Bizarr szex, vérfertőző kapcsolat, házastársi hűtlenség, szerelmi iszony, lucsogó alkohol, túladagolt gyógyszer, feledtető fű és kíméletlen drog: sorolni sem érdemes, külön-külön és fürtökben miféle traumák, szenvedélyek, betegségek, gyarlóságok, vétségek és dilemmák húzzák a családi pokol mélyére a Weston família tagjait, s a benősült, vagy közülük kivált Fordhameket, Aikeneket. Az enyhe fokú debilitásról, az idegi elnyűttség súlyos stádiumáról, a megállíthatatlan halálos betegségről, az öngyilkosságról még nem is szóltunk. Kicsit sok a rosszból: Tracy Letts az Amerikai Egyesült Államokban zajos sikert aratott és szépen díjazott, Európába (a kontinensre) először hozzánk eljutott háromfelvonásos színműve (fekete komédiája) minden motívumkölcsönzést megenged magának, ami csak kitelik Eugene O'Neill, Tennessee Williams és más szerzők még ma is bőséges sötét zsákjából. A mitikumra nem oly fogékony, mint a nagy elődök. A középnemzedék-beli Letts halmazati gyehennát gyújt a színre az augusztusi, oklahomai kánikulában, s rutinosnak mutatkozik a nyelvi modernizálás azon fogásaiban, melyeket Deres Péter és Maros András a nyersebb kifejezéseket módjával alkalmazó kitűnő fordítása tolmácsol magyarul. Nem az ilyen drámákat szokás "jól megcsinált darabnak" nevezni, pedig bitang jól megcsinálta az író, legfeljebb azzal nem törődött, hogy itt-ott kilátszik a lóláb: a valóban eredeti jellemzés hiánya, az alakok bensőbb életének a külsőségekkel egyenrangú bemutatása.

Eszenyi Enikő tudja a régi színházi törvényt: új vezető - igazgató, főrendező - minél előbb tegye le a névjegyét. Darabválasztással, színrevitellel, a társulat minél nagyobb hányadára kiható programadó munkával, új húrok pengetésével. Az Augusztus Oklahomában - akár csupán a jelzett előzmények miatt is - a Víg színpadára illő alkotás (dramaturg: Kovács Krisztina); sok vezető színésznek kínál elsőrangú játéklehetőséget; lehetővé teszi, hogy új (részint a Krétakörből érkezett) erőket vessenek be, mérjenek fel; és sok benne a formátumos női szerep. Eszenyi általában jól összehozta, összerázta e közösséget, s bár neki természetesen nem most kellett letennie színházában a rendezői névjegyét, ez mindenképp nyomatékos igazgatói debütálás (különösen, ha Vallai Péter Ti. Esz. I. című önálló estjének kapcsolódó ötletét sem hagyjuk figyelmen kívül).

Árvai György hatalmas, dzsungeles épület helyiségeit metszette a nézők elé. Szobái, lépcsői, beszögellései önmagukban is bőséges, érdekes néznivalót tárnak fel, mozgalmasságra kötelezik a produkciót. Ebben része van Krisztiáni István szcenikai és Komoróczky Gábor világítási közreműködésének is. A lépcsőzetes, bugyros térség minden irányba terjeszkedik. Jó, hogy az égbolt felé is. A legszerényebb, de legmagasabban fekvő zugban tanyázik Johna Monevata, az indián bejárónő, aki kétségtelenül a legközelebb él az égi erőkhöz, és Bodor Böbe csöndes áldozatkészségéből, szívós derűjéből hihetően árad, hogy ő mindig menti, ami és aki ebben az elátkozott fészekben még menthető. A teljes zavarodottság, kivetkőzés a családfő, a hajdan nagyobb karriert remélő, kiégett író, Beverley Weston némileg váratlan öngyilkossága után üt be. Vallai Péter minimális ön- és családsajnálattal előadott, rövid, helyzetjelentéssel felérő vallomást követően indul halálos vízi túrájára (s alkalmanként aztán a Házi Színpadra, ahol a Letts által idézett T. S. Eliot-sorokkal indítja monoműsorát).

