A fiatal, képzett szinglik életvitelének jellemző jegyeit az alábbiakban foglalhatjuk össze (Jaeggi, E., 1992):

• A szingli számára a lakás kiemelkedően fontos, biztonságot, vigaszt jelentő életszféra.

• A főzés főként a férfiszingli számára alkotás, művészet.

• Az üres esték, hétvégék kitöltése életvitelükben nagyon fontos, ezért nagy jártasságra tesznek szert szabadidejük változatos megszervezésében.

• Fontosabb és tudatosabban alakított kapcsolat számukra a barátság, mint a házasok számára.

• Alapvető az életnek értelmet adó szakmai munka, a foglalkozásban kreativitást, izgalmat keresnek.

• A rokonság mint kapcsolat csak szükségmegoldás életükben.

• A szexuális kapcsolat kisebb gondot jelent számukra, mint a házasok számára, partnereik gyakran nem függetlenek.

• Az egyedülállók hosszabb szabadságának eltöltése rendszerint kudarccal teli, sikertelen.

A független fiatal egyedülállók életformájának pozitívumai:

• Elősegíti a karriert, mert idejüket és energiájukat teljes mértékben munkájuknak, hivatásuknak szentelhetik.

• Minden területen szabadabb és függetlenebb életet élhetnek.

• Változatosabb szexuális élményekben lehet részük.

A negatívumok között elsődlegesen a gyengébb, a lazább kapcsolatokat, valamint az egyedüllétet és magányt említik.

A szingli nők és férfiak csoportjában az egy főre jutó háztartási jövedelem magasabb, mint az állandó partnerkapcsolattal élő családtípusokban. A szingli az átlagostól magasabb egy főre jutó jövedelem és a változatosabb életstílus eredményeként az átlagostól nagyobb eséllyel kerül a legkedvezőbb miliőcsoportokba: az élet élvezetére koncentráló, hedonista, és az önmegvalósítás, individuális preferenciákat jelző csoportba.

Stein tipológiájának egyik differenciáló dimenzióját a szingli életforma tudatossága, azaz választott, illetve nem választott, lett-alakult jellege adja, a másikat az életforma időbeli stabilitása, esetleges változása vagy állandósága. E szerint a szingli életforma lehet stabil, vagy később állandósult, stabilizálódott, és lehet időszakos – átmeneti.

A képzett magyar egyedülálló fiatalok túlnyomó többsége a tipológia azon csoportjába tartozik, aki átmenetinek tekinti egyedülálló életformáját, igyekszik változtatni jelenlegi szingli létén.

A házasságkötés nélküli együttélési formákat a következőképpen csoportosíthatjuk:

• kapcsolat gyermek nélkül;

• valamelyik fél gyermekkel megy a kapcsolatba;

• közös gyermekkel, házasság nélküli együttélés.

A gyermek nélküli kapcsolat leginkább a 25–30 évesekre jellemző. Alapvető változás, hogy kitolódott a házasodási kor. Míg a nőknél a 60-as években a 25 éves már vénlánynak számított, ma ez a legideálisabb kor egy komoly elhatározás meghozatalára. A korán házasságot kötők már el is váltak, esetleg a diákszerelemből kötött házasság erre a korra talán szét is bomlott, kedvező esetben még a gyermek születése előtt. A férfiak esetében a 23–25 éves kor helyett ma már 30 év közelében van a házasságra érettség.

Amikor két fiatal többévi együttjárás után bejelenti, hogy összeköltözik, akarva-akaratlanul nekik szegezik a kérdést: miért nem házasodtok össze? A válasz nem túl egyszerű.

