Ez azt jelenti, hogy az újítások elterjedését és utánzását modelláló Rogers-görbe Magyarországra is érvényes. Az újítók, korai alkalmazók és a korai többség tagjai megelőzték a társadalom többségét az internet használatában. A késői többség tagjai és a lemaradók még nem használnak internetet, aminek oka lehet a szkepticizmus, a technológiai konzervativizmus és a hagyományokhoz való ragaszkodás, ami mind oda vezet, hogy a közeli jövőben nem lesz valószínű, hogy ezek az emberek részt vegyenek a kommunikáció forradalmában. A forradalom kitöréséhez szükséges kritikai többség azonban már létrejött (Galácz és Ságvári, 2008).

Több oka is van annak, hogy az internet terjed a társadalomban. Az internet nagyon megkönnyíti az adatok továbbítását, s teszi mindezt gyorsan és viszonylag olcsón. Létrejön egy olyan hálózat az emberek között, mely teljesen felszabadítja a kommunikációt a természeti körülmények korlátozó hatásai alól. Lehetővé teszi a legkülönbözőbb tartalmak egyidejű produkcióját és fogyasztását, melyek azonnal bárhonnan, bármikor bárhova eljutnak, mélyreható változásokat eredményezve az üzleti életben, a kultúrában, a politikában, s nem utolsósorban az egymásra ható emberi kapcsolatokban.

Az internet népszerűsége az egymásra ható emberek közötti kommunikációs kapcsolatokban azzal függ össze, hogy az internet révén a Föld egészére kiterjed az egységes kommunikációs tér. A lehetőségek természetesen jóval nagyobbak azok számára, akik olyan nyelveken írnak, olvasnak és beszélnek, melyeket százmilliók ismernek. A csevegőszobák, a hírközösségek, az elektronikus posta a hirdetőtáblák és az interaktivitáson alapuló web 2.0 egyéb szolgáltatásai a kisebb nyelvek közönségéhez tartozók számára is bőven kínálnak lehetőséget arra, hogy érzelmektől felfűtött politikai beszélgetésekben vegyenek részt, adjanak és kérjenek pszichológiai tanácsokat, szórakoztassák egymást, vagy csupán megmutassák magukat másoknak.

A legfontosabb, hogy ezek a kommunikációs kölcsönhatások a névtelenség terében mennek végbe, ahol nincs arra szükség, hogy a részvevők felfedjék kilétüket. Az online társas interakciók részvevői tökéletesen névtelenek lehetnek, de választhatnak álneveket is maguknak, melyek azonosíthatatlanok. A mindennapi életben szokásos találkozásokkal szemben a virtuális térben történő találkozások során igen alacsony az identitás kiderülésének kockázata mivel nem állnak rendelkezésre az azonosítás kulcsai. A virtuális térben találkozó személyek meg vannak fosztva a személyek észlelése során szokásosan rendelkezésre álló információktól, nincs semmi olyan támpont, melynek kapcsán következtethetnének a másik nemére, társadalmi státuszára, foglalkozására, faji hovatartozására, és arról sem lehet fogalmuk, hogy a másik teste konvencionálisan szép-e vagy sem. A web 2.0 típusú kommunikáció nem teszi lehetővé az autentikus megnyilvánulást, mivel a részvevők üres és sötét térben kommunikálnak egymással.

A virtuális palotákban és házakban élő láthatatlan lakók között zajló kommunikációs folyamatok értelmezésére az egyéniségtől való megfosztás (deindividuáció) vagy a felelőtlenség fogalmai kínálkoznak. Láthatatlanság, névtelenség, testi érintkezés lehetőségének hiánya esetén az egyének viselkedését folyamatosan szervező és ellenőrző "én" működése megszűnik. Ez éppen az ellenkezője annak, amit a személyek a mindennapi élet valóságában tapasztalnak, amikor is külső hatásból belsővé kell tenniük a saját magukról mások által kialakított attitűdök rendszerét, melynek feladata a spontán én erőinek féken tartása és ellenőrzése (Mead, 1973). Zimbardo szerint az egyéniségvesztés meggyengíti az emberekben azt a képességet, hogy korlátozzák viselkedésüket és növeli az antiszociális, gátlások nélküli, nyers érzelmek által kiváltott viselkedés megjelenésének valószínűségét (Zimbardo, 1970). Milgram engedelmeskedéssel foglalkozó híres kísérletében azt találta, hogy a "távoli visszacsatolás" feltételében, amikor a tanuló szerepét alakító személyt a kísérleti személy se nem látta, se nem hallotta, a büntetést jelentő elektromos ütés mértéke elérte a maximális 440 voltot (Milgram, 1974).

