Három éve látjuk, hogyan próbálja a magyar diplomácia eltüntetni a kormányzati elit politikai favágásának forgácshalmát. Most már maga a külügyminiszter, Martonyi János takarít.

Pünkösti Árpád nyughatatlan alkat. Hetvenhét évesen, nyavalyáktól gyötörve is rendületlenül – mondhatnánk: megszállottan – ír. Azt körmöli, ami az utóbbi ötven évben a szakma csúcsára repítette, és ott is tartotta a legjobbak között: riportot, azaz beszámolót, jelentést. Vagy inkább: szociográfiát. Családtörténetet, történelmi szociográfiát Rákosi Mátyásról, a Fideszről. Tegnapi, mai magyar valóságról. Legújabb munkájában Horn Gyuláról. Ami már önmagában is jelzi, hogy a szerző nem az az ijedős fajta.

Hol terem a Detektív? Már Shakespeare is sejthetett valamit, hisz Vas István fordításában azt mondatja III. Richárd királlyal (akinek földi maradványait a sors kegyetlen bosszúja folytán tavaly szeptemberben találták meg Leicester egyik autó parkolójának betonja alatt): Szépséged volt az okozat oka, / Szépséged, mely álmomban megkísértett, / Hogy meggyilkoljam az egész világot...

Mint a hirtelen fékező villamoson, egy évvel a választások előtt mindenki reménykedve kapaszkodót keres. Pedig a remény – olvastam valahol – az a hazugság, amelyet a jövőről hajtogat magának az ember. A remény koalíciójáról beszél Bajnai Gordon, amikor szikár gazdasági programját politikailag „emészthetővé” akarja csomagolni. Reménysugarat emleget Varga Mihály gazdasági miniszter, amellyel sikeresen elkerülhetjük a kohéziós pénzeket veszélyeztető uniós kényszerintézkedéseket. A kormányfő meg már nem is a holnap reményéről beszél.

Életének 77. évében elhunyt E. Fehér Pál, a Népszabadság volt kulturális rovatvezetője. Temetéséről később intézkednek.