Vagy azért, mert még nem érzik elérkezettnek a komoly döntésre az időt, vagy mert közelebbről, lakva szeretnék megismerni a társukat. Gyakran gazdasági megfontolások vezetik a fiatalokat. Leggyakoribb oka az a törekvés, hogy a házasság intézményének kellemetlen kötésétől mentesüljenek. Legfőbb ilyen kötés a klasszikus intézmény véglegessége. A véglegességre való berendezkedés nagyon megnehezíti a válást anyagilag és érzelmileg is. Különösen az elváltak között nő a házasság nélküli együttélést választók száma, továbbá a fiatal felnőttek között, akik régebben viszonylag korán házasodtak. Az együttélés elhatározása a kapcsolat komolyságának bizonyítása. Ez a döntés új tartalmat ad a kapcsolatnak, közös célok, közös jövő eltervezését teszi szükségessé.

A házasság nélküli élettársi kapcsolatok előnye, de egyben hátránya is, hogy könnyebben feloldható a kötelék, a válási procedúra megkerülésével. A felek sokkal előbb feladják a küzdelmet a kapcsolat megtartásáért, mint a házasság fenntartásáért. Természetesen ha ez vagyonmegosztással is jár, akkor már egy házasság felbontásához hasonlítható.

A következő családmodell az, amikor korábbi házasságból hozott gyermekkel kezd valaki élettársi kapcsolatot. Ekkor nemcsak a feleknek kell egymást megismernie és elfogadnia, hanem a gyermek érzéseivel is kompromisszumot kell kötni. Nagyon sok múlik az új társ beilleszkedési és alkalmazkodási képességein, hogy mennyire sikerül megtalálnia a gyermekkel a közös hangot. Ez persze függ a gyermek és a felnőttek életkorától is. Egy dackorszakban lévő gyermek akkor is negatívan reagál a változásokra, ha igazából az számára kedvező hatású. Az újonnan családba kerülő fél természetesen nem helyettesítheti az apát vagy az anyát, legjobb esetben is csak halvány másolata a gyermek szemében a vér szerinti szülőnek. További probléma lehet ebben az esetben az anyagi függés vagy nem függés egymástól. Hiszen a gyermekét nevelő fél nem várhatja el, főleg a kapcsolat elején, hogy szponzorálja őket a párja. Viszont a közös életet és tevékenységeket támogatnia kell. Ebben a kérdésben nagyon nehéz megtalálni a mindkét fél által elfogadott határt. Annak a félnek, aki gyermektelenül kerül a kapcsolatba, szüleinek is el kell fogadnia a családba kerülő gyermeket. Ha házassággá válik az együttélés, akkor elkerülhetetlenek a közös programok a nagyszülőkkel.

Az élettársi kapcsolatba született gyermek vagy gyermekek esete nem annyira elterjedt és elfogadott, hiszen minden szülő azt szeretné, hogy úgymond „lenne neve a gyereknek”. A külföldi és hazai hírességek közül is hozható fel példa erre az élettársi kapcsolatra. Tulajdonképpen ebben az esetben már csak formális a házasságkötés, hiszen a gyerekek az apa nevét viselik, együtt élnek mindannyian. Sok hasonló helyzetben levő szülő talán azért nem köt házasságot, mert nem látja szükségességét kapcsolatuk hivatalossá tételének. Az 50 éves korosztály nehezen fogadná el saját gyermeke esetében az ilyen kapcsolatot. Pedig az ő támogatásuk elengedhetetlenül fontos a mai munkaközpontú világban. Amikor a kisgyermekes anyukák beteg gyermekükkel havonta több napot otthon tartózkodnak táppénzen, a cég valószínűleg előbb-utóbb az állandó hiányzó kolléganő helyettesítését fogja kezdeményezni. Ilyen esetekben racionálisnak tűnik a nyugdíjas nagymama vagy nagypapa gondjaira bízni a gyermeket. A családalapítás folyamata tehát még mindig tradicionális alapokon nyugszik. A pár döntéseit a szülők is kénytelenek tudomásul venni, hiszen változtatni úgysem tudnak rajta. Esetleg többször felemlegetve megpróbálják befolyásolni, illetve rábeszélni a fiatalokat az általuk is elfogadott kapcsolatra. Míg a fiatalok számára a szerelem, a kölcsönös harmónia és az önállóság lehetőségét jelenti az együttélés, a szülők a jövőre gondolnak, gyermekük jövendőbelijével szemben igényeik vannak.

