Önmagában jó hír, hogy vasárnap Brüsszelben „különleges csúcstalálkozót” tart az a tíz ország, amely közvetlenül érdekelt az úgynevezett „balkáni útvonalon” érkező migránsok ügyében.

Egy látszólag jó, valójában ostoba ötlet és egy hