Foglalkoztatáspolitika mint az új oktatáspolitika?

A kormány nem különösebben igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha oktatáspolitikai szempontok vagy megfontolások mentén döntöttek volna a tankötelezettség csökkentéséről. „A kormány erkölcsi kérdésként kezeli, hogy megtanítsa dolgozni az embereket” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Széll Kálmán Terv ismertetésekor. Valójában ez lehet a tervezet lényegi pontját jelentő mondat és nézőpont.

Elsőként felmerül a kérdés, hogy – a kormány megfogalmazását használva – valóban munkára tanítja a lakosságot (ebben az esetben a gyerekeket) a tankötelezettségi kor csökkentése? A kormány úgy érvel a korhatár csökkentése mellett, hogy „az iskolarendszer az érintett gyerekeket a leendő szak- és segédmunkások számára fölösleges elméleti képzések helyett a szakképzés és a munka világa felé tereli majd. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy fogalmazott, hogy a vállalkozók és a leendő munkavállalók érdekeit is a rövid, gyakorlatorientált szakképzés szolgálná.2 Az érvelés azonban hiányos, így némileg téves: a szakképzés átalakításának egyáltalán nem előfeltétele a tankötelezettség csökkentése. Az állítás egyetlen esetben lehet igaz, ha valójában nem arról van szó, hogy az elméleti oktatásban nem elég sikeres tanulókat a munka világa felé próbálják terelni, hanem a hátrányos helyzetű, nehezen integrálódó, „problémás” gyerekektől próbálják a szakképző és a teljes oktatási rendszert „megszabadítani”.

Minden oktatási monitoring nélkül megállapítható, hogy elsősorban a szegénységben élő gyerekek hagynák el az oktatási rendszert.

Ezek a gyerekek teljesítenek legrosszabbul az iskolában, a szükséges anyagi támogatás hiánya és a szülők alacsony képzettsége miatt. E fiatalok egy részét a tizennyolc éves tankötelezettséggel bent lehetett tartani az oktatási rendszerben, az előírt kor tizenhatról tizennyolc évre emelését követően 20 százalékkal nőtt a tizennyolc éves korig iskolába járók aránya. Utóbbi ráta Magyarországon 83,8 százalék, szemben az uniós átlag 77 százalékkal. A hosszabb tankötelezettség önmagában nem garancia az iskolaelhagyás megakadályozására, több EU-tagállam (például Svédország vagy Nagy-Britannia) mégis a tizennyolc éves kor előírását fontolgatja.3

Kizárólag a tankötelezettség korhatáráról nem is lenne érdemes vitatkozni, hiszen ennek az oktatási rendszer jellemzőitől kell függenie, csak a szakképzési formákkal és időtartamokkal nyerhet értelmet. A legtöbb uniós országban tizenhat évig tart a tankötelezettség, ez azonban ott a szakképzés befejezésének évével esik egybe, és a fiatalokat tizennyolc éves korukig általában szakmai továbbképzésekre kötelezik, és csak részmunkaidőben dolgozhatnak.4 Mivel a Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese által ismertetett oktatási javaslat 5 szerint az általános iskolai képzést meghosszabbítanák, a tizenöt éves korig tartó tankötelezettség így azt jelentené, hogy az oktatási rendszert olyan fiatalok (gyermekek) hagynák el, akik legfeljebb általános iskolai végezettséggel rendelkeznek. Ha évet ismételnek, amire az alsó tagozatban ismét lehetővé tett buktatás miatt egészen kicsi korukban esélyük is van, előfordulhat, hogy még e végzettséget sem szerzik meg.

Ma Magyarországon a fiatal munkanélküliek döntő többségét az érettségivel nem rendelkezők teszik ki, körükben a foglalkoztatottság csupán 49 százalék, ezzel Magyarország 11 százalékponttal marad el az uniós átlagtól.6 Csaposs Noémi munkaerő-piaci szakértő az Inforádióban 7 arról beszélt, nagy az esélye, hogy az iskolákból már tizenöt évesen kikerülő, szakképzettséggel nem rendelkező fiatalok csak fizikai és betanított munkára lesznek alkalmasak. Bekerülhetnek a szezonális munkalehetőségek és az alacsony bérek rendszerébe. Már persze azok, akik egyáltalán találnak munkát, hiszen a munkaerőpiac nem lesz képes felszívni a hirtelen megnövekedett számú, szakképzettséggel nem rendelkező álláskeresőket. Hazánk versenyképességét veszélyezteti, ha az szakképzetlen munkaerő országává válik. Csaposs Noémi figyelmeztetéseihez azt is hozzá kell tennünk, a fiatalok jelentős része a feketegazdaságba kényszerül majd, ahonnan nagy eséllyel nem fognak tudni visszailleszkedni a legális munka világába, ahol munkavállalói jogokkal sem fognak rendelkezni, nem fognak adózni, nem lesz társadalombiztosításuk.