3. Női karriertípusok és a társadalompolitika lehetőségei

A nők társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyének és szerepének alapján a női munkakarrier három típusát különböztetjük meg:

• A családi karrier, amely a családgondozásra, háztartásra berendezett nők munkatapasztalatainak sorával jellemezhető.

• A munkaerő-piaci karriert olyan nők preferálják, akiknek az egyéni életpályája során a keresőmunka jelenti az elsőbbséget.

• A kettős kötődésű karrier azokra a nőkre jellemző, akik a családi és a munkaerő-piaci pályafutásuk összehangolására törekednek.

Mindhárom karriertípus megtalálható a gazdasági fejlettség minden szintjén, társadalmi berendezkedéstől függetlenül. Csupán a különböző karriertípusokhoz tartozó nők aránya változott a történelmi korok, a gazdasági fejlettség és az iskolázottság eltérő szintjei szerint.

3.1. Családi karrier

A családi karrierre berendezkedett nők számára előnyt jelent, hogy az otthon védelmet nyújt a versenyszféra stresszétől. Időkorlát sem nehezíti a családgondozási-háztartási feladatok ellátását. Teljes idejüket az anyaságnak szentelhetik, betöltheti az életüket a gondoskodás, tudhatnak gyermekeik minden lépéséről, gondolatáról, érzéseiről. Az anyai szerepben való kiteljesedés sikerélményt, örömet, boldogságot jelent számukra.

A jó feleség ellátja a háztartási teendőket, „menedzseli” a családot, ápolja a baráti és rokoni kapcsolatokat, a rászoruló időseket és gyermekeket egyaránt. A családban mindenkinek azt nyújtja, amit kérnek tőle, de általában mindig a férfi oldalán áll. Sok nő számára ez a szerep kielégíti az alapvető igényeit és vágyait, elegendő keretet biztosítva képességeinek megvalósításához. Számukra a házasság olyan eszköz, amely segít abban, hogy megtalálják saját egyéniségüket és megvalósítsák a számukra megfelelő életstratégiát. Legtöbbször az ilyen feleségek szolgálnak „hátországként” férjüknek, magukra vállalva a háztartás és a gyermeknevelés minden gondját, ezzel is biztosítva társuk munkaerő-piaci előmenetelét. Ők teremtik meg a családi stabilitást, a nyugalmas, derűs légkört, hisz a család elsőbbsége megkérdőjelezhetetlen számukra.

A családi karrier hátránya a kisfokú társadalmi elismerés és az önálló jövedelem hiányával összefüggő kiszolgáltatottság. A keresőmunkával nem rendelkezők között a legmagasabb a társadalom perifériájára való sodródás, az elszegényedés esélye. Az önálló kereset hiányának hatását főleg megöregedve érzékelhetik a háztartásbeliként tevékenykedő nők.

A nők jövedelme minden korosztályban szignifikánsan alacsonyabb a férfiakénál, de ez különösen jellemző a közép és idősebb korosztályhoz tartozó hölgyekre.

Hosszú otthon töltött évek után veszélyt jelenthet a nők számára a társadalmi kapcsolatok beszűkülése, az elszigeteltség érzése, épp ezért sok anya gyermekei felnövekedése után megpróbál újra elhelyezkedni, ami egyáltalán nem könnyű feladat.

A munkaerő-piaci kirekesztettség az információs társadalomban különösen nagy gondot okoz, ahol a megszerzett ismeretek elavulása a korábbiaknál gyorsabb ütemű, ahol a társadalmi integrációhoz szükséges új ismeretek rohamosan bővülnek.

Az új tudásanyag befogadásának nehézségei, az esetleges kudarcélmények szorongást, depreszsziót válthatnak ki, ami testi betegségek kialakulásához, illetve a már kialakult egészségkárosodások fokozódásához vezethet.