Egy igazságtalanságattitűdök feltárását célzó szociológiai vizsgálatban a személyes kérdezés és a telefonon történő kérdezés hatásait hasonlítottuk össze. A válaszadókat mindkét feltételben arról kérdeztük, hogy szerintük mi miatt lesz gazdag, s mi miatt lesz szegény valaki. Mindkét minta budapesti lakosokból állt, reprezentálva a főváros teljes lakosságát. A kérdések teljesen azonosak voltak. A válaszok elemzése világosan megmutatta, hogy a kérdezés módszere alapvetően befolyásolta a kommunikáció stílusát és tartalmát. A személyes találkozás feltételében válaszoló megkérdezettek kevésbé voltak türelmetlenek a szegényekkel szemben és mérsékeltebben nyilatkoztak a gazdagokról is. Ezzel szemben a telefonon nyilatkozók inkább a szegényeket hibáztatták, és nem haboztak populista retorikából vett okokra hivatkozni (nepotizmus, korrupció) amikor a gazdagokról beszéltek. Az elemzés egyértelművé tette, hogy a személyes találkozás hiánya szabadjára engedte a megkérdezettekben az ellenségességet és durvaságot, akik a névtelenség és láthatatlanság biztosnak hitt rejtekében jogcímet éreztek a demagóg szóhasználatra (Székelyi, 1994).

A kutatók az internetalapú kommunikáció során bekövetkező öntudatvesztést és a névtelenség negatív hatásait együttvéve a "lobogás" (flaming) kifejezéssel jelölik, ami a dühös, ellenségeskedő, gyakran sértegetésekbe torkolló üzenetváltás gyakorlatára utal. Az agresszió persze agressziót szül, s az eredmény az ellenségeskedés növekedése (McKenna és Green, 2002). Grice szerint a kommunikáció sikere azon múlik, hogy a résztvevők üzeneteiket mennyire őszinte, egyenes módon tudatják egymással, amikor is nincs helye a redundanciának, a kétértelműségnek és az irrelevanciának. Különös módon, az internet által közvetített kommunikáció névtelen résztvevői minden Grice által felállított szabályt megsértenek. A verbális lobogások rendszerint irrelevánsak, redundánsak, nem világítják meg megfelelően az eszmecsere tárgyát és a "lobogók" láthatóan nem akarnak kooperálni senkivel. Paradoxonnak hathat, hogy az interneten kommunikáló felhasználók, ha akarnák sem tudnák hitelt érdemlően megmutatni magukat, mivel nem állnak rendelkezésre az identitás megállapítására szokásosan szolgáló kulcsingerek. Bizonyos következtetéseket egymás identitására nézve a partnerek levonhatnak a beszélgetés stílusa alapján, de ítéletében soha senki nem lehet bizonyos, hiszen valójában senki sem akarja, hogy a másik megértse őt. Az interneten beszélgetőknek sejtelmük sincs arról, hogy kihez beszélnek.

Jelen cikk egy politikai blog által gerjesztett szövegekről szól. A politikai blog a 2006-os magyarországi heves választási kampány napjaiban indult. Egyedül a blog szerzője (e cikk írója) használt igazi nevet (ha a kibervilágban bármi is igazi lehet). A bejegyzéseket a szerző naponta tette közzé a blogter.hu felületén. A bejegyzések szerzőjének identitása kezdettől fogva egyértelmű volt. Politikai államtitkárként működött egy minisztériumban, s a választási kampányban vett részt, mint a liberális párt egyik országgyűlési képviselő jelöltje, egy olyan választókörzetben, ahol liberális jelöltként semmiféle győzelmi esélye nem lehetett. A helyzetet bonyolította, hogy a választókörzetben kitört egy botrány, mely uralta a helyi kampányt. A botrány következtében az eredeti jelölt visszavonta jelöltségét, mivel súlyos rágalommal illették, melynek azonnali elhárítására nem volt mód. (Pedofil képeket találtak számítógépén, s két évvel később tisztázták minden vád alól.)

