Új időszámítás kezdődik április 11-én a magyar politikában?

Új időszámítás akkor kezdődhet, ha a választási eredmények baljós esélyt adnak a rendszerváltás idején kialakult demokratikus szisztéma felülírására.

Ha a Fidesz-győzelem kétharmados lesz?

Ha olyan kontrollálhatatlan túlhatalma lesz, hogy úgy érzi: mindent megcsinálhat. Akkor már csak virtuális, nevében létező többpártrendszerről lehet beszélni. Orbán Viktor politikusként ezt a célt jelölte ki abban a bizonyos kötcsei beszédben. Akkor azt mondta, nemcsak hogy a plurális, hanem a duális politikai rendszernek is vége lesz. S nemcsak, hogy vége lesz, de ő akarja is, hogy így legyen. Az a világ a jó, amikor egyetlen politikai erő véleménye érvényesül, s nemcsak négy évre, hanem 15-20 évre. Nem önmagában a kétharmad a bűnös dolog, a probléma nem matematikai. Volt már a Horn-kormány idején az MSZP–SZDSZ-koalíciónak is kétharmada, de nem változott alapvetően a demokratikus berendezkedés. Létezett ellenzéki kontroll, normális parlamenti működés, senki sem kiáltotta ki bűnbaknak, nem akarta lesöpörni az akkori ellenzéki pártokat. De most másról van szó! Nem arról, hogy valamelyik pártnak így kedvez a forgandó politikai szerencse, hanem hogy valaki lényegét tekintve, az egypártrendszert tűzi ki célul. Ezzel megszüntetné a valódi politikai versenyt, az esélyt a politikai váltógazdaságra. Ez már valóban felülírása lehet a rendszerváltásnak, ez rendszervisszaváltás. Nem Ézsaiás prófétaként akarom sötétre festeni az eget, de ha: ilyen veszély van, a Fidesz elnöke ezt politikai és kulturális programként hirdette meg. Azzal él vissza, hogy sokaknak érthetően elege van a terméketlen politikai háborúskodásból. De a fürdővízzel együtt kiöntené a gyereket: a valódi politikai vitát és versenyt, a kormányzat fölötti kontroll, ellensúly lehetőségét.

Egyes gazdasági elemzők úgy vélik, nem is lenne rossz, ha a Fidesznek kétharmados felhatalmazása lenne. Ez felelősséget róna a kormányra; már semmilyen akadályra sem tudnának hivatkozni a nagy és halaszthatatlan szerkezeti reformok meglépését illetően. Liberális szimpatizánsok egy része pedig – némiképp meglepően hangzik – azért drukkol a fideszes kétharmadnak, hogy mert így a Jobbik zsarolási potenciálja nem érvényesülhetne.

Egyik érveléssel sem értek egyet. Semmi jel nincs arra, hogy a Fidesz hajlandó volna a nagy reformoknak nekikezdeni. A kötcsei beszéd sem egy ciklusos kormányzásról szól, hanem bebetonozásról: ha pedig erre törekednek, akkor eszük ágában sincs veszélyeztetni a népszerűségüket, kockázatos fogadtatású reformokkal. A Fidesz ebből a szempontból a saját csapdájába esett; úgy felheccelte az embereket a reformok ellen korábban, hogy most komoly népszerűségvesztést kellene elszenvednie, ha hozzányúlna az egészségügyi, vagy éppen az oktatási rendszerhez. A 2008-as szociális vizitdíjas népszavazással hosszú időre bezárta maga előtt a reformutat. A másik érvelésre a válaszom; hogy a Fidesz egyedül is megszerezze a kétharmadot, az csak úgy lehetséges, ha a jobbikos közönség egy részét is magához vonzza. Enélkül nincs kétharmad. Ha pedig ezt tette, akkor be is szűkítette politikai mozgásterét, hiszen meg kell felelnie a választói elvárásának. Semmivel sem jobb a jobbikos politika jelenléte a Fideszen belül, mint azon kívül, a szélsőjobb indulatait, és szólamait integrálva. Ezt a szellemet nem lehet „háziasítani”. A Fidesz történelmi bűne, és a saját magának megásott másik nagy politikai csapdája pontosan az, hogy sohasem beszélt világosan annak a választóközönségnek, mely a Jobbik és a Fidesz között ingadozik. A Fideszre esetleg azért szavaz, mert ott nagyobb erőt lát, de a Jobbik értékvilágát, a világlátását tette magáévá. A Fidesz most már foglya a saját választóbázisa ezen nem is kicsi, többszázezres részének. Joggal gondolhatják ezek a szavazók, hogy a saját portékájukat keresgethetik a Fidesz politikai piacán is. Amire pedig kereslet van, arra a Fidesz kínálatot is fog biztosítani –eddig is ezt tette.

