ELSŐ VITÁZÓ: Régóta foglalkoztat egy probléma, és nem tudom megoldani.

MÁSODIK VITÁZÓ: Akar róla beszélni? Ezt kérdezné a pszichiátere.

ELSŐ VITÁZÓ: Nincs szükségem pszichoanalízisre, és persze, hogy akarok róla beszélni, különben miért mondanám!?

MÁSODIK VITÁZÓ: Rákérdezek: színház?

ELSŐ VITÁZÓ: Szórakoztató színház. Bulvárszínház.

MÁSODIK VITÁZÓ: Biztos benne, hogy a kettő ugyanaz?

ELSŐ VITÁZÓ: Éppen, hogy nem. Ez az egyik probléma. Még azt is tisztázni kellene, hogy ha azt mondjuk, szórakoztató színház vagy bulvárszínház, akkor egy előadásról beszélünk-e, vagy arról a helyről, ahol játsszák.

MÁSODIK VITÁZÓ: Nem egészen értem.

ELSŐ VITÁZÓ: Mindjárt megérti. Vegyük a József Attila Színházat. Bulvárszínház, nem igaz? Legalábbis annak volt elkönyvelve...

MÁSODIK VITÁZÓ: ...amíg be nem mutatta Az öreg hölgy látogatását Zsótér Sándor rendezésében. Ezt akarta mondani, ugye?

ELSŐ VITÁZÓ: Az idei évadban pedig az Éjjeli menedékhelyet, amit Horváth Csaba rendezett, és a fizikai színházzal ötvözött avantgardizmusát tekintve túlmegy Az öreg hölgy látogatásán.

MÁSODIK VITÁZÓ: Az Éjjeli menedékhelyet már játszották itt, több mint egy évtizede.

ELSŐ VITÁZÓ: Gaál Erzsébet rendezte az Aluljáróban, amit a halála után róla neveztek el. Stúdióelőadás volt, a szélesebb közönség elől elrejtve. Most mindkét produkció a nagyszínpadon megy. Ez jelentős különbség.

MÁSODIK VITÁZÓ: Ha jól értem, irányváltást feltételez a színház működésében. Léner Péter művészszínházzá akarja átalakítani a bulvárszínházat?

ELSŐ VITÁZÓ: Várjunk még a következtetéssel, egyelőre csak kérdések vannak. Janisch Attila, a Pécsi Országos Színházi Találkozó idei válogatója mindenesetre azt mondja, hogy ez kísérlet a közönség lecserélésére.

MÁSODIK VITÁZÓ: Szerintem épp ez a következtetés elsietett. Egyébként, ha a József Attila igazgatója csakugyan ilyesmit forgatna a fejében, kudarcot vallana. Inkább csak nyitni akar egy másfajta színház felé.

ELSŐ VITÁZÓ: Beszélhetnénk arról, hogy ez a kétarcúság milyen veszélyeket rejt, de hagyjuk máskorra. Inkább az érdekelne, minek az alapján könyvelünk el egy színházat bulvárszínháznak. Maradjunk a József Attilánál.

MÁSODIK VITÁZÓ: Például azért, mert rendszeresen játszik kommersz bohózatokat. Franciákat, amerikaiakat. Nemrég mutatta be az erre a típusra szakosodott Ray Cooney Ikrek című vígjátékát. Ha jól tudom, ez volt az első darabja, még társszerzőségben írta valakivel.

ELSŐ VITÁZÓ: Jól tudja. Tehát azért bulvár, mert kommersz. Vagy azért, mert bohózat? Csakhogy pontosan ugyanolyan félreértésekre és összetévesztésekre épül, mint Georges Feydeau darabjai, amelyeket farce-nak neveznek. Vagyis bohózatnak, csak így előkelőbben hangzik.

MÁSODIK VITÁZÓ: Összehasonlítja a kettőt? Feydeau szinte már klasszikus.

ELSŐ VITÁZÓ: Mit ért azon, hogy szinte? Mert száz évvel öregebb? Vagy jobb?