A blogot eredetileg azért indítottam, hogy lehetőségem nyíljon a helyi kampány eseményeinek kommentálására. Később, a kampány elmúltával a blog átalakult, s a közvetlen politikai témák helyét közpolitikai problémák és értelmiségi megnyilvánulások vették át. A blog fórummá vált, mely a szerző liberális politikai hitvallását, értelmiségi hajlamait és szociálpszichológiai tudását visszhangzó hozzászólásoknak adott helyet.

A blogszféra az alternatív nyilvánosság helye, melyet különleges nyíltság jellemez. A blogszféra résztvevőire semmiféle korlátozás nem érvényes, ráadásul a részvételt jelentősen serkenti az a tény, hogy a blogírás minimális technikai készséget igényel. Első pillantásra az egyszerre sok megszólaló és sok hallgató számára biztosított kommunikációs lehetőség nagyon hasonlít ahhoz, mely egykor az ókori Athén agóráján volt működésben.

Miként a "lobogás" kifejezés sejteti, a névtelenségben született és olvasott közléseket gyakran uralják a frusztrált kritikára jellemző negatív érzelmek. Nem ritka a szomorúság, a düh, a bizalmatlanság és a félelem. A blogokkal és a hozzájuk írt hozzászólásokkal szemben gyakran elhangzanak a verbális gengszterizmus, a bolondéria, a tudatlanság, a felületesség és az egoizmus vádjai. Andrew Keen szerint a web 2.0 nem más mint a "hiúság kiadója", mely lehetőséget ad a tehetségtelen, magukat nemesnek gondoló amatőrök számára arra, hogy kielégítsék vágyukat arra, hogy ismertek és híresek legyenek (Keen, 2007). Lee Siegel az "elektronikus tömeg koráról" beszél. A virtuális én csonkolja a tömeg tagjainak önazonosságát, akik napjaikat magányuk félig reális, félig elképzelt világában élik (Siegel, 2008). Ez a tapasztalat rémisztő ellentétben van a digitális utópisztikus várakozásokkal, amelyek a web 2.0 demokráciát, a wikitudást és wikigazdaságot ünneplik (Csepeli, 2008; Tapscott és Williams, 2007).

A politikai blogok világa messze távol van a "hozzáértő okos nép" által működtetett demokrácia eszményétől, melyet a szólás szabadságának fontosságát hangsúlyozó demokratikus alkotmányok hirdetnek. A politikai kommunikáció új gyakorlatát szabályozni képes új etikára lenne szükség. A névtelenség, az elszámoltathatatlanság és a felelőtlenség a digitális bennszülöttek sajátos nemét szüli meg, melynek képviselőit Sustein "az érzelmi szembeállítás vállalkozóiként" azonosít (Sustein, 2007). A szakirodalom sokat foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a politikai blogszféra, vagyis a hálózatosodó politikai kommunikáció jelentős vagy jelentéktelen szerepet játszik a politikai folyamatokban. Nem vitás, hogy a politikai médiaszféra és a politikai blogszféra között nincs kínai fal, és a politikai blogoknak valóban befolyásuk van a politika szereplőire és alakítani képesek az egy-soknak közlési mintát követő hagyományos médiába kerülő tartalmakat.

Annak érdekében, hogy az egyéniségüket veszített egyének "napi én"-jei által éltetett nézetek rendszerét feltárhassuk, a hozzászólások során keletkezett szövegeket négy skatulyába helyeztük. A skatulyák a következők voltak:

> Releváns-affirmatív szövegek

> Irreleváns-affirmatív szövegek

> Releváns-kritikus szövegek

> Irreleváns-kritikus szövegek

Nyílt politikai üzenetet közvetítő posztjaim nagyon kevéssé váltottak ki affirmatív (helyeslő) hozzászólásokat, és a hozzászólásokra a relevancia se volt jellemző. A posztjaimra reagáló szövegek többsége az irreleváns-kritikai skatulyába került.

Az irreleváns-kritikus tartalmak magas gyakorisága nem lehet meglepő, mivel a politikai kommunikáció a politikai harc része. A blogszférába tolakodó érzelmi szembeállítás vállalkozói "napi én"-jük összes szenvedélyét és gyűlölködését szabadon engedik. Az irrelevancia legvalószínűbb oka az, hogy az érzelmi szembeállítás vállalkozói félreértik a blog szerzőjének szándékait. A kritikus és irreleváns hozzászólásokat író bloggerek nézetei nem állják ki a kognitív komplexitás próbáját. Pártoskodás, szektás elkötelezettség homályosítja el látóhatárukat, mely jellemzően kényszeresnek tűnik. A politikai események szélsőséges jobboldali értelmezései önmagukat igazoló igazságokká válnak, melyek ezáltal a tekintélyelvűség és dogmatikus gondolkodás tankönyvi példáiként szolgálnak. Gyakran jelentkezik a verbális vandalizmus. Elmosódik a határ a szélsőséges hittérítői buzgalom és az őrültség között.

A politikai blogszérában jelentkező lobogás néhány komoly problémát vet fel a demokratikus politikai nyilvánosság működésével kapcsolatosan. A web 2.0 kommunikáció alacsony belépési küszöbe rendkívüli mértékben megkönnyíti a részvételt a nyilvánosságban, s ezáltal közelít a demokrácia eszményi képéhez, melynek kidolgozója Rousseau volt, aki szerint a politikai közösség javát szolgálja, ha minden tagja egyenlő mértékben szólhat hozzá a közösség ügyeihez. Rousseau szerint

"Az állam valamennyi tagjának állandó akarata az általános akarat, ez teszi polgárrá és szabad emberré őket. Amikor valamilyen törvényt terjesztenek a népgyűlés elé, voltaképpen nem azt kérdezik, hogy helyeslik-e vagy elvetik a javaslatot, hanem azt, hogy a javaslat megfelel-e vagy sem az általános akaratnak, vagyis a nép akaratának, azzal, hogy leadja a szavazatát, mindenki véleményt mond a kérdésben, s a szavazatok összeszámolása nyilvánítja ki az általános akaratot. Ha tehát az enyémmel ellentétes vélemény győzedelmeskedik, ez semmi egyebet nem bizonyít, mint hogy tévedtem, s amit általános akaratnak véltem, az valójában nem volt az." (Rousseau, 1978:573) A politikai tartalmú blogok kommunikációs tere az "általános akarat" születésének laboratóriuma, mely jól mutatja, hogy a névtelenség homályában milyen szenvedélyek, indulatok, szélsőséges vélemények szabadulnak el féktelenül és gátlástalanul. A véleménynyilvánítás egyenlősége csak akkor lenne hasznos, ha feltételezhetnénk, hogy minden véleménynyilvánító személy kompetens. Ez azonban nincs, és nem is lehet így, hiszen az intellektuális képességek, mint minden más képesség, a Gauss-görbe szerint alakulnak, azaz kevesen vannak a tehetségesek, kevesen vannak a tehetségtelenek, a többség átlagos tehetségű. A tehetségek eloszlását mutató görbe ezáltal harang alakú. Machiavelli valószínűleg helyesen figyelte meg, hogy "háromféle az emberi felfogás: az egyik magától képes felismerni a dolgokat, a másik azt fogja fel, amit a többiek felismertek, a harmadik se maga, se mások által nem képes felismerni, az első igen kiváló képesség, a másik fajta is megjárja, hanem a harmadik haszontalan." (Machiavelli, 1993:69)

A véleménynyilvánítás egyenlősége azt jelenti, hogy a kiválóak, a jók és a hasznavehetetlenek egyaránt részt vesznek az általános akarat formálásában. A Gauss-görbe ismeretében azt várhatjuk, hogy a kiválóak mindenképpen kisebbségben vannak. A Machiavelli által "hasznavehetetlennek" nevezett csoport tagjai a névtelenség védelmében felhatalmazást érezhetnek a véleménynyilvánításra. Az interneten zajló nyilvános politikai kommunikáció névtelen szerzői által produkált tartalmak elemzése azt mutatja, hogy a "kiváló" és a "jó" intellektusok által produkált komplex és racionális tartalmak ritkábban fordulnak elő, mint a gondolatilag egyszerű és érzelmileg szélsőségesen polarizált tartalmak. Egyetérthetünk Parsell megfigyelésével, aki szerint a web 2.0 az indulatok szembeállítására szerfölött alkalmas közeg (Parsell, 2008).

