Így találtam ki az eltartási szerződést. Hely van, a hölgyek elférnek, a környezet gyönyörű és egy kis munka senkinek sem árt. A falu tényleg csendes, rajtunk kívül még lakik itt talán tíz család, ők is eléggé megöregedtek, úgyhogy senkinek nem jár el a szája. A családi körülmények kitétel is igaz, mi úgy élünk itt, mint egy nagy család. Én a családfő, a feleségem a helyettes, két fiam az örökösök. Ráadásnak itt van még a 20-25 néni? A rokonság. Napi 10-12 órás munkaidőben dolgoznak, teljes ellátás, szállás... Mi hiányozna még? A jó anyagi háttér azért kitétel, mert hogy finanszírozni is kell a vállalkozást. Azért csak nőkkel foglalkozom, mert azokkal nincsen sok gond, a bácsik túl háklisak. Ki gondolná, hogy a lusta, elkényelmesedő nénikék hogy tudnak dolgozni! Egy kis szigor megteszi a hatását, én hiszek az életfogytig tartó tanulásban! A múltkor, mikor is Gizi néni szökni próbált, megfenyítettük, azóta ő a legszorgalmasabb, a héten még a faliújságra is kitesszük a képet, ő a hét dolgozója cím viselője. Az első szökési kísérlet után huszonöt korbácsütés jár, a második után 50 és így tovább. Van, akit meg kellett bilincselnünk, 8 kilós súlygolyót tettünk a lábára, tisztára, mint a középkorban, egyszerűen nem ment másként. Ha nem lehet megoldani a közös dolgainkat demokratikus módon, ha nem értünk szót egymással értelmes, felnőtt emberként, akkor úgy is jó! Kitaláltam, mit kell tenni: bevezettem az állatterápiát! Vásároltam a nénik kosztpénzéből néhány pitbullt, azóta jól elvagyunk. Télen a Bahamákra utaztunk a feleségemmel, a jövő héten az Antarktiszra készülünk, megnézzük, amíg el nem olvad. A fiaim addig itthon maradnak. Elvégre valakinek dolgozni is kell. A semmiből nem élünk meg!

KIHAGYOTT HIRDETÉSEK

Rettenetesen írnak. Rondán. Olvashatatlanul. Én meg bogarásszam ki? Ez lenne a dolgom. Beírom azt, hogy Csinos középkorú pár munkát vállalna… aztán az alatta olvasható három sort képtelen vagyok elolvasni. Vagy ez a hirdetés: diákigazolványra bélyeg eladó. Hoppá. Ezért le lehet csukni az illetőt. Vagy ez, hogy fodrász hajszárító bura. Az emberek írnak valamit, mit írnak? Kaparnak, macskakaparás ez, nem más. Mert mit lehet csinálni ilyenekkel? Fodrász hajszárító bura. Ennyi, a többi olvashatatlan, ilyen az én rovatom, de ez még semmi ahhoz képest, ami ez a karistolás: Megunt, nagy kiterjedésű, aztán annyi. A többi nem olvasható. Mit unhatott meg? Nagy kiterjedésű feleségem eladó vagy kisebbre cserélhető? Megunt nagy kiterjedésű birtokom eladnám? Folytassam a hirdetéseket? Csinos középkorú pár munkát vállalna, lovaglási lehetőség ellenében. Nagyszülők, szülők szeretnének diákigazolványra bélyeget eladni. De vannak kedvenceim. A legjobb: 52/170/70 romantikus ennyi. Romantikus férfi, nő? Vagy neki mindegy? Legalább így kétszer annyi az esélye. Őt össze lehetne hozni a csinos középkorú párral, akik lovaglási lehetőség ellenében… mert ugye ez romantikus. Ha unod a magányt, vegyél törött rekeszeket, elektromos sokkolót. De mivel kislányomat egyedül nevelem, keresem azt a vidám, élni tudó urat, aki grillsütőhöz elemes, forgatható gyógyszertári berendezést, sörözőt, borozót, világító reklámtáblát, új aloe vera terméket, piaci mérleget súlyokkal, Széchenyi hitelkártyát, autóbontó teljes árukészletét megizéli Makártetőn a pincében, vagy egy komfortos irodában.

DRÁGA OLVASÓIM!