3.2. Munkaerő-piaci karrier

A munkaerő-piaci karriert előnybe részesítő nőkre a folyamatos (megszakítás nélküli) munkavégzés a jellemző. Elégséges munkaerő-kereslet mellett az iskolázott, főként felsőfokú végzettségű és/vagy magas beosztású nők vállalják, nagyobb arányban.

Az alacsonyabb iskolai végzettségű nők nagyobb arányban, (72%) vallják azt az állítást, hogy a háztartási teendők ellátása éppen olyan önmegvalósítás lehet egy nő számára, mint a kereső tevékenység. Ugyanakkor az érettségizett, főiskolát, egyetemet végzett nők 42-44%-a állítja ugyanezt (Tóth Olga, 1995).

A munkaerő-piaci karriert előnybe részesítő nők vagy gyermektelenek, illetve egyedülállóak gyermekszülés esetén sem szakítják meg keresőmunkájukat. A karrierorientált nők számára előnyt kínál az önálló (gyakran átlagon felüli) jövedelem, a munka nyújtotta belső jutalom, az önmegvalósítás lehetősége, az előmenetel a szakértői, vezetői ranglétrán, a társadalmi kapcsolatok széles köre és a presztízsszimbólumok birtoklása.

A sikerorientált nők többségénél a hivatás, a tudományos kutatás, a karrier a legfontosabb, e köré szervezik az életük többi történéseit.

A sikerorientált nők számára a munka világában való érvényesülés mennyire fontos, lételemük az önmegvalósítás. Akkor érzik az életüket teljesnek és boldognak, ha a hivatásukban elérhetik a maximumot, még ha ez olykor nagyfokú lemondással is jár (például a gyermekvállalás elmulasztásával).

A munkaerő-piaci karrier hátránya a kedvezőtlen munkaerő-piaci viszonyok mellett az elhelyezkedési nehézség, a munkanélküliség fenyegetettsége, a családi szerep ellátásának korlátja. A gyermekes nők esetében gondot okozhat a gyermekelhelyezés megoldása magánvagy intézményi keretek között.

Csak azok az anyák érhetnek el munkaerőpiaci karriert, akiknek van egy támogató társa, akivel meg tudják osztani a családi feladatokat. A munkahelyi karrierre koncentráló nők konfliktusát az esélyegyenlőség hiánya jelenti a munkaerő-piacon, amely a férfiaknál gyengébb munkaerő-pozícióban jut kifejezésre. Ez a felvételi, előmeneteli, javadalmazási hátrányban és a munkaerő-piaci szegregációban nyilvánul meg.

A foglalkoztatások nemenkénti elkülönülése/különítése hozzájárul a keresetkülönbségek fennmaradásához.

3.3. A kettős kötődésű karrier

A kettős kötődésű karrier lehetőséget nyújt a nők számára, hogy mind a családi, mind a hivatás utáni vágyukat megvalósítsák. E karriertípus örök dilemmája viszont a túlterheltség, a kevés szabadidő, ezzel összefüggésben a továbbképzés, a kapcsolatépítés korlátozottsága, amely az élethosszig tartó képzés következménye közepette újabb hátrány forrása. Főként a kisgyermekek nevelésének követelménye ütközik a keresőmunkával, amely olykor a munkahelyi karrier átmeneti vagy végleges feladásával jár. A szociológiai kutatások egyöntetűen azt a tényt igazolják, hogy a nők munkaerő-piaci esélyeit és karrierlehetőségeit nagymértékben meghatározza a gyermekvállalási hajlandóság. A családalapítás előtt álló, és a kisgyermekes nők sokat aggodalmaskodnak munkahelyük esetleges elvesztése miatt.