Rousseau valószínűleg tévedett, amikor feltételezte, hogy az emberi intellektuális képességek egyenlően oszlanak el az állampolgárok populációjában. A természet által meghatározott egyenlőtlenség lehetetlenné teszi az egyenlőség társadalmi úton történő megteremtését. A kognitív egyenlőség következésképpen lehetetlenné teszi azt, hogy a politikai közösség minden tagja egyenlő mértékben vegyen részt a politikai kérdésekre vonatkozó általános akarat kialakításában, mivel azok a személyek, akik maguktól is képesek felismerni a dolgokat kisebbségben vannak azokhoz képest, akik csak azt képesek felfogni, amit mások felismernek, hozzávéve azokat is, akik se maguk nem képesek felismerni a dolgokat, s arra sem képesek, hogy mások által felismerjék azokat. Az önálló felismerésre és a mások megértésére való képtelenség eredményezi a nyilvánosságban jól ismert szélsőséges megnyilatkozásokat, beleértve a blogszférában jelentkező polarizációt is.

Rousseau nem tudhatta, hogy mennyire téves az a feltevés, miszerint a monarchiában többnyire ügyeskedők, csirkefogók, cselszövők, kis tehetségű emberek jutnak magas hivatalokba, szemben a demokratikus köztársaságokkal, ahol általában véve a választók felvilágosult és alkalmas személyeket választanak fontos posztok betöltésére. A demokrácia több évszázados története Nyugaton, valamint a demokrácia két évtizede Kelet-Európa országaiban kevés bizonyítékot produkált arra tételre, miszerint a demokratikus választás fölényben van a monarchia önkényével szemben. A tétel a következő:

"Van egy alapvető és elkerülhetetlen fogyatékossága a monarchikus kormányzatnak, amely miatt mindig elmarad a köztársasági kormányzat mögött. Nevezetesen, az utóbbiban a közakarat csaknem mindig felvilágosult és hozzáértő embereket emel a vezető tisztségekbe, akik becsülettel végzik dolgukat, míg azok, akiknek a monarchiában sikerül felkapaszkodniuk, többnyire kis ügyeskedők, kis csirkefogók, kis cselszövők, csekély tehetségük elegendő ahhoz, hogy az udvarban magas állásba jussanak, de mihelyt bejutottak oda, már csak arra szolgál, hogy a nyilvánosság előtt elfedje ostobaságukat. A nép sokkal kevésbé téved e választás terén, mint a fejedelem, s az igazán érdemdús ember csaknem olyan ritka a miniszteri székben, mint az ostoba tökfilkó a köztársasági kormányzat élén." (Rousseau, 1978:538)

A mai Magyarországon zajló politikai élet az államszocializmusból a demokráciába és a piacgazdaságba történő átmenet viszontagságaiból származó frusztrációk által táplált érzelmeket vált ki. A blogszféra politikai szegmense rendszeresen frissített bejegyzéseket tartalmaz, melyek után fordított időrendben a bejegyzésekre reagáló hozzászólások követnek. Ez a módszer lehetővé teszi a hozzászólók számára, hogy végtelen számú nézeteket osszanak meg az olvasókkal, akik figyelméért versengenek. A blogszféra által kínált demokratikus tapasztalat nem hasonlítható az interneten kívüli keretek által kínált demokratikus tapasztalathoz. Az internetre kapcsolt számítógép által közvetített politikai kommunikáció ugyanakkor nagyon élesen megvilágítja a hozzáférés egyenlősége és a hozzáférők tehetsége közötti konfliktus következményeit. Pár emberre szabott kommunikáció azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy nagyszámú olvasót érjen el, miközben a közlés nem megy át azokon a szűrőkön, amelyeket a tömegközlésben működő intézmények kapuőrei szerveznek és működtetnek.

A formális és informális egyeztetések és szűrések folytán a demokratikus nyilvánosság interneten kívüli (off line) mintái többé-kevésbé képesek kivédeni az irracionális tartalmak térhódítását. A minimális technikai tudást igénylő, alacsony belépési küszöbbel rendelkező névtelen és interaktív web 2.0 kommunikáció megsokszorozza a szélsőséges, irracionális és kognitív szempontból primitív nézetek áradását, megakadályozva a tekintéllyel rendelkező és megbízható személyek és nézetek kiválogatódását. A politikai blogszféra nyilvánosságában kommunikáló demos védtelen a demagógia támadásával szemben. A wiki módszerek a demagógia diktatúráját teremtik meg az ész és a tisztességesség fölött, ami a demokratikus nyilvánosság kiürülését eredményezi.