Emellett számolni kell azokkal, akik egyáltalán nem vagy csak időszakosan, alacsony bérért tudnak munkát vállalni, ők az állam irányában is kiszolgáltatottá válnak, hiszen szociális segélyek nélkül nem lesznek képesek fenntartani magukat. A kormány a Széll Kálmán Tervhez kapcsolódó új, kötelező közmunkán alapuló programja, mintegy kiegészítő munkára kényszerítő eszközként látszatmunkákat biztosíthat ugyan e fiataloknak, de ezzel is csak kirekesztettségüket, megbélyegzettségüket erősítené, egyben kivonná magát a felelősség alól, hogy ezeket az embereket sikeressé tegye a munkaerőpiacon.8 A változás jelentős zsarolási potenciált nyújtana az önkormányzatoknak azzal, hogy a különösen kiszolgáltatott fiatalokat munkaerő-piaci integráció helyett kötelező, állami „ingyen munkákra” kényszeríthesse.

Eközben a kormány megfeledkezik arról a tényről, hogy a legsikeresebb oktatási rendszerek a társadalmi különbségeket csökkentik, és nem újratermelik. Ehhez viszont érdemi reformokra, például többletforrásokra, a pedagógusok bérének emelésére, az óvodai helyek számának növelésére és egyéb hasonló változtatásokra lenne szükség.

Orbáni jobboldal, mint erkölcscsősz?

Mindehhez szükséges lenne, hogy a kormány az oktatást szakpolitikai kérdésként kezelje. Csakhogy Orbán Viktor fenti szavaival élve: erkölcsi kérdésként kezeli. A lehető legfiatalabb korban meg akarja tanítani, hogy a munka „nem ördögtől való”, még akkor sem, ha gyerekek végzik. Ha valaki nem akar tanulni, akkor ne költsön rá az állam fölösleges forrásokat, dolgozzon meg értük maga – ezekből áll össze az orbáni világkép.

Az érveléssel az egyik legfőbb probléma, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe a gyermekek érdekeit, annak ellenére, hogy ezeknek az ENSZ gyermekjogi egyezménye alapján minden esetben elsőbbséget kellene élvezniük. A kormány az oktatás és a munka világa közötti szabad döntés lehetőségeként értelmezi a tankötelezettség csökkentését. Miként Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke nyilatkozta, hátrányos helyzetű, az oktatási rendszerbe nehezen integrálódó gyerekek, sőt általában gyerekek esetében szabad akaratból született döntésről beszélni azonban cinizmusra vall.9 A korhatár csökkentése elsősorban nem a gyerekeknek, hanem a tanároknak és az oktatási intézményeknek ad választási lehetőséget azzal kapcsolatban, hogy kiket tartanak az oktatási rendszeren belül. Nem lesz többé jogi akadálya annak, hogy a rosszul teljesítő vagy nem megfelelő magatartású tizenöt éves és idősebb gyerekektől megszabaduljanak. Ez hatalmas zsarolási potenciált jelent. Ne felejtsük: a Széll Kálmán Tervvel az állam célja a megtakarítások növelése. Ebben a kontextusban a tankötelezettség korhatárának csökkentése nemcsak a „problémás” gyerekektől szabadítja meg a rendszert, hanem különböző járulékos anyagi terhektől is: a társadalombiztosítástól, a családi pótlék egy részétől, a diákkedvezményektől, étkeztetéstől stb. Csakhogy e „megtakarítások” hosszú távon, a munkanélküliek és a segélyre szorulók számának párhuzamos növekedésével valójában költségeket jelentenek majd az államnak. A pedagógusok számára is csak rövid távon lehet vonzó az intézkedés, hiszen az hosszabb távon a középfokú oktatásban tanítók jelentős részének elbocsátásával fog járni.10

Iskola és az állam mint a dezintegráció eszközei?