Egy érdekes ellentmondás van jelen a mai magyar társalomban. Egyfelől erős családcentrikusság jellemzi a társadalmat, a nagy többség értéknek tekinti a család intézményét, a gyermekek meglétét legtöbben fontosabbnak tartják a munkánál, hivatásnál. Másfelől, amikor egy nő munkát keres, a munkaadók azt mérlegelik, hogy mennyire köti le a leendő női munkavállalót a családról való gondoskodás, várható-e, hogy gyermekszülés miatt egy időre ki fog esni a munkából, illetve mennyit lesz távol kisgyermeke betegségéből adódóan. Tehát a munkaadók részéről a kisgyermekes anyák kevés toleranciát élveznek. Nem ritka, hogy a munkahelyek igyekeznek kihasználni olyan munkajogi megoldásokat, amelyeket az anyák szinte diszkriminatívnak éreznek. Ilyen jogi megoldás például, a rövid időre szóló, megbízásos szerződéssel történő alkalmazás.

A munka törvénykönyvének 90. § 1/d pontja kimondja: „A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt az alábbiakban meghatározott időtartam alatt: a terhesség, a szülést követő három hónap, illetve a szülési szabadság időtartama alatt”.

Vagyis egy nő nem sok törvényi védettséget élvez a munkahelyének elvesztését illetően, gyermekvállalását követően.

A biztos munkahely megtartásának kényszere miatt a fiatal nők gyakran azzal a védekezési stratégiával élnek, hogy terhességüket, amíg lehet eltitkolják, vagy végső esetben eredeti családterveiket korlátozzák.

Ezzel összefüggésben megfigyelhető egy másik jelenség is, nevezetesen a gyermekvállalás késői korra való kitolódása. Könnyű belegondolni, hogy egy későbbi életkorban történő első gyermekszülés után kevesebb az esély arra, hogy az anya egy második, esetleg további gyermekeket is vállalni fog. Nagy valószínűséggel igaz lehet, hogy a születéscsökkenés, ami hazánkban oly erőteljesen tapasztalható, egy jelentős hányadában nem a gyermekcentrikus érzelmek lanyhulása játszik szerepet, hanem az első gyermek vállalásának késleltetése, ami egyenes következménye a munkahely elvesztésétől való félelemnek (S. Molnár, 1999).

A nők többsége az anyaság és a munkavállalás összeegyeztetésében különféle feszültségeket él át, és a problémák többségével szemben védtelen. Ez a frusztráció viszont gyakran nem jó sem az egyénnek, sem a családnak és a társadalomnak sem. Azért veszélyes ez, mert mindkét terület kölcsönösen hat egymásra, a munkahelyi gondok hatnak a családi életre, a családi konfliktusok pedig csökkenthetik egy nő munkahelyi teljesítményét. Ha egy nő úgy érzi, vagy úgy tapasztalja, hogy gyermek mellett nehezebben tud elhelyezkedni, vagy a szülői kötelezettségei miatt hátrányokat szenved a munkahelyén, akkor vagy úgy fog védekezni, hogy korlátozza reprodukciós tevékenységét, esetleg egyáltalán nem vállal gyermeket, vagy a munkáról, a hivatásról fog lemondani. Egyik megoldás sem tekinthető kielégítőnek, bár az értékek szintjén a nagyobb frusztrációt a gyermekről való lemondás jelentené.

Elmondható, hogy a családtervek megvalósításának egyik legfontosabb gátját a megváltozott munkaerő-piaci feltételek jelentik.

A családok többsége anyagi okok miatt nem engedheti meg magának, hogy a nő ne dolgozzon. Viszont akár anyagi kényszer miatt, akár karriercélok szempontjából akar egy nő munkát vállalni, ezt a lehetőséget, illetve a gyermekgondozási szabadság utáni visszatérés biztonságát, a jelenlegi foglalkoztatáspolitika nem garantálja számára.