A politikai blogszféra jellegzetességeinek megismerése alapos kvalitatív kutatásokat igényel. A blogter.hu felületén 2006. február 28. és 2008. szeptember 11. között publikált szövegeim és az általuk kiváltott hozzászólások további feldolgozása szükséges lesz. Egy longitudinális elemzés eredményeként többet tudhatunk meg a lobogás folyamatáról, a kiváltó okokról, a ciklusokról. Egy alapos vizsgálódás remélhetően a blogok befogadásának jellegzetességeit is kiderítheti majd. Az internet blogtermében nap mint nap rendezett álarcosbál láthatóvá teszi a távolságot lélektől lélekig, mely a valóságos térben és valóságos időben zajló találkozások során rendszerint észrevétlen marad.

Mióta elköltöztem a blogter felületéről (csepeli.hu) a lobogás szinte teljesen elmaradt. Visszaesett a látogatottság, de eltűntek a vandálok, a terminátorok, a gengszterek. Megszaporodtak a releváns hozzászólások mind az affirmatív, mind a kritikus nemben. Visszamaradt azonban a kérdés, mely arra irányul, hogy az új közlési közeg (az internet) segíti, vagy akadályozza a demokrácia működését? A szorongás egyébként nem alaptalan. Tartok attól, hogy a névtelen netes szabad beszéd jövője jóval több kockázatot, mint ígéretet rejteget magában.

(Ez a cikk a Magyar Tudoményos Akadémián 2008. szeptember 25-27-én "Mobile Communication and the Ethics of Social Networks" című konferencián tartott angol nyelvű előadás szövegén alapul)

IRODALOM

Csepeli, Gy. 1996: Szociálpszichológia. Budapest: Osiris. 126.

Csepeli, Gy. 2008: Wikitudás. In Kritika. 4.sz. 2-4.

Csepeli, Gy. Prazsák, G. 2009. Új szegénység. A digitális egyenlőtlenség kulturális dimenziója. In Visszajelzések - Jelentés a magyar kultúráról. Szerk. Antalóczy T., Füstös L. (megjelenés alatt)

Galácz, A., Ságvári, B. 2008: Digitális döntések és másodlagos egyenlőtlenségek: a digitális megosztottság új koncepciói szerinti vizsgálat Magyarországon. In: Információs társadalom Vol. 8, No 2. 18-36.

Grice, H. P. A társalgás logikája: In Pléh, Cs., Siklaki, I. Terestyéni T. (szerk.) 1997. Nyelv-kommunikáció-cselekvés. Ford. Pléh Cs. Budapest: Osiris. 213-228.

Keen, A. 2007: Teh cult of the amateur: how today's internet is killing culture. New York: Doubleday, a division of Random House Inc.

Machiavelli, N. 1993: A fejedelem. Mandragora. Ford: Lutter Éva. Budapest: Magyar Hírlap.

McKenna, K.Y.A., Green, A.S. 2002: Virtual Group Dynamics. In: Group Dynamics: Theory, Resarch and Peactrice. Vol. 6, No 1. 116-127.

Mead, G.H. 1973: A pszichikum, az én és a társadalom. Ford. Félix P. Budapest: Gondolat.

Milgram, S. 1974: Obedience to authority. An experimental view. New York: Harper & Row.

Nie, N.H., Erbring, L. 2000: Internet and society: A preliminary report. Stanford, CA: Stanford Institute for the Quantitative Study of Society. http://www.stanford.edu/group/siqss.

Parsell, M. 2008: Pernicious virtual communities: identity, polarisation and the web 2.0. In: Ethics and Information Technology, Vol. 10, No 1. 41-56.

Rousseau, J.-J. 1978: A társadalmi szerződésről, avagy a politikai jog elvei. In J.-J. Rousseau, Értekezések és filozófiai levelek. Ford. Kis János. Budapest: Magyar Helikon.

Siegel, L. 2008: Against the Machine: Being Human in the Age of the Electronic Mob. New York: Spiegel and Gau, a division of Random House, Inc.

Sunstein, C.R. 2007: Republic com.2.0. Princeton: Princeton University Press.

Székelyi, M. 1994: Igazságosságfelfogások: telefonos és személyes interjúk fővárosi polgárokkal. Budapest: ELTE Szociológiai Intézet (kézirat).

Tapscott, D., Williams, A. 2007: Wikinómia. Hogyan változtat meg mindent a tömeges együttműködés. Budapest, HVG.

Zimbardo, P. 1970: The human choice: Individuation, reason, and order versus deindividuation, impulse and chaos. In W.J. Arnold and Levine, D. (Eds) Nebraska Symposium on Motivation in 1969. Lincoln: University of Nebraska Press.