A Jobbik 2008-ban, amikor a Gyurcsány-kormány nyilvánosságra hozta az Út a munkához programját egy százalék körül állt. Tavaly nyáron az EP-választáson már 14 százalékos eredményt értek el, egy százalékkal maradtak csak le az MSZP mögött. A Nézőpont Intézet egyik felmérése szerint már be is érték a szocialistákat. Kizárólag a Fidesz felelőssége lenne, hogy kiszabadult a szellem a palackból? Kövér László azt mondta, a „káros”, rossz szocialista kormányzás „eredménye”, hogy szárnyal a Jobbik.

A Fidesz kedvenc érve, hogy a Jobbikot a szocialisták csinálták! Ha ezt a képtelenséget komolyan veszem, akkor Orbán Viktor buzgó szocialista ügynökként cselekedett, amikor is közös polgári körükből rászabadította a magyar közéletre Vona Gábort. Sőt, eszerint a Fideszben titkos szocialista hadoszlop működik, és Demeter Ervintől Rogán Antalig csupa beépített „szocialista” számított a Jobbik támogatására a választásokon, vagy az önkormányzatokban.

A Jobbik térfoglalásának egyik oka, hogy Európától eltérően nálunk a parlamenti pártok nem húztak falat közösen eléjük. A másik ok természetesen a valódi társadalmi feszültségek léte.

Abban persze már lehet többek mellett a szocialista kormányok felelősségét is keresni, vajon lehetett volna-e gyorsabban, hatékonyabban, sikeresebben enyhíteni a mélyrétegek feszültségeit – egyáltalán: érthető, emberi nyelven beszélni róluk. Téved az, aki a létező szociális rendszert érinthetetlennek véli, hiszen tette ugyan, amit tehetett, biztosította az életben maradást, de kiemelkedéshez, valódi integrációhoz nem segíthetett. Az aggodalmakkal, kritikákkal ellentétben nem az előítéletek kifejeződésének, sokkal inkább a kigyomlálásuk eszközének, valódi segítségnek tartom ezért az „Út a munkához” programot.

Ez ugyanis nem romaellenes program, sőt hosszú ideje a legtisztességesebb terv a roma integráció előmozdítására. A cigány családok érdekét is az szolgálja, ha a családban van munkavállaló, van, aki saját keresményét viszi haza, és ezzel esélyt és életmintát ad a családban felnövekvő gyerekeknek. Segélyből élni rossz. Ezért, ha azt az esélyt adjuk meg valakinek, hogy akár közhasznú munka segítségével, de nyugdíjszerző idővel járó munkát végezzen munkabérért, az nem alamizsnát, hanem valódi segédkezet nyújtunk. Az „Út a munkához program” nem büntetés, hanem esély. Északkelet-Magyarországon jártam nemrégiben, s csak abban a régióban az Út a munkához program eredményeképpen 40 ezren kaptak munkaalkalmat. Sorban állnak érte. Összesen csak kétezren voltak, akinek felkínálták a munkalehetőséget, de nem fogadták el. Ha jól számolom, ez azt jelenti, hogy hússzor annyi szegény család áldja ezt a programot, mint ahány nem élt vele.

A Jobbik-jelenséggel, mint olyannal, a szocialisták tudtak valamit kezdeni?