A nőkre háruló kettős teher talán a leggyakrabban említett tényező, amely miatt a nőknek kisebb esélyük van szakmai karrier befutására, mint a férfiaknak. A társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely tekintetében hiába történtek jelentős változások, a nők kereshetnek éppen annyit és lehetnek éppen olyan magas beosztásban mint a férjük, de a család, a háztartási feladatok ellátása döntően az ő vállukat nyomja. Mindkét területen egyszerre és ugyanolyan jól kívánnak helytállni és teljesíteni. Természetesen a család és a munka feladatainak összehangolása nem csak a vezető pozíciót betöltő nők számára jelent gondot, ám a foglalkozási hierarchia magasabb szintjén egyre többször kerülnek választás elé: a családnak vagy a karriernek szenteljék idejük és energiájuk döntő részét?

A konfliktusok nemcsak abból adódnak, hogy a munkára és a családra egyaránt kevesebb idő jut, hanem abból is, hogy az egyik terület gondjai és feszültségei nagyon kihatnak a másik szféra teljesítményére, ronthatják azt. Feszültségforrást jelenthet az is, hogy a nőtől eltérő viselkedést vár el a munkahely és a család. Egy vezető beosztásban dolgozó nőtől a munkahelye határozottságot, objektivitást, racionalitást vár el, míg otthon gondoskodónak, érzelmekben gazdagabbnak kell lennie.

Az iskolai végzettség, a szakképzettség megléte vagy hiánya szintén befolyásolja a munkavállalással és az anyasággal kapcsolatos feszültségeket. A főiskolát vagy egyetemet végzett nők kevésbé aggodalmaskodnak, mint iskolázatlanabb társaik, ami valószínűleg azzal van összefüggésben, hogy a magasan képzett nők munkaerőpiaci esélyei lényegesen jobbak. Viszont jobban tartanak attól, hogy a gyermekükkel otthon töltött egy-két év erősen korlátozhatja munkahelyi előmenetelüket. Az a tény, hogy a gyermek betegsége miatti gyakori hiányzás megingathatja állásuk biztonságát, a diplomás nőknek is mintegy felét aggodalommal tölti el. Az iskolai végzettség többé-kevésbé meghatározza, hogy azok fizikai vagy szellemi munkakör betöltését teszik-e lehetővé. A fizikai foglalkozásúak aggodalma nagyobb a munkahely elvesztésével kapcsolatban, mint a szellemi munkakört betöltőké. Ennek az is oka lehet, hogy a nem diplomás szellemi munkakört betöltők többnyire állami vagy önkormányzati szektorban dolgoznak, zömében különféle adminisztrációs és ügyintézői munkakörben.

Az iskolázottság kiterjedésével emelkedik a kettős karrierű családok száma és aránya, az ilyen családokban a siker elsődleges feltétele a családtagok kölcsönös támogatása egymás keresőmunkájában, valamint az otthoni feladatok megosztása.

3.4. A társadalompolitika lehetőségei

A jelenlegi családmodell válsága csökkenésének egyik legfontosabb feltétele a neoliberális gazdaság- és társadalompolitika helyett egy emberközpontú világrend, illetve az ember-, munka- és erkölcsközpontú, ökoszociális gazdaság- és társadalompolitika gyakorlati alkalmazása.

A családpolitika körébe tartoznak a család anyagi helyzetével kapcsolatos problémák, melyek a jövedelemegyenlőtlenségek, a nők munkaerő-piaci helyzetére tekintve a munkából való kiesést pótló fontos családtámogatási rendszer. A magyar termékenységet nézve a XIX. század végétől csökken és 1962-ben anynyira mélyponton volt, hogy arra a politikának lépnie kellett, és olyan politikai döntéseket kellett hozni, mellyel a termékenységet növelni tudta. A családi pótlék növelése, az 1967-ben bevezetett gyes, az 1985-ben bevezetett gyed, valamint az 1988–90-ben a családi pótlék emelése ismételten, kis növekedést hozott (Gábos–Tóth, 2001).