Vissza kell térnünk azonban az erkölcsi győzelem logikájához, amellyel a kormány igazolni kívánja döntését. Az OECD-országok közül Magyarországon mérték az egyik legnagyobb eltérést a különböző iskolák teljesítményében, ez arra utal, hogy már korán elkezdődik egy szelekciós folyamat, amely a társadalmi különbségeket növeli.11 Pokorni Zoltán12 a jelenséget azzal magyarázta, hogy a középosztálybeli szülők már most kivonják gyermekeiket az „integrációból”. Senki nem akarja ugyanis gyermekét „problémás” tanulókkal teli környezetben, veszélyben tudni, emiatt az államnak nem is érdemes a szegregáció ellen küzdenie. Az állam tehát nem tehet mást, mint hogy korán a megfelelő társadalmi közegbe helyezi a gyerekeket.

Különösen a roma gyermekek társadalmi integrációját nehezítik majd meg az ezen alapuló intézkedések, köztük a tankötelezettség időtartamának csökkentése. E gyermekek nagy részét már most szegregált, rosszabb (technikai) felszereltségű intézményekbe és kisegítő iskolákba küldi az állam, jelentős részben teljesen indokolatlanul. Az Oktatáskutató Intézet egy 2008-as, Liskó Ilona és Fehérvári Anikó által vezetett kutatásából13 egyértelműen kiderül, még a szegregált, elvileg a rosszabbul teljesítő roma tanulók felzárkóztatására szánt oktatási intézményekben is komoly előítéletekkel viseltetnek a tanárok a roma diákokkal szemben. Zolnay János szociológus 2010-ben publikált szakmai háttéranyaga14 alapján a roma tanulók 30-40 százaléka most is cigány többségű csoportokban tanul, elsősorban elkülönült intézményekben. Az elkülönítésnek újabb és radikálisabb módját jelentené, ha tizenöt éves koruktól az állam nemcsak bizonyos iskolákból és osztályokból, hanem a teljes oktatási rendszerből kizárhatná őket.

Az állam e módszerrel nemcsak meghatározza a „megfelelő” közeget és életutat a diákoknak, hanem arról is dönt, kik azok, akik számára a gyerekkor tizennyolc éves korig gyerekkor maradhat, a többieknek pedig – a problémásoknak, akik nem akarnak tanulni – marad a munka világa. E gyerekektől könnyen cáfolható gazdasági érvelés mentén vonja meg az állam a művelődés alkotmányos jogát. Az érintettek jelentős része funkcionális analfabétaként kerül majd ki az általános iskolából,15 garantált képzési vagy munkalehetőségek és anyagi támogatás nélkül a munkaerőpiacra. Ezzel nemcsak egy anyagilag, hanem minden további szempontból kiszolgáltatott tömeg jön létre. A fiatalok nem fogják ismerni állampolgári jogaikat, nem lesznek képesek arra, hogy munkaszerződésüket értelmezzék (már ha lesz nekik), nem tudják majd megfelelően érvényesíteni politikai jogaikat. Az állam kirekeszti őket az iskolából, a legális munka világából, a felnőttek felügyeletéből. Nem fogja megvédeni őket az anyagi, szexuális és egyéb visszaélésektől. Pintér Sándor belügyminiszter véleménye,16 amely szerint a gyermekprostitúció elenyésző mértékű és szabad akaratból történik, arra utal, a kormány utóbbit nem is tekinti feladatának.

Legitimnek tűnhet tehát a következtetés, hogy a kormány számára az oktatás reformjának alapja a hátrányos helyzetű, rosszabbul teljesítő és nem megfelelő magatartású gyermekek eltávolítása. Az eddig a szakképző iskolákba terelt gyerekektől végeredményben megszabadul az állam, azt a reményt képviselve, hogy a „veszélyes elemektől” mentes, biztonságos szakképzők majd a szakközépiskolák és gimnáziumok felől a gyakorlati tudás felé terelik a középosztálybeli diákok egy részét is, megoldva ezzel a felsőoktatási túlképzés problémáját. A szakképzést tehát a kormány nem a versenyképesség növelése, a hatékony, a munkaerő-piaci szükségleteket figyelembe vevő reformokkal, hanem egyfajta normativitás, a középosztálybeli jelleg visszanyerése által kívánja népszerűbbé tenni. Látva azonban az érettségi nélküliek foglalkoztatottságának arányát, aligha bízhatunk a morális alapú érvelésben.