A jelek szerint nem. A szabadjára engedésében, biztatásában nem a szocialista kormány a felelős. Érdemben visszaszorítani azonban a szocialista kormány nem tudta a Jobbik-jelenséget.

Magyar Gárda. Esetleg lehetett volna határozottabb Btk.-módosítás.

Az egész államgépezet, az igazságszolgáltatási és bűnüldözési része későn és értetlenül reagált, pedig a Magyar Gárda esetén a közbiztonság elleni egyik legveszélyesebb támadásról van szó. Arról, hogy a rendfenntartás jogát fegyveres különítmények akarják magukhoz ragadni. A parlament felelőssége, hogy nem sietett új jogszabályokkal is a rendőrség segítségére. A kétharmados törvények azonban mind elbuktak a Fidesz miatt. Sovány vigasz, hogy a gazdasági válság hatásai miatt máshol is küszködnek a szélsőségekkel. De persze máshol nem tették – mint nálunk a Fidesz – a közéletben szalonképessé a kirekesztést.

Mivel?

Soha nem mondtak egyértelmű nemet, sőt, a baloldal nemzetietlennek, idegenszerűnek bélyegzésének sportját maguk is lelkesen gyakorolták. Ebből a szempontból a Fidesz a „light”, a Jobbik a „kalóriadús” változat, de a szellemi táplálék ugyanaz. De a közbiztonság megoldatlan problémáit – amelyek élesztették a Jobbikban megoldást látó rendvágyat – már nem akarom a Fideszre hárítani, noha persze vannak „érdemei” a rendőrség lejáratásában. De kormányzati hiba volt, hogy későn történtek meg azok a lépések, például a településőrség felállítása, melyek az emberek mindennapi biztonságérzetét növelték. Jobb lett volna, ha mindez már a ciklus elején-közepén megtörténik.

Három héttel a választások előtt beszélgetünk. Megelőzheti április 11-én a Jobbik az MSZP-t?

Azon vagyunk, hogy ne így legyen. Reális veszélynek látom, hogy a Jobbik nagy létszámú, és nagyon veszélyes politikai erővé válhat. Én már azt is veszélynek látom, ha a Jobbiknak csak néhány képviselővel lesz kevesebb mandátuma a parlamentben, mint a hivatalos második erőnek, vagyis nekünk. A második erővé növekvő Jobbik pedig egy másik, roszszabb Magyarország jövőképét rajzolja fel. Azt a Magyarországot már barna felhők árnyékolnák. Pedig lett volna történelmi pillanat a szélsőségek elleni összefogásra, még a parlament utolsó ülésén is.

Amikor Bajnai Gordon miniszterelnök azt mondta, hogy a Jobbik egy szörny, de Mesterházy Attila is demokrata és Orbán Viktor is demokrata?

Nagyon régen vagyok parlamenti képviselő, 16 éve, de számomra ez volt a legfájdalmasabb pillanat, amikor ez a gesztus válasz nélkül maradt. A Fidesz frakcióvezetője, Navracsics Tibor és a KDNP szónoka is úgy állt fel, és mondta el a megszokott Bajnai-szidalmazó szövegét, mintha ezt meg sem hallotta volna...

Akkor Gyurcsány Ferencnek lenne igaza, aki a Demokratikus Charta rendezvényén azt mondta, hogy Orbán Viktor nem demokrata?