A rendszerváltást követően a magyar családtámogatási rendszer újabb változásokon ment át. Az 1990-es években a ciklikusság jellemző, a megváltozott külső és belső gazdasági-politikai változások miatt. 1991-től új ellátást vezettek be, a gyet: gyermeknevelési támogatás, melyet a három- vagy többgyermekes, gyermeküket otthon nevelő anyák igényelhetik, a legkisebb gyermek 8 éves koráig (1999-től alanyi jogon) jár (Gábos András, 2000).

1991–94-ig stabil a családtámogatások rendszere, ám a reálértékük csökkent. 1994-ben megszűnt a személyijövedelemadó-kedvezmény és az 1995-ös „Bokros-csomag”, a családtámogatásban megvonást, értékvesztést hozott, ellenben ez a változás a családi pótlék reálértékének csökkenését eredményezte. Tehát az intézkedések negatív hatással voltak a gyermekvállalás hajlandóságára, a forintleértékelés mellett.

1998-tól az Orbán-kormány idején visszaállították a családtámogatási rendszert (gyed, adókedvezmény), viszont a családi pótlék összege nem emelkedett. 2000-től a kormányfő családpolitikai elképzelése jól indult, hogy a magyar családoknak „három szoba és négy kerékre” lenne szükségük. Bevezették a gyerekek utáni adókedvezményt és a rendszeres gyermekvédelmi támogatás mellett a családi adókedvezményt, amit 2001-től már a három hónapos terhes anyuka vagy a férje is igénybe vehetett. 2001-re a három- és többgyermekes családok anyagi feltételei kis mértékben javultak. Viszont az egy-két gyermekeseké nem (dr. Pongrácz Tiborné, 2002.).

2002-től a Medgyessy-kabinet részben visszatért az Orbán-kormány előtti modellhez, és a családi pótlékot megemelte.

A Gyurcsány-kormány, a családi pótlékot, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást és a családi adókedvezményt összevonta, az egy- és a kétgyermekes családoknál pedig megszüntette az adókedvezményt, illetve a rendszeres gyermekvédelmi támogatást (http:// hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=56165, 2005.).

Jelenleg 20-25 éves időtartamot szán a szülő a gyermeke nevelésére-támogatására. Ennek érdekében a családpolitikának kiszámíthatónak kell lennie. Vagyis nem lehet bizonytalan, hogy milyen juttatások, elvonások, lehetőségek és korlátok állnak fenn a gyermeknevelés idején.

A magyarok többek között a jövő kiszámíthatatlansága miatt vállalnak kevesebb gyermeket, mint amennyit szeretnének. Éppen ezért kellene nagyon kiszámíthatónak lennie a családpolitikának, hogy a családok minél jobban megközelítsék eredeti terveiket a gyermekszámot illetően.

2002 tavasza óta nem beszélhetünk tervezett családpolitikáról. Ami azóta családpolitika címén megvalósult az nem más, mint a szegényés a szociálpolitika koncepciótlan egyvelege. A mai családpolitikának alapvető célja kell, hogy legyen: a gyermekvállalással, a családdal és a munkavállalással kapcsolatos kötelezettségeket egységben kezelje. Ennek eredményessége elsősorban attól függ, hogy a gyermeket váró, gondozó, vagy szabadságon lévő anyák munkahelye biztosított legyen, illetve hosszabb távollét után vissza tudjanak kerülni a munkaerőpiacra.

A nyugat-európai országok tapasztalatai alapján az alábbi megoldások lennének célravezetők:

• A családi adózás az egyik leghatékonyabb eszköz arra, hogy a társadalom elismerje a munkaerő-piaci részvételt és a gyermeknevelést összeegyeztető családok többlet-erőfeszítéseit. Az Európai Unión belül Franciaországban családi adózás van, amelynek értelmében egy négygyermekes apa fizetésének az egészét megtarthatja, vagyis nem kell adót fizetnie. Franciaországban 65 éve egy irányba megy a családpolitika, egy-egy juttatás időnként bővül, de a struktúra alapvetően nem változik. A francia népesedési helyzet ezért is sokkal kedvezőbb a legtöbb európai országénál.

