Napjainkban talán az utolsó európai műveltségű, európai szellemű nagy magyar író távozott közülünk. Lényéből, egyéniségéből mindig valami finom elegancia, állandó igényesség sugárzott. Az is természetesen hozzátartozott, hogy több nyelven beszélt, fordított és a firenzei egyetemen tanított. Benne élt az európai irodalomban Dantétól Goethéig és Jean-Luc Moreau-ig.

A legfontosabb műfaja a dráma volt. Sokat foglalkozott a magyar nemzeti dráma ügyével, s egyben a magyar drámaírás módszerével, stílusával. Ízlelgette a társalgási dráma hagyományos eszközeit. Sokszor igénybe vette a magyar dráma múltjának hagyományait –például a középkori Balassi Menyhárt árultatásáról című drámára építi a Színház a cethal hátán című művét. Hubay érzékletesen festi le „a csúszós hátú Cethal képét, a szorongó-fájdalmas életérzés jelképét, amikor Ady versét idézi: Óh Istenünk, borzasztó Cethal, / Sorsunk mi lesz: ezer világnak?” Az író kísérletezik, mitologikus, pszichológiai elemekkel él. Ugyanakkor Pirandello módszerére is figyel, ironikusan szólal meg, az abszurd dráma is ihleti, miközben megszereti az egyfelvonásos drámaépítkezést. Egyik emblematikus drámacíme, mely a drámahősre, de magára az íróra is vonatkozik, a Tüzet viszek. Az Ők tudják mi a szerelem című egyfelvonásosa Berlioz sorsán keresztül a művészsors hiábavalóságára és az egyéni érzések, a szerelem őrzésére figyelmeztet, a Késdobálókban az értelmiségi vívódásokat, csalódásokat ábrázolja. Egyik legsikeresebb, végtelenül tömör drámája a C’est la guerre, melyet Petrovics Emil operává dolgozott át, s melyet a nizzai opera is bemutatott. Nagy sikert aratott az Egy szerelem három éjszakája című musicalje is, melyet Vas Istvánnal és Ránki Györggyel írt. A mű hátterében Radnóti Miklós tragikus alakját és sorsát rejtette el Hubay, melyet a drámában kitágít, miközben lírai, nosztalgikus, tragikus korrajzot ad.

Hubay esszéírói munkásságát is méltán számon tartja az irodalomtörténet. Egyik esszékötetének címe: Talán a lényeg. Tudatos címválasztásával szellemi rokonságát érzékelteti Szerb Antallal, aki 1944-ben Száz vers című kétnyelvű versantológiája bevezetőjében arról írt, hogy talán kedves verseink megmaradnak, „talán a lényeg marad meg.” Ebben a kötetben genfi és firenzei naplóját közli a magyar líráról, például József Attiláról, Weöres Sándorról, Vas Istvánról, Kálnoky Lászlóról. Végtelen napjaim címmel naplójegyzeteit, kisebb esszéit, vallomásait gyűjti kötetbe. A kötet címével Kosztolányi soraira utal: „Végtelen napjaim / menete. / Bámulom elborult remete. / Várni még, élni még / lehet-e?” Máshol Babits cenzúrázott írása alapján felejthetetlen sorokat ír a félelmetes világháborúról. Ady verssorait olvasva pedig az első világháborúra emlékezik. Szól az államférfiak kultúraellenességéről, pozitív példaként idézve Giscard d’Estaing televízióban elhangzott szavait Maupassant-ról. „Engem már a puszta hír is feldobott” – írja Hubay.

A nagyváradi születésű Hubay Miklós Budapesten, Genfben, Firenzében is dolgozott. 1956-ban, a forradalom idején a Szabad Magyar Rádiónál az irodalmi adásokat vezette. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Évekig az írószövetség és a Magyar PEN Klub elnöke volt. Elsősorban azonban elismert, Kossuth-díjas író, aki a visszapillantó tükörből látott világunk idilli és börtönjellegéről ír jegyzeteket.

Hubay Miklós 1986-ban az írószövetségi előadását így fejezte be:

„Magamnak mondom, mint ahogy Ady is magának mondta megváltoztatásért a fohászát:

Halj már meg bennem te civódó magyar,

Békétlen Koppány, hun ördögök fia:

Komédia, minden komédia,

Nézzek immár nagyobbakra is.

Szeretném, ha – szívemben és szívetekben – ez a fohász meghallgatásra találna.”

Így legyen. Nyugodjék békében!