MÁSODIK VITÁZÓ: Ami azt illeti, a Bolha a fülbe jobb, mint az Ikrek, de ugyanarra a rugóra jár. Ketten, sőt az Ikrekben hárman a megszólalásig hasonlítanak egymásra, ezért folyton összetévesztik őket. Persze ugyanaz a színész játssza mindegyiküket.

ELSŐ VITÁZÓ: Egy másik Feydeau, a Fogat fogért az Új Színházban viszont nem jobb, mint egy másik Cooney, a műsorról levehetetlen Páratlan páros. Éppen fordítva: Cooney a jobb. A rossz Feydeau szinte klasszikus, a jó Cooney bulvár? Hogy van ez?

MÁSODIK VITÁZÓ: A minőségi szempontot semmi esetre sem hagynám figyelmen kívül. De ez valóban nem válasz az ön által felvetett kérdésre.

ELSŐ VITÁZÓ: Jó, akkor tovább kérdezek. A művészszínház kategóriájába belefér a szinte klasszikus Feydeau?

MÁSODIK VITÁZÓ: Ez most elméleti kérdés?

ELSŐ VITÁZÓ: Dehogy. Az Örkény Színház játssza A hülyéje című "rugóra járó" bohózatot. Amiről többen megkérdezték, sőt leírva is láttam egy kritikának nevezett írásban, hogy hogy kerül oda. Ha a József Attilában menne, gondolom, nem kérdeznék meg.

MÁSODIK VITÁZÓ: Mióta számít színháztörténetben tájékozatlanok, esztétikában járatlanok véleménye?

ELSŐ VITÁZÓ: Mi itt most nem színháztörténetről és esztétikáról, hanem gondolkodási beidegződésekről és gyakorlati besorolásokról beszélünk. Ha Feydeau egy létező vélemény szerint föloldja az Örkényt a művészszínházi besorolás alól, miért nem oldja föl Dürrenmatt és Gorkij a József Attilát a bulvár alól? De nem megyek ilyen messzire. Ionescót is játszanak Angyalföldön, a Különórát...

MÁSODIK VITÁZÓ: A Gaál Erzsébet Stúdióban.

ELSŐ VITÁZÓ: És ha ott? Ionesco bohózati technikája Caragialéra hivatkozik, Caragiale pedig Feydeau-ra. Hol szakad meg a bulvárlánc? Már Caragialénál vagy csak Ionescónál?

MÁSODIK VITÁZÓ: Ionesco az abszurdig viszi a bohózatot...

ELSŐ VITÁZÓ: Ennek nyomán nevezik Feydeau-t az abszurd elődjének. Erről van szó: egymásra épülnek. A sor végén nemcsak Cooney van. Mondok egy másik "rugós" nevet, akit kevésbé néznek le: Michael Frayn. A Még egyszer hátulról szerzője. Akkor az, ahol bemutatják, szintén bulvárszínház?

MÁSODIK VITÁZÓ: Nem. Csak szórakoztatni akar.

ELSŐ VITÁZÓ: Helyben vagyunk. Erre utalt az elején, amikor azt mondta, hogy a bulvár nem egyenlő a szórakoztatással.

MÁSODIK VITÁZÓ: Persze, hogy nem. Van, akit az Oreszteia szórakoztat, és a Jövőre veled ugyanitt untat. És megfordítva.

ELSŐ VITÁZÓ: Inkább megfordítva, de értem, mit akar mondani. Azt, hogy a szórakoztatás mint fogalom önmagában nem definiálható.

MÁSODIK VITÁZÓ: Pontosan. A művészet jó esetben szórakoztató, viszont a közönség szórakoztatónak találhat valamit, ami ettől még nem feltétlenül művészet.