A magára maradó (vagy inkább nem szeretett párja halálát siettető és kihasználó) özvegy szerepében Pap Vera (Violet Weston) nem fogy ki abból a dühítő magakelletésből, amely nem engedi eldönteni: az otthonának, férjének, gyermekeinek áldozata-e az öregedő, beteg nő, vagy fordítva: épp ő tett tönkre maga körül mindenkit, aki most itt sereglik, hogy eltemesse az apát és keresse a megoldást a helyzetre. Eszenyi nem mulasztja el nyomatékosítani a jellemhangsúlyokat, de hasonló kettősjátékokat minden szerepnél megenged és szorgalmaz, ha az belefér a figurába. Pap Vera lepréselten is energikus, nagyszerű asszonyalakjának rémületesen találékony fortélyai mellett a lányai közül leginkább őrá hasonlító Börcsök Enikő (Barbara Fordham) viszi tovább az anyai vérvonalat. Mindketten - főleg Börcsök - elborulásaikban is igyekeznek megtartani az ellenőrzést romlékony énjük, külsejük felett. Fájdalmas, amikor ez nem sikerül. Még fájdalmasabb, amikor véletlenül mégis.

A házi matriarchátust Karen Westonként a túlpörgetettség önbecsapásával operáló Hegyi Barbara lánytestvérei ellen szegezett szépsége erősíti, bár ezt a jellegzetes női csatát nyilván a nem egészen testére szabott szereppel küzdő Igó Éva, azaz Mattie Fae Aiken sem adja fel egykönnyen. (Az exponáló jellegű első és a kissé terpeszkedő második felvonás nyomán a harmadikban jön el az ő ideje. Bár ne jönne! - a váratlan igazságokkal szembesülő, épp a szembesülésben gyönge család számára.) Láng Annamária (Ivy Weston) a remegő idegélet olyan halkságát - az ittenihez képest más típusú pszichologizálást, játékmódot - hoz magával a Krétakörből, hogy az még nemigen hajlítja magához a társakat, s ő se nagyon hajlik az uralkodó vígszínházi stílushoz. Ez érvényes az ugyancsak volt krétakörös Gyabronka Józsefre, aki a Westonoktól idegenkedő kívülállássá formálja a családból kiválni készülő Bill Fordham csömörét. Braghini Rozina plasztikusan siklik Jean Fordham bakfisszemtelenségének televényében, Fesztbaum Béla (Kicsi Charles Aiken) már-már kórképet ad a család ütődöttjéről, Epres Attila érzékeny-fontoskodó színészettel jeleníti meg Deon Gilbeau-t, aki hajdan kis híján maga is a família tagja lett, s talán még most sem bánná, ha reménye lenne a közeledésre. Reviczky Gábor pontos, megfaragott alakítással hozza a ház legemberségesebb, sokáig béketűrő férfiját, a végül a legnagyobb vesztesnek is nevezhető Charlie Aikent, viszont nem tartja szükségesnek azzal is foglalkozni, hogy őt megveszekedett drogosnak mondják. A heveny öniróniájú Hegedűs D. Gézának a fekete komédia megjelölésre nem mindenben rászolgáló darab humorforrásokat is köszönhet, s az ő bájgúnárjának (Steve Heidebrecht) jóvoltából érzékelhető, hogy Eszenyi rendezései sorában a Letts-mű a stúdiószerűbb Az ünnep (Pesti Színház) gondolati-formai ágáról való. Szűcs Edit jelmeztára kerüli az extremitásokat: épp elég extrémek azok a kárhozottak, akiket a közép- és kispolgári amerikai egzisztencia átlagos ruhadarabjai fednek és meztelenítenek.

"A pokol térélmény" - írja a Terekben Pilinszky János. ("A mennyország is - teszi hozzá. - // Kétféle tér...") Az Augusztus Oklahomában előadásán "mintha egy lépcsőházból kukucskálnánk" "egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?)" ház poklába. Katlan a színház.