Azt mondanám, hogy Gyurcsány Ferencnek igaza lett. Bajnai Gordonnak is igaza volt a parlamentben, amikor arról beszélt, hogy a Fidesz esetében is egy demokratikus gyökerű parlamenti párt ül a padsorokban. Bajnai Gordon a Fidesz és mindnyájunk jobbik énjéhez szólt. De a Fidesz az európai, demokratikus énjét vagy a választási kampányban, vagy már előbb alárendelte a rosszabbik, gátlástalanabb énjének. Ezért azt kell mondanom, hogy ha Gyurcsány Ferenc a Bajnai-beszéd előtt mondja el ezt a mondatát, nem lett volna egészen igaza. Legalábbis azt mondtam volna, hogy „na, ez azért így túlzás, várjuk ki a végét”. De túl vagyunk ezen. Aki a felszólítás ellenére a minimumot sem teszi meg a demokrácia védelméért, az már nem demokrata. De megkérdőjelezhető a demokratikus elkötelezettsége annak is, aki – mint Orbán a kötcsei beszédben – a kontrollon és ellensúlyokon alapuló parlamenti demokráciát idejét múltnak tartja, és egyetlen párt 15-20 éves bebetonozott túlhatalmáról ábrándozik. A Jobbik meggyilkolná a demokráciát, a Fidesz meg szép lassan kivéreztetné, valódi erejétől fosztaná meg.

Nem túlságosan durva ez a megfogalmazás?

Tudok vaskosabbat is: az egyik megölné, a másik „csak” kiherélné.

Végül is mik az önök konkrét félelmei egy kétharmados Fidesz-többséggel kapcsolatosan? Eltekintve a közkeletű „Szent Korona-úsztatásos” megközelítésektől, s hogy Orbán Viktor felköltözik a Várba, s királlyá koronázzák? Az elszámoltatásoktól, a szocialisták „megtizedelésétől” félnek? Attól, ahogy Balsai István is fogalmazott: elvileg nem kizárt, hogy volt miniszterelnökök is bíróság elé kerülnek?

A koronaúsztatás kapcsán annyit: nyilván újrajátszanák azt a giccses, naftalinszagú történelmi nagyoperettet, amit a Fidesz a kormányzása idején már egyszer megpróbált előadni. S minél inkább számít a jobbikos közönségre, ez nyilván még inkább belenyúlna az ősmagyarkodó, turulos szimbólumrendszerbe is. Egy csipetnyivel több rovásírás, de egy csipetnyivel kevesebb Széchenyi. Egy csipetnyivel több turul, kevesebb keresztény Európa. Több Koppány, kevesebb István. Ez ízlésemet bántja ugyan, de nem ez a fő veszély. A főveszély még csak nem is a politikusok elszámoltatása. A politikát kriminalizálni ugyan durva és szokatlan eszköz, de végül is a politikusi pálya foglalkozási kockázatában benne van, hogy támadnak minket. A célja nyilván a jó nagy cirkusz, ha már a kenyérből az ígéreteik ellenére a Fidesz sem tud háromszor nagyobb szeletet adni. „Én adnék, de ezek a nemzetárulók hazahordták a pénzt, és megették vacsorára” –hangzik majd. De ennél sokkal nagyobb veszély, hogy amit fent látnak, azt lent, „kicsiben” még gátlástalanabbul szokták csinálni. Magyarul: nem a szocialista politikust féltem, hanem a szocialista választókat. Akinek ilyenkor félnivalója van, az a helyi tanítónő és az önkormányzat portása. Mert beleeshet a meghirdetett „tizedelésbe”.

Nekik mi félnivalójuk lenne?

Az, hogy a helyi fideszes polgármester is felhatalmazva érezheti magát arra, hogy büntesse, aki nem az ő embere. Valóban megindulhat az a tisztogatás az iskolákban, amiről már nyilatkozatokat is hallottunk.

A pedagógusminősítési rendszerre gondol? Arra, hogy az alkalmatlan pedagógusokat szakmai alapon el kell bocsátani?

Mondják ők! Itt többről van szó, nem a szakmailag alkalmatlan pedagógusokról. Azokat eddig is el kellett és el lehetett küldeni. De ha bármilyen ürüggyel az iskolákban tisztogatni kezdenek, az jó alkalom a politikai szelekcióra is. Hiszen olvashattuk már egy jobboldali lapban, hogy kormányváltás után először is el kell zavarni a szocialista történelemtanárokat. Láttuk azt is, mi történt némely fideszes önkormányzatban a színházigazgatói, vagy iskolaigazgatói pályázatokkal.