A megoldás ahhoz viszont megfelelő, hogy az érdemi, és rövid távon költséges reformok helyett a „problémás elemek” elleni küzdelem irányába terelje a figyelmet. A 15 éves korig tartó tankötelezettség hírét követő napon, március 3-án a Magyar Televízió Jelfogó című műsorában rövid riportot17 mutattak be az iskolai erőszakról. Az interjúk során tanárokat bántalmazó diákokról vetítettek képsorokat, és arról számoltak be, hogy az iskolák veszélyessé váltak a pedagógusok számára, akik tehetetlenek a diákok agresszivitásával szemben. A riportban szereplő tanárok a gyerekek és a szülők felelősségét hangsúlyozták olyan kijelentésekkel, amelyekben még a szülők olvasási képességeit is kétségbe vonják. A műsor által közvetített „jel” tökéletes illusztrációként szolgálhat Pokorni Zoltán elkülönítési terveihez (amelyet hasznos oktatási formának tart), és előrevetíti a tanárok hozzáállását a nehéz helyzetben lévő gyermekek integrációjával kapcsolatban: „már nem tudjuk helyrehozni azt a sok bajt, amit a szülő otthon csinál” (– mondta egy budapesti általános iskola földrajz tanára). A leendő oktatási törvény tizenöt éves kor után már nem is kötelezi őket erre.

Következtetések: oktatási rendszer szétszakadozóban, Magyarország leszakadozóban

Az erkölcsi alapú érvelés elterelheti a figyelmet arról, hogy a kormány képzetlen tömegeket kíván létrehozni, azt az érzetet keltve a szülőkben, tanárokban, a társadalomban, hogy megszabadultak a rosszul teljesítő és nem megfelelően viselkedő egyénektől. A döntés azonban az egész társadalomra visszaható negatív következményekkel fog járni. Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy szoros kapcsolat van az oktatás színvonala és az országok gazdasági növekedése között. Fazekas Károly, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója az Indexnek a következőket nyilatkozta: „Ha javul egy ország oktatása, akkor a versenyképesebb munkaerő miatt növekszik a foglalkoztatás, emelkednek az adóbevételek, az egészségesebb társadalom és a nagyobb foglalkoztatottság csökkenti a bűnüldözés költségeit. Szoros az összefüggés az iskolázottság és az egészségben töltött várható élettartam között is, tehát a jobb oktatás csökkenti a jóléti és egészségügyi kiadásokat is.” 18 Az OECD kutatásai szerint többszörösére nőhetne az országok GDP-je, ha az oktatás színvonalában fel tudnának zárkózni az etalonnak tekintett Finnországhoz. Hozzáteszik azt is, hogy a reformok átfutási ideje akár tíz-tizenkét év is lehet, de az állam ráfordításai sokszorosan megtérülnek. Az OECD az elmúlt hónapban Magyarország számára is megfogalmazott oktatáspolitikai javaslatokat.19 A javaslat egyik legfontosabb pontja az iskolai szelekció minél későbbre tolása, hatékony szakképzési formák mellett. A szakképzés átalakulásának tartalmi változásairól eddig nem került a nyilvánosság elé konkrét koncepció, a rövidebb ideig tartó tankötelezettség és a rövidebb időtartamú szakképzés egyértelműen ellentétesek az OECD ajánlásaival.

A tankötelezettség kérdéséről ugyanaz mondható el, mint általában a kormány szociálpolitikájáról20 : elsősorban a szegények felelősségének hangsúlyozását, a társadalom bosszúvágyának kielégítését szolgálja. A megbélyegzettek, a be nem illeszkedők korai elkülönítését segíti elő olyan morális indoklással, amely azt a közös tudást feltételezi, hogy „tudjuk, kik azok, akik nem tanulnak, és utána nem akarnak dolgozni”. Az azonban már most világosan látszik, hogy a gazdasági fejlődés és az egészséges, bűnözéstől mentes társadalom nem valamiféle vélt morális győzelemmel, hanem hosszú távú szakpolitikai változtatásokkal érhető el.

Utóbbiak azonban fikciók formájában sem merülnek fel a kormányzati gondolkodásban. Amíg erre várunk, Magyarország szociális és oktatási értelemben a szétszakadás útjára (vagy lejtőjére) lépett. És még csak e lejtő tetején állunk, kérdés, hogy mi vár ránk az alján.

