Az SZDSZ Új Generációja a homofóbiaellenes világnapon arra kérte az egyházak képviselőit, "hogy tartózkodjanak a homofób megnyilvánulásoktól, és kövessék meg azokat a hívőket, akiket szexuális orientációjuk alapján kívánnak kirekeszteni az egyenjogú magyar állampolgárok közösségéből".

Izraeli-szíriai szakértői béketárgyalások kezdődnek Törökországban. A libanoni viaskodók kiegyeztek a katari Dohában. A két hír ugyanarról szól. A közel-keleti konfliktust ugyanis képtelenség megoldani, ha nincs béke Libanonban.

Egyre-másra nagy felismerésekkel szembesülök mostanában baloldali liberális szerzőket olvasva, de úgy látom, ahelyett, hogy a megvilágosodás önbírálatra és kiútkeresésre ösztönözné a nevezetteket, inkább csak a rezignáció árad a soraikból.

Állok a kenyerespolc előtt tanácstalanul, vagy húszféle kenyérfajtával szemezve, és azon a pszichológiai paradoxonon merengek, hogy az emberek a kis dolgokban sokkal inkább hallgatnak az eszükre, mint életük meghatározó döntéseiben. Pedig egyre több ilyen kérdéssel szembesítenek minket. November mostanában mintha amúgy is kezdene a döntések havává előlépni. Egyik nap a biztosítók bombáznak meg minket "kötelező"-ajánlataikkal, másnap viszont a nyugdíjpénztárunk szólít fel, hogy döntsük el, jövő évtől milyen portfólióba tegyék a pénzünket. És az ember áll, mert hirtelenjében azt sem tudja, egyáltalán mi az a portfólió.

A virágkertész országút menti tanyája előtt egy földbe ásott PVC-cső a vevőcsalogató - jó vastag, a szennyvizet szokták ilyenen elvezetni.

Magyarország reformkényszerben van. A reformok - legalábbis történetileg - általában kényszerből születnek. A bevált mechanizmusokon az emberek akkor sem szeretnek változtatni, ha racionális felismerésből erre szükség lenne, s általában azért nem választják a változtatás útját, mert így megközelítőleg működőképes stabilitást veszélyeztetnek.

Tegnap éjjel zajra ébredtem. Kis tűnődés után rájöttem, hogy valaki kaparászik a bejárati ajtón. Kimentem, és azt láttam, hogy a levélrésen át zseblámpával bevilágít és egy hosszú bottal benyúlt a lakásba.

"Ibolyáról nekem egy teljesen privát dolog jut az eszembe. Ugye mindenki észrevette, hogy általában ferdén tartja a fejét. Szegénynek volt egy súlyosabb autóbalesete. Na, most az embernek az a benyomása, amikor nézi, hogy ez a ferdén tartott fej a gondolkodó ember póza, pedig nem az". (Kósa Lajos a Playboynak)

Lengyel Lászlónak a magyar közállapotokról az utóbbi hónapokban írt cikkeiből az olvasó azt a következtetést vonhatja le, hogy az ország folyamatosan lefelé rohan a lejtőn. A hazai politikusok pártállásra tekintet nélkül következetesen ostobságokat csinálnak, katasztrofális gazdaságpolitikát folytatnak, és a legjobb lenne, ha - lehetőleg egymással szinkronban - mielőbb lemondanának. A szerző legutóbb azt fejtette ki e hasábokon, hogy már megint nagyon elhibáztunk valamit idehaza, ezúttal a magyar külpolitikában (Válaszúton, Hétvége, 2007. április 21.).

Az ég tudja csak, szovjet vicc volt-e, vagy magyar, de mindenképp "annak" a kornak egy klasszikus szülötte. Úgy hangzott, hogy a múltat a legnehezebb megjósolni.

"A munkáspárti alelnök beszédét apróbb incidens zavarta meg, Novák Előd korábbi Jobbik-szóvivő elindult tojásokkal a kezében az emlékmű felé, amikor egy megemlékező kiverte a tálcát Novák kezéből. Novák Előd ekkor rendőrért kiáltott, kérve, igazoltassák az idős megemlékezőt." (Tudósítás az antifasiszták április 4-i, felszabadulási ünnepségéről.)

Látványos sikert ért el a Gyurcsány-kormány tavaly nyári kiigazítása: a javuló külkereskedelmi mérleg, és a növekvő ipar mellett a - nemzetközi hatásokra is - erősödő forint a visszatérő befektetői bizalom jele, miután most tarthatónak tűnnek az államháztartás számai, és reálisnak a kabinet prognózisai.

Senki nem ugorhatja át saját árnyékát. Senki és semmi. Sem személyek, sem intézmények; sem államok, sem országok. Mert nemcsak személyeknek, de intézményeknek, társadalmaknak, kormányoknak, országoknak is lehet árnyékuk. Árnyéktársadalom, árnyékgazdaság, árnyékkormány. Az árnyékot az igazi társadalom, a reális gazdaság, a tényleges kormány veti.

a német konzervatív Die Welt kommentár oldalán megjelentetett cikkének bevezetőjében idézte Orbán Viktornak azt a kijelentését, hogy egy demokráciában is el lehet kergetni egy kormányt. Például az utca diktátumával? - tette fel a kérdést a Die Welt jegyzetírója

Vallomás következik. Hiányoztok. Mindannyian. Kilenc időzóna távolságból gondolok rátok, ünnepek idején mindig kicsit többet. Olyankor élesebben érzem azt a tompa szorítást, amely legbelül feszít, amióta csak kivándoroltam.

Nincs azon miért meglepődni, hogy a privatizációs szervezet vezetői nem verik fél téglával a mellüket a Malév eladásakor. Mit mondhatnának? Azt aligha, hogy szép áron kelt el a nemzeti légitársaság, amely előtt a privatizáció fénylő távlatokat nyit. Se szép ár, se fénylő távlatok.

Bárki bármiért tette, a Zsarupalotára leadott sorozat valóban figyelmeztető lövés. Még mielőtt átgondolnánk, mire is lettünk figyelmeztetve, szögezzük le: kedden éjszaka mindannyiunkat fegyverrel támadtak meg, és korántsem „csak” jelképesen.

Valahogyan jó volna kikecmeregni a makrogazdasági hasbeszéd és a könnyzacskókat ingerlő nyomormonológok terepéről. Hisz aki elismeréssel szól az elmúlt hónapok kormányzati intézkedéseiről, úgy is menthetetlenül az elvakult rajongó, rosszabb esetben a fizetett agitátor gyanújába keveredik. A reformok sikerében kétkedők sem úszhatják meg a jobboldali fanatizmus, de legalábbis az intellektuális öntetszelgés bélyegét. A helyzet kétségtelenül faramuci, de már csak így van ez, amikor álviták zajlanak evidenciákról.

Baromira fáj a fejem. Biztos ez az időjárás. Be kéne vennem egy Algopyrint. Csak nem tudom eldönteni, hogy bevegyem, vagy ne vegyem? Nehéz ügy. Az Algopyrin hatóanyaga állítólag rombolja az immunrendszert, és vesekárosodást is okoz. Az amerikaiak, a franciák és a svédek már be is tiltották. Ezek nem hülyék ottan, kérem szépen!

Magyarországon is el kell és el lehet érni, hogy – a német Balpárt mintájára – felálljon a legrosszabbul fizetett munkavállalók, a legkiszolgáltatottabb feketén robotolók és a munkanélküliek – felkészült értelmiségiek által támogatott – pártja. A többi között erről ír a Kézfogás című füzetben megjelent elemzésében Hajdú János.