S egy fideszes adatbázis létéről mindenkinek már „több mint gyanúja” lehet. Amikor, állítólag 2 millió kopogtatócédulát szednek öszsze, s csak az ötödét-tizedét adják le, ezt is a gyűjtés legvégén, sokan élnek a gyanúperrel: készülhetett-e lista a cédulákról. Ha pedig így volna, akkor pedig elkészülhetett a lista „fonákja” is, azok neveivel, akik nem adtak cédulát. 2006-ban már találtak ilyen „barát–ellenség”-jelző névsorokat. Ha a leszámolósdi válik mainstreammé, akkor soha nem a politikusokat kell félteni, hanem a kisembert, akire kevésbé figyel a média.

De amikor minden a BKV-botrányokról szól, s Balogh Zsolt azt állította, hogy egy nokiás dobozban tizenöt-milliókat adtak a szocialista Hagyó Miklósnak, vagy egy másik szocialista politikus 40 milliót, akkor olyan közhangulat keletkezik, önök rendkívül nehezen tudnák bizonyítani: pusztán az a baj a szocialistákkal, azért a „boszorkányüldözés”, mert szocialisták. A Zuschlag-ügy, a Hunvald-ügy után...

Mindezen ügyekben az eljárások folynak. Szocialista kormány alatt folynak. Egyetlen olyan esetről sem hallani, hogy az MSZP akár kísérletet tett volna az eljárások menetének a lassítására. Vagyis, ha Balsai István fiókjában gyanúra okot adó bizonyítékok, újabb „ügyek” volnának, léleknyugalommal feljelentést tehetett volna, senki és semmi nem akadályozná a nyomozást. Mire véljem tehát, hogy kormányváltás utáni számon kérésről beszél? Ennek csak akkor van értelme, ha a buzgalomhiánynyal igazán nem vádolható ügyészséget, bíróságot is túlságosan „függetlennek” véli, és olyan rezsimre vár, amelyben esetleg politikai parancsra cselekednek.

Amikor az interjú készül, éppen akkor nyilatkozott Regőczi Miklós, a BKV volt beszerzési vezérigazgató-helyettese arról, hogy „a BKV húsz éven át az MSZP és az SZDSZ kifizetőhelye volt”. A Magyar Nemzetnek azt is mondta: Lendvai Ildikó is próbálta a BKV-nál elhelyezni ismerősét, telefonált is.

Eszerint már el is kezdődött a főpróba. A kísérlet még elég gyenge, mert az interjúban említett Antal Attilának soha nem telefonálgattam senki állása kedvéért. Tudtommal nem is dolgozik a BKV-nál vagy annak környékén egyetlen ismerősöm sem. Nálam mellé lőttek, de ez persze nem jelenti azt, hogy a BKV működése ne látszana a közpénzkezelés állatorvosi lovának.

Pontosan tudjuk, hogy minden hatalom körül van korrupció. Nekem nyilván duplán fáj, ha a szocialista hatalom körül van. De nyilván ugyanennyi ügy van fideszes önkormányzatok körül is. Mégsem mondom ab ovo, hogy a Fidesz egy korrupt párt. Vannak és voltak körülötte csirkefogók, ahogy nyilván körülöttünk is.

Csak azok nem bizonyítottak, és nincs is semmilyen visszhang...

Nagyon érdekes volt, hogy a Parlamentben a legfőbb ügyész egy interpellációra, miszerint mindig a szocialistákat érintő ügyek körül van nagy csinnadratta, azt felelte, higgyük el, hogy ugyanannyi fideszest érintő korrupciós ügy van, mint szocialista, csak a jobboldali sajtó valamiért jobban él ezzel a „fegyverrel”, mint mások. Elhittem neki. A korrupciónak nem eleve elrendelt párthovatartozása van, az mindig az országos, vagy az önkormányzati hatalom környékén terem. Ettől még a pártoknak is van dolga. Egy párt akkor tesz legtöbbet a korrupció ellen, ha törvényi erővel minél több kiskaput töm be. Mi számos törvényjavaslatot terjesztettünk be, a Fidesz kivétel nélkül mindre nemet mondott. Még a párt- és kampányfinanszírozást tisztába tevő törvényjavaslatokra is! Amikor a bicskanyitogató BKV-s végkielégítések nyilvánosságra kerülése után előterjesztettük a közszféra bérplafonjára és a végkielégítések korlátozására vonatkozó törvényt, a Fidesz ezt sem szavazta meg. Hát akkor hogy is állunk a korrupció elleni kérlelhetetlen harccal? Hogy a szabályok mindenkire, esetleg az övéikre is vonatkozzanak, azt már azért mégsem?

