Ebből sokáig (1993-ig) csak a háromkötetes (Hotho-féle) változatot olvasták világszerte. Akkor ugyanis egy német kutató felfedezte, hogy vannak más lejegyzett változatok is, ezekből egyet mindjárt közre is adott. Amivel az addig közkézen forgó művet meg is kérdőjelezte. Zoltai azonnal lecsapott erre a felfedezésre és közreadta ezt a Hegel-képet átalakító szövegváltozatot, (Előadások a művészet filozófiájáról, Atlantisz, 2004.), majd a napokban ezt a másodikat, A művészet filozófiáját, aminek megjelenését azonban már nem érhette meg.

Annemarie Gethmann-Siefert felfedezése és szöveggondozása mutatta ki először, hogy a Hotho-féle háromkötetes változat jó néhány leleménye a lejegyző saját találmánya: vagyis Hotho saját gondolatait adta mestere szájába, aki - lévén már pár éve halott, nem tudott tiltakozni. Így pl. kiderült, hogy a "háromkötetes" változatban szereplő szépség-elmélet (a lényeg átcsillan a jelenségeken) nem szerepel Hegelnél, illetve a többi lejegyzésben, hasonlóképp saját találmánynak bizonyult jó pár műfajelméleti példa elemzése is. És hát - kézirat nem vész el - előkerültek a többi lejegyzések is, igazolva ezt a gyanút, amivel aztán végképp beindult a Hegel-kép radikális korszerűsítése.

E mostani változat P. von der Pforte Hegel 1826-os előadássorozata nyomán készült, magyarul való megjelenése pedig tisztelgés Zoltai Dénes emlékének. Az egyes Esztétika-változatok között olykor jelentős fejlődésbeli különbségeket találhatunk. Igy pl. a most megjelent Művészetfilozófia már nem számol a művészet halálával, valamint elképzelhetőnek tartja, hogy az esztétika tárgya legyen a rút és jellegzetes is. A művészetről való hegeli gondolatanyag újraolvasása - többi művével való összevetés, előkerült lejegyzés változatok elemzése révén - ma is tart. Ebből a szempontból hallatlan jelentősége van Zoltai fordítói és publikációs munkásságának. És itt megállnék egy kalapemelés erejéig.

Annak a bizonyos háromkötetes Esztétikának első kötetét ugyanis Zoltai fordította, és mégis épp ő volt az első, aki felfigyelt a Hegel-kutatás eme új hajtására, és világított rá az "új" szövegvariáns filozófiai jelentőségére. Az ember feltételezné, hogy ha annak idején ő volt az első magyar kiadás elindítója, akkor valaminő módon kötődne hozzá, vagyis hogy az utókor korrekcióit szkeptikus szemmel, netán lekezelő gesztussal kezelné. Nem ez történt. Mert Zoltai gondolkodói habitusára épp az a jellemző, hogy az új megoldások híve volt: ő állt a megújuló Hegel-kutatás hazai elfogadtatásának élére: fordításával és egyetemi előadásaival segítve az új koncepció áttörését. Ez a habitus számomra is bámulatos, hiszen jómagam sokáig kétlelkűen fogadtam az újabb lejegyzésváltozatokat, ill. azok perdöntő bizonyítékként való felmutatását egy másfajta Hegel-képet illetően. Sokáig arra gondoltam, hogy elő fognak még kerülni más lejegyzések is, melyek megint csak más irányba fogják vinni a kutatásokat, várjuk meg azokat is. Zoltai itt is radikális gondolkozónak bizonyult: a Hegel-életmű alapos ismerőjeként jóval kritikusabb filológus volt, és ezért sietett az új Hegel-kép alakítására. Ami - fantasztikus pedagógiai és fordítói tett. S lám, neki lett igaza.

Persze - mint igazi tanár - ezzel az utolsó gesztusával fel is adta a leckét tanítványainak, a szakmának: tessék szépen értelmezni ezt az újabb adalékot a Hegel-kép mai korrekciójához. Mert minden másképp van - üzeni odaátról, finom mosolyával mesterem, kollégám, barátom, Zoltai tanár úr.