ELSŐ VITÁZÓ: A dolog ennél bonyolultabb. Az Oreszteia, vagy a Hamlet, vagy egy Botho Strauss-darab, mondjuk, A park esetében, amelyet most játszanak a Nemzeti Színházban, nem jut eszünkbe fölvetni a szórakoztatás fogalmát, még ha magunkban feltételezzük is, hogy látásuk élvezetet okoz, tehát szórakoztat. Művészszínházi előadásról szólva csak akkor beszélünk szórakoztatásról, ha úgy véljük, nem felel meg a művészszínházi elvárásainknak.

MÁSODIK VITÁZÓ: Ez így megfoghatatlan, mondjon egy példát.

ELSŐ VITÁZÓ: A Katonában játszszák A hős és a csokoládékatonát Bernard Shaw-tól. Korai zsenge, mint egy - talán nem sértem meg vele a szerzőt - korai Cooney. Megzenésítették, esztrádosították, elironizálták. Nagyon szórakoztató. Kitűnő színészek csinálják. De nemigen van veleje, nyugodtan hátradőlhetünk, elengedhetjük magunkat, az előadás alig vesz igénybe bennünket. Van, aki kevésnek találja. Nem ezt szokták meg itt. Viszont nagyobb sikere lesz, mint a Mit csinál a kongresszus? című Ödön von Horváth-darabnak.

MÁSODIK VITÁZÓ: De hiszen az rendkívül szórakoztató volt.

ELSŐ VITÁZÓ: Önnek. Mégsem ért meg húsz előadást.

MÁSODIK VITÁZÓ: Az ember azt hihetné, hogy a választékos ízlésű Katona-közönség értékeli az ismerős közállapotok frivol, enyhén intellektuális, groteszk szatíráját.

ELSŐ VITÁZÓ: Úgy látszik, nem eléggé. Nem volt elég cselekményes, nem volt benne szerethető főszereplő, nem volt benne sorvezető. A hős és a csokoládékatonában van: az operetthagyomány. Az látható kifordítva, de legalább ismerősen.

MÁSODIK VITÁZÓ: Ha jól értem, azt sugallja, hogy ez bulvárosodás.

ELSŐ VITÁZÓ: Csak töprengek. Azon, hogy mi szórakoztató a legjobb magyar nézőnek. Nemrég Bécsben láttam Robert Lepage Az Andersen-projekt című előadását. Egy kanadai popverselőről szól, aki Párizsba jön, hogy megírja egy Andersen-meséből készítendő gyerekopera librettóját a Nagyopera számára. Egyetlen színész játssza, nem egyedül, hanem - szó szerint - a háta mögött Lepage vizuális trükkvilágával.

MÁSODIK VITÁZÓ: Szóval egyszemélyes színház...

ELSŐ VITÁZÓ: Szórakoztató színház. A színész, Yves Jacques három szerepet játszik, és "színészietlenül", dísztelen, hétköznapi természetességgel szólal meg, tárgyal, telefonál, peepshow-ba jár, kutyát sétáltat, Andersen-mesét projektál. Csupa "cselekménytelen" belső történet, hétköznapi frivolitás, szatírikus emberi részletek, humor és irónia.

MÁSODIK VITÁZÓ: Látom, jól szórakozott.

ELSŐ VITÁZÓ: A Volkstheater közönsége is. Érdekes, hogy ami mulattató az előadásban, az nem direkt komikum, hanem apró, humánus dolgok hallatlanul finom, érzékeny, költői, rezervált, merőben intellektuális reflexiója. Úgy látszik, ott van erre nézői készülék. Elég nagy a színház, jó sokan voltak, és visítottak a gyönyörűségtől. Úgy ünnepelték a színészt, mint egy nemzetközi operasztárt.

MÁSODIK VITÁZÓ: Vendégjáték a Bécsi Ünnepi Heteken, ínyenceknek...

ELSŐ VITÁZÓ: Öt előadáson legalább négyezer néző. Ez azért minta. Több szempontból.

MÁSODIK VITÁZÓ: Egyszer ezt is ki kellene beszélnünk. Mondaná a pszichiátere.