Erre Tarlós István azt hozza fel, hogy a Fidesz és a KDNP a Fővárosi Közgyűlésben huszonvalahányszor kezdeményezte vizsgálóbizottság felállítását a BKV-s szerződésekről, de az MSZP-s, SZDSZ-es többség ezeket leszavazta. S végül ők tettek feljelentést az ügyészségen.

Ha leszavazták, rosszul tették. És rosszul tette a Fidesz és az SZDSZ, amennyiben a botrányok kellős közepén a szocialisták kezdeményezte vizsgálatokat sem szavazták meg. Persze fontos lehet a bizottság, de a korrupció üzemszerű működését csak törvény tudja meggátolni. A 7-es buszon mióta a világ világ, vannak zsebtolvajok, de nagy kérdés, hogy ha a sofőr ezt érzékeli, akkor azt mondja „állj” és rendőrt hív, vagy összejátszik a zsebtolvajjal. Mi megálljt mondtunk, és beterjesztettük a törvényeket. Most annak kell pirulnia, aki abban volt érdekelt, hogy a busz csak nyugodtan menjen tovább.

Visszatérve a választásokra: hány százalékot, és mennyi szocialista mandátumot nevezne MSZP-sikernek?

Nem haragszik, ha ezt a kérdést elhárítom? Kampány idején az ember ne változtasson hivatást. Van, akinek az a dolga, hogy elemezzen, jósolgasson, zsürizzen. Én most versenyző vagyok.

A balliberális oldalon minimum három versenyző fut. Önt idézem: Nem elég a baloldali választók bizalmát elnyerni, a balliberális oldal minden egyes tagjának az MSZP-re kell szavazni. Ez egy „egy a tábor, egy a zászló” felhívásnak hangzik.

Mert az. Sosem hittem annak idején, hogy egyszer én fogom használni az „egy a tábor, egy a zászló” jelszót, nyilván sokszoros idézőjellel. Orbán Viktornál nagyon nem tetszett nekem, hiszen a leszalámizás politikáját jellemezte. Persze kudarcot is vallott, mert most nagyon is kettő a tábor, kettő a zászló azon az oldalon. Most mégis én mondom: ezúttal nálunk „egy a tábor, egy a zászló”. Persze ez a tábor sosem visel majd lelki-szellemi uniformist, és ez a zászló sosem lesz egyszínű. De: a kis pártok iránti minden tiszteletem, érdeklődő figyelmem, akár rokonszenvem ellenére most azt tanácsolom a demokratikus oldal választóinak: akkora a veszély, hogy biztosra kell menni. Ilyenkor az elvesztegetett szavazat a demokráciát fenyegető veszélyeket erősíti. Értem, elfogadom, hogy számos kritikájuk, fenntartásuk, olykor indulatuk van a szocialista párttal szemben. Egy részüket jogosnak is tartom, mással talán vitatkoznék, de minden eltörpül ahhoz képest: egyetlen demokratikus szavazat sem veszhet el. Nálunk nem vész el. Ránk érdemes szavazni.

Vagyis: ne a Bokros Lajos által fémjelzett MDF-re, illetve ne az LMP-re?