Egyszer volt, vagy néhol volt, néhol meg aligalig pislákolt, de talán mégiscsak errefelé egzisztált az a fránya Halál. Alkalomadtán fogta a magáét, vagy a másét és próbaképpen felkerekedett göcsös, kacsos lábán, s talán aratni indult vagy exitált... Most emelje fel a kezét az, aki megkérdezné tőlem, az Író bácsitól, és jogosan kérdené meg, hogy Író bácsi, mesélje el nekünk, milyen az a göcsös, kacsos lábú Halál. Drága Olvasóim, az Író bácsi most pironkodva, de bevallja nektek, hogy fogalma sincsen arról, hogy mit hord, min jár a Halál, s azt aztán végképp nem tudja konkretice, milyen őneki a lábikrája. Mert lehet, hogy büdösödik a Halál lába, a ménkű nagy csülke a tornadorkóban, de lehet, hogy a mályvacukor büdösebb nálánál, mármint hozzá képest, feltehetően. Engem speciel nem izgat ez a téma túlságosan, de hát így is eltelik a kimért idő, felőlem akármit kérdezhettek, akár azt is, hogy összegyűlik-e szösz a Halál lábujjai között, s megszíva magát a tornadorkó rendeltetésszerű használata közben termelődő, kezdetben szagtalan izzadtsággal, megbüdösödik-e vajon lassacskán ő is, a lábától kezdve, vagy éppen ellenkezőleg, a fejétől kezdi? Ráadásul az is kérdés a mai környülállásban, hogy egyáltalán mi fán terem az a tornadorkó? A kérdés jogosságát nem vitatom, de sajnos halványlila gőzöm sincs arról, hogy a Halál lábujjai közötti szösz sárga, fekete vagy zöld színű, mivel azt sem tudom, visel-e a lábán, sárga, fekete vagy zöld fuszeklit. Sajnos, az Író bácsi nem tud semmit. Az a kérdés sem hozza lázba, hogy a Halál segge hájas-e, vagy olyan száraz, hogy szinte porzik. Az Író bácsi nem is sejti, hogy pattanásos-e a Halál lapockája, netán sípol-e a tüdeje, asztmában szenved, vagy szénanáthás, mossa-e a fogát reggelente, kapott-e gyerekkorában angolkór ellen csukamájolajat kiskanálból, netán szereti-e a heringet citrommal pettyegetni, vagy hogy már az elemi oskolában elkaszálták-e a Halált. Sajnos, kedves Olvasóim, az Író bácsi nem tud túl sokat a világ dolgairól, de ezt megérthetitek, mert az Író bácsinak az a dolga, hogy írjon, hogy összelopkodja más íróktól a történetek legjavát, tarháljon ösztöndíjakat, s közben merítsen a világból is valamit, s adja hozzá a sajátos ízét, zamatát, de nem az, hogy hülye Olvasók még hülyébb kérdéseire válaszoljon. Azt sem tudom példának okáért, hogy a Halált eszi vagy isszák. Lehet-e néven nevezni a Halált? Oda lehet-e hívni, hogy Halál fiam, ide gyere rögtön! Ki is a Halál fia? Az a felvetés is jogos, hogy az Író bácsi azt reméli, hogy halhatatlan. Igen, szeretné ezt hinni, de nyilvánosság előtt ellenben szerényen viselkedik, s hárítja. Tud-e repülni a Halál? S ha igen, belerepül-e érdeklődő arccal a gyertyalángba? Van-e a Halálnak paszportja, s kell-e neki vízum az Államokba, s ő is csak háromévente mehetett Nyugat-Németbe’, mint apuék a cocializmusba’? Lehet. Nem tudom, drága Olvasóim! Az utolsó kérdések következnek, már nincs sok időm hátra! Szóval, hogy szereti-e az öttusát? Ez már végképp túlmegy az Író bácsi ismeretein. Némi Marx, egy kis Engels talán még rémlik neki. Dehogy halálosan szerelmesnek lenni veszélyes lenne? Nem is tudom, drága Olvasóim! Régen voltam kamasz. A Halálnak édes-e a csókja? Jó kérdés, megveszem! Lehet-e részeg a Halál, s ha az, kiszolgálnák-e a kocsmában? És hogy büntethető-e a Halál? Hát igen, akad precedens erre is, arra is, de hogy halálra lehet-e ítélni a Halált –ugye magától értetődik az újabb kérdés költőisége! Nem válaszolok rá. A Halál szeret valakit? Drága Olvasóim! Édes, drága Olvasóim! Ki az, aki a Halál f…-ról kérdezett! A Halálról így nem lehet beszélni, drága Olvasóim, a Halálról hallgatni kell, mert elviszlek titeket, drága Olvasócskáim! Lehet, hogy én vagyok a Halál! Gondolkodjatok, drága Olvasóim! Drága Olvasóim! Gondolkodjatok, s féljetek!

(Részletek a 2012-es ünnepi könyvhéten a Noran Kiadó gondozásában megjelent kötetből)