• A részmunkaidős foglalkoztatás: az anya napi 4-6 órát dolgozik, vagyis addig, amíg a gyermek bölcsödében vagy óvodában van. Ennek a foglalkoztatási formának akadályozó tényezői Magyarországon: egyrészt az alacsony bérrendszer, másrészt pedig az, hogy a munkáltatónak majdnem ugyanannyi járulékot kell fizetnie a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló után, mint a főállásban foglalkoztatott dolgozó esetében.

• A távmunka is jó megoldásnak tűnik a nők számára, hiszen a gyermekgondozás és a háztartással kapcsolatos feladatok mellett szabad időbeosztásban el tudják végezni a vállalt munkafeladatokat is.

• A bölcsődék, az óvodák és a férőhelyek száma forráskérdés is, ám a már meglévő intézmények működését úgy kell megszervezni, hogy azok nyitva tartása alkalmazkodjon a szülők munkaidejéhez, a gyermekek értelmesen töltsék el az idejüket, a bölcsődések és óvodások ne betegedjenek meg olyan gyakran, mint manapság.

• A nőkre igen sok teher hárul, az ő feladatuk a háztartás vezetése. Belgiumban már a 80-as években bevezették a szolgáltatási csekket és a szolgáltatási utalványt. A család szempontjából a szolgáltatási utalványnak lenne jelentősége, amelyet a családok és magánszemélyek vehetnek igénybe kizárólag személyes használatra. (takarítás, mosás, vasalás, varrás, ételkészítés, vásárlás, kertgondozás, gyermekfelügyelet, korlátozott mozgású személyek szállítása). Ezeket a szolgáltatásokat a szociális gazdaság területén működő nonprofit szervezetek látják el. Ez által részlegesen vissza lehetne szorítani a feketemunkát és a regisztrált álláskeresők egy része is munkához jutna. A szolgáltatási utalvánnyal egyszerre több problémán lehetne segíteni.

• Sajnos nagyon kevés a családbarát munkahely, ami szintén nem kedvez a gyermekvállalási kedvnek, vagy nagyon megnehezíti a helyzetet. A nők és férfiak otthoni és munkahelyi feladatainak összehangolásában nyújt segítséget a fejlett piacgazdaságokban elterjedt családbarát munkahely mozgalom, melyet Magyarországon először 2000-ben hirdetett meg a Szociális és Családügyi Minisztérium. 2002-től pedig a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium. A pályázat a család és a munka összeegyeztetését szem előtt tartó személyügyi tevékenységet értékeli. A családbarát cím elnyerésére kérdőívet töltenek ki a pályázók. A kérdőív öt témakörben vizsgálja, hogy a munkahely miként veszi tekintetbe a családos dolgozók sajátos élethelyzetét és igényeit, valamint hogyan és milyen mértékben támogatja azt. Vizsgálják a munkaidőrendet, a továbbképzési lehetőségeket, a gyesen-gyeden-gyeten lévő szülőkkel történő kapcsolattartást, a gyermekintézmények meglétét, a munkahelyi rendezvények és a szabadságolás gyakorlatát. A családbarát munkahelyeken a munkavállalók közvetlenül érzékelik azt, hogy a munkaszervezet elsősorban emberként és csak másodsorban kezeli őket munkaerőként.

Összességében megállapítható, hogy korunk családmodelljének válsága negatívan befolyásolja az Európai Unió gazdasági teljesítményeit és versenyképességét a világgazdasági rendszeren belül. Ezért mindenképpen szükséges, hogy az Európai Unió és benne Magyarország egy koherens gazdaság- és társadalompolitikát dolgozzon ki, és valósítson meg a gyakorlatban. Olyan gazdaság- és társadalompolitikára van szükség, amelyben nem az ember van a gazdaságért, hanem fordítva, a gazdaság van az emberért. A családpolitikának pedig olyannak kell lennie, ami figyelembe veszi, hogy a különböző intézkedések mennyiben befolyásolják a gyermekvállalási kedvet.