Az MSZP esetén nem kérdés, hogy bejut a parlamentbe, és képviselni fogja azokat a demokratikus elveket, melyeket mindig is képviselt. Akkor, és csak akkor lehet a Jobbik a második erő a parlamentben, ha a demokratikus oldal szétaprózza magát, pláne ha szavazatokat veszt. És szerintem ahol a Jobbik a második erő, az egy másik,

rosszabb Magyarország volna, Ha a Jobbik felértékelődik második párttá, váltópárttá, az alapvetően rendezi át a politikai színpadot. Ez a Fideszt is a Jobbik felé hajtja, még inkább nyitottá teszi irányában. Akkor pl. olyan médiatörvény születik, amelyben a Jobbik világlátása nyomot hagy. S akkor Fidesz–Jobbik-nyilvánosság lesz, s nincs másik. Ezt még törvény nélkül, burkolt eszközökkel is el lehet érni, hirdetéspolitikával, levegőelszívással. Ilyen viszonyok között még nagyobb volna a hajlam arra is, hogy alkotmánymódosítással az ügyészséget a kormány alá rendeljék egy leszámoló politika érdekében, hiszen lehet mondani: lám, még az ellenzék legnagyobb pártja is ezt akarja. De a közvetlen polgármester-választás megszüntetésével is el lehet venni a jogot a választóktól.

Ilyen Fidesz-terv nincs.

Ez korábban felvetődött, fideszes szakpolitikus vetette fel.

Ez az első ciklusban is így volt.

Az ötlet most nyilván azért merült fel, mert az önkormányzati választások hamar vannak, s hamar kiderülhet, hogy a Fidesz nem tudja az ígéreteket megvalósítani. De felvetődhet az alkotmánymódosítások között egyház és állam viszonyának sajátos értelmezése. Semjén Zsolt már elmondta egy kampányfórumon, hogy módosítanák az egyházalapítási törvényt. A KDNP olykor-olykor már felvetette: egyházi esküvő lépjen az állami helyére. Felmerülhet ismét a kötelező hittan, és így tovább. A Ptk. elfogadásakor a Fidesz és a KDNP az élettársi viszonyhoz fűződő jogok kiszélesítése ellen is felemelte a szavát, nemcsak az azonos neműek, hanem általában az élettársi kapcsolat „emancipálódásától” féltve a házasságot. Öszszeáll a kép, nagyon is reális veszély, hogy korlátozhatják a magánélet és az életforma szabad megválasztásának jogát.

Ha áprilisban lesznek olyan egyéni körzetek, ahol az MSZP jelöltje a harmadik, visszalépnek a Fidesz javára, hogy ne a jobbikos nyerjen?

A Bajnai-beszéd előtt azt mondtam volna, megfontolható opció a demokratikus pártok kölcsönös megegyezése. Mondom: a demokratikus, tehát a Jobbik ideológiáját teljes egészében elutasító pártok esetében. A Bajnai-beszéd után, a nemleges-elmaradt Fidesz-válasz után már azt mondom: ezen kár gondolkodni. Az égvilágon semmi értelme azt a fideszes képviselőt mandátumhoz segíteni, aki egyébként nem nagyon más programot képvisel, mint a jobbikos, aki azt vallja, mint amit például Tarlós István nyilatkozott: sok mindenben egyetértünk a Jobbikkal, csak hát a módszerek… Meg az így elveszett voksok… Ez nem valódi különbség.

Hárompárti parlament esetén viszont, feltéve, hogy konstruktív ellenzéki szerepre készülnek, készek együttműködni a Fidesszel?

Magatartásunkat az adott törvényjavaslat tartalmától tesszük függővé. Ha mégis van a Fideszben valamiféle hajlandóság minimum egy felelős gazdaságpolitikára, akkor attól, hogy a Fidesz terjeszti be, nyilván nem mondanánk automatikusan nemet egy javaslatra. Nemcsak kormányon lehet megbukni, hanem hosszú távon ellenzékben is. S nyilván megbukik az a politika, amelyik átlátható módon fütyül az ország érdekeire. Szememszám elállt például attól a szókimondó Semjén Zsolt-interjútól, amelyben még dicsekedett is vele: közös feladatuk Navracsics Tiborral együtt az volt, hogy amortizálják Gyurcsány Ferencet, s ez százszázalékosan sikerült. Egy európai országban ilyenkor félreverték volna a harangot. Mert egy parlamenti képviselő nem az esküjét teljesítette – hogy olyan törvényeket szavaz meg, amiből az országnak kisül” valami jó –, hanem kizárólag rombolni, pusztítani akart. Bármilyen szerepben leszünk, mi nem ezt akarjuk.

