Az Új Színházban vélhetően nem bíznak eléggé a nálunk sajnálatosan nem túl ismert, belga Michel de Ghelderode eredetileg Képek Assisi Szent Ferenc életéből címmel írt drámájában, amelyet itt Virágos kert címmel mutattak be.

Ha nem így lenne, bizonyára nem erőltettek volna a néhol kifejezetten szép előadásra egy didaktikus, felesleges keretjátékot. Holott jobban tenné Szikora János, a darab rendezője, ha nemcsak a színészeiben bízna, hanem a szövegben is, hiszen a Lanczkor Gábor fordítása líraian nagyszerű.

Ehelyett azonban felütésként láthatjuk a tévéstúdióból azt a közvetítést, amely Szent Ferenc peréről tudósít. Nehéz elképzelni, hogy a valóság- és kibeszélőshow-k világában, ahol nyíltan nézhetünk maszturbációt, gyilkosságot és mindenféle más extrémitást, bármelyik csatorna sugározná a dúsgazdag apa és a furcsán viselkedő, anarchisztikus eszméket valló fia kapcsolatát feldolgozó műsort. Egyébként már az sem hihető, hogy manapság el lehetne ítélni valakit azért, mert szakít az apjával, miközben azt prédikálja, hogy osszuk szét vagyonunkat a szegények között, és törekedjünk minél közelebb kerülni Istenhez. Mint ahogy bizonyosan nem hozna komoly reklámbevételt az sem, ha holmi szent emberekkel kezdenének el foglalkozni a celebek és a tévés személyiségek. A XXI. században ennél sokkal „aszociálisabb” cselekedetek sem keltenek semmiféle megütközést vagy feltűnést a közvéleményben.

Az előadás további része Assisi Szent Ferenc életével hol szorosabban, hol lazábban összefüggésbe hozható jelenetekből áll. A színművészeti egyetemen is komoly feladat lehetne a dramaturg és a rendező szakos hallgatóknak összefoglalni ezt a minimáltörténetet. De ezúttal nem is a cselekmény a lényeges, hanem a szöveg, amely megfelelő előadás esetén átmossa a néző tudatát, akárcsak a jótékony hatású gőzfürdő.

Palló vezet a nézőtérről a színpadra, amelynek egyre szűkülő oldalfalaira a látványért felelős Horesnyi Balázs kék és sárga színekben játszó festményeket tervezett. A díszlet a profántól a szentségig, az élettől a halálig vezető utat ábrázolja. Bizonyára sokan hiányolják majd a komolyabb drámai csomópontot az előadásból, ám ez sem hiányzik, csak más formában van jelen, mint amit oly sokszor megszoktunk. Itt ugyanis a mi mindennapiságunk és Assisi Szent Ferenc személyiségének a misztériuma közötti ellentét jelenti a konfliktust.

Szikora János gondolatgazdag rendezése alapvetően a főszereplő monológjaira, és az ezeket ellenpontozó mozgalmasabb jelenetekre épül. A szcenikai megoldások festőisége, a hangeffektusok és a szöveg barokkos szépsége több érzékszervünkre egyszerre ható színházat eredményeznek. Az egyik jelenetben például Ferenc találkozik a halállal. Huszár Zsolt fekete kabátban, hosszú, ősz hajjal jeleníti meg a vén kaszást, a szituáció közben végig halljuk kihangosítva egy már lejárt hanglemez sercegését, amely a véges emberi lét elkerülhetetlenségét hangsúlyozza.

Jól eltalált alakítás Vass Györgyé is. Ő játssza a konyhában tüsténkedő barátot, aki anekdotákat mesél a szent életéből, miközben zöldségekkel szimbolizálja az általa elmesélt történetek szereplőit.

A rendezés rátalált a megfelelő főszereplőre, hiszen Száraz Dénes szuggesztív alakítást nyújt Szent Ferencként. Szerepformálásának legnagyobb érdeme, hogy nem játssza túl a karakterét, egyszerűen csak jelen van, éppen ez a legnehezebb, és ezért nem könnyű szabadulni a hatása alól a monológok alatt. Ennek a tiszta tekintetű anarchistának valóban el lehet hinni, hogy tömegek lehetnek képesek követni még azon az úton is, amely a társadalom többsége számára elfogadhatatlan.

Az előadás amellett érvel, hogy a halál talán mégsem félelmetes dolog annyira, mint azt gondoljuk, hiszen Ferenc halálakor visszajut oda, ahonnan elindult, ahonnan mindannyian elindultunk: az anyaméhbe. A főszereplő lassú léptekkel halad előre az utolsó útján, a fokozatosan szűkülő falak között, a színpad mélyére, hogy ott majd embriópózban megpihenjen. Megnyugtató és nehezen felejthető pillanat ez.

Az Új Színház premierjének jócskán szájbarágósra sikerült elejét és a végét mielőbb felednünk kellene. A kettő között azonban a Virágos kert fokozatosan rátalál a saját ritmusára, és mindent összevetve érvényes esztétikai minőséget hoz létre. Remélhetőleg a közönségét is megtalálja majd a Paulay Ede utcai teátrumtól szokatlan előadás.