JEGYZET

1 16 éves korig lesz kötelező az iskola, 2011. április 13. http://index.hu/belfold/2011/04/13/16_eves_ tankotelezettseg/

2 Az MKIK üdvözli a tankötelezettség 15 éves korra való leszállítását. Kossuth rádió, 2011. március 3. http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/az-mkik-udvozli-a-tankotelezettseg-15-eves-korra-valo-leszallitasat.html

3 Gyereknek az utcán a helye? http://www.tenytar.hu/ elemzes/gyereknek_az_utcan_a_helye

4 A nyugat-európai államok többségében 16 éves korig tart a tankötelezettség, de éppen a PISA-felmérések eredményeit tekintve a legsikeresebb oktatási rendszerrel rendelkező államok között szereplő Svédország és Finnország tervezi a tankötelezettség 18 éves korig tartó kiterjesztését. Forrás: Gyereknek az utcán a helye? http://www.tenytar.hu/ elemzes/gyereknek_az_utcan_a_helye

5 Kilenc évfolyamos iskola: sokba kerülne Pokorni terve. HVG Online 2011. március 9. http://hvg.hu/karrier/ 20110309_kilencosztalyos_iskola_pokorni_zoltan

6 Gyereknek az utcán a helye? http://www.tenytar.hu/ elemzes/gyereknek_az_utcan_a_helye

7 15 éves tankötelezettség: az olcsó munkaerő országa leszünk. HR Portál, 2011. március 4.

http://www.hrportal.hu/c/15-eves-tankotelezettseg-azolcso-munkaero-orszaga-leszunk-20110304.html

8 Berkovits Balázs: A közmunka mint fegyelmezés. Szuverén, 2011. április 9. http://szuveren.hu/tarsadalom/akozmunka-mint-fegyelmezes

9 15 évre viszik le a tankötelezettséget, interjú Trencsényi Lászlóval. ATV Jam, 2011. március 3. http://atv.hu/videotar/ 20110303_15_ev_re_viszik_le_tankotelezettseget

10 Lásd az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) tárgyban írott elemzését: Ámon Katalin: „Elbocsátó, szép üzenet” – Tankötelezettség és lemondás a hátrányos helyzetű gyerekekről. http://www.ideaintezet.hu/sites/default/files/ IDEA_Tankotelezettseg.pdf

11 Zolnay János szociológus szakértői anyaga a Kasszának. MTV, 2010. február 16. http://premier.mtv.hu/Hirek/ 2010/02/16/10/Zolnay_Janos_szociologus_szakertoi_ anyaga_a_Kasszanak.aspx

12 A tudomány ellent mond Hoffmann Rózsának. FN, 2011. január 26. http://www.fn.hu/belfold/20110126/ tudomany_ellentmond_hoffmann_rozsanak/

13 Fehérvári Anikó–Liskó Ilona (2008): Hatásvizsgálat a HEFOP által támogatott integrációs program keretében szervezett pedagógus-továbbképzésekről. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.

14 Zolnay János szociológus szakértői anyaga a Kasszának. MTV, 2010. február 16. http://premier.mtv.hu/Hirek/ 2010/02/16/10/Zolnay_Janos_szociologus_szakertoi_any aga_a_Kasszanak.aspx

15 Orbán lemond a szegény gyerekekről. FN 2011. március 2. http://www.fn.hu/belfold/20110302/orban_lemond_ szegeny_gyerekekrol/

16 Pintér: nem indokolt gyermekprostitúció elleni akciócsoport létrehozása. FN, 2011. január 27. http://www.fn.hu/-belfold/20110127/pinter_nem_indokolt_gyermekprostitucio/

17 Látlelet: Erőszak az iskolában. MTV, 2011. március 4. http://premier.mtv.hu/Hirek/2011/03/04/17/Latlelet_Eros zak_az_iskolaban.aspx

18 Az iskolapadban a csodafegyver. Index, 2010. november 3. http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/03/ az_iskolapadban_van_a_csodafegyver/

19 Economic Policy Reforms: Going for Growth 2011 –Hungary. OECD, 2011. április 7. http://www.oecd.org/-dataoecd/26/35/47469579.pdf

20 Lásd az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) tárgyban írott elemzését: Bán Andrea: Közpolitika az egyenlőtlenség „szolgálatában”. Szolidaritásellenesség a Fidesz–KDNP társadalompolitikai gyakorlatában. http:// www.ideaintezet.hu/sites/default/files/Kozpolitika_IDEA.pdf