Gyurcsány Ferencnek is volt olyan kiszivárgott beszéde, miszerint a szocialistáknak ellenzékben úgy kell majd politizálniuk, hogy a leendő miniszterelnök „minden hétfő reggel átkozza a pillanatot”, amikor tudatosul benne, hogy kik állnak vele szemben.

Ha úgy adódik, kemény és kérlelhetetlen ellenzéke nem egy személynek leszünk, hanem annak a szemléletnek, azoknak a szándékoknak, törvényeknek, melyeket az ország, a demokrácia, a progresszió szempontjából életveszélyesnek ítélünk.

L’art pour l’art nem támadják Orbán Viktort, és nem mondanak nemet?

L’art pour l’art nem. De egyrészt keresztbe fekszünk minden rosszirányba vezető úton, másrészt minden alkalommal keményen szóvá tesszük, ha a tettekből kiderül: korábban hamisan ígértek, szembekötősdit játszottak az országgal.

Ha hárompárti lesz a parlament, egyfajta karanténból ez nehéz lesz.

Az első ciklus idején használták ezt a kifejezést, hogy karanténban vannak a szocialisták, s aztán az MSZP megnyerte a választást.

A konstruktív MSZP-frakció vezetője lehet Gyurcsány Ferenc? A Demokratikus Charta rendezvényén elmondott beszéde erősítette ezt az érzést. Ráadásul a Körcsarnokban nem piros, hanem liberális-kék volt a háttér mögötte, így komolynak tűnik az esély, hogy a választások után a balliberális oldal kérlelhetetlen, a „demokratákat” képviselő vezéralakjaként térne vissza a parlamenti politizáláshoz.

Semmi drámai meglepetés nem ért minket. Tudtunk Gyurcsány Ferenc felkéréséről, és többször beszélgettem magam is vele arról, a rendezvény hogyan szolgálhatja nemcsak a demokrácia, hanem a baloldal, az MSZP választási érdekeit is. Gyurcsány Ferencnek nyilván van szerepe egyrészt a baloldali választók aktivitásának erősítésében. Másrészt – és lehet, hogy ezt sugallta a háttér kék színe is –abban, hogy a liberális szavazók egy részét is meggyőzze: most a szocialistákra érdemes szavazni. Gyurcsány Ferenc fontos politikusa a szocialista pártnak, természetes, hogy parlamenti képviselő lesz. Nyilván nem fog szájzárat viselni, ahogy ismerem, és ezt nem is várja senki. Ellenkezőleg. Kemény időben különösen érvényes: mindenki a fedélzetre. Ugyanakkor – egy éve – sokféle okból hozott egy döntést, ami úgy szólt: az első számú közéleti szerepet pár évig nem vállalja. Felelős és nehéz döntés volt. Nehéz neki, nehéz nekünk. Semmi jelét nem látom annak, hogy ezt megváltoztatta volna, és most formális vezetői szerepet ambicionálna a szocialista pártban

Esetleg egy másikban?

Ugyan! Bocsánat a kategorikus fogalmazásért. Ez hatalmas butaság.

Az tehát „rémhír”, hogy a választások utána a parlamentben Gyurcsány Ferenc alakítana egy Demokratikus Chartafrakciót?

Esze ágában sincs, mint ezt többször elmondta. Akár pesszimistán, akár optimistán képzelem el a demokratikus oldal arányát a választások után, egy biztos: ez az oldal a szétaprózódást nem engedheti meg magának. Gyurcsány Ferenc életének legnagyobb tétjét a baloldal, a demokrácia ügyére tette fel. Pontosan tudja, hogy ezt az ügyet az erők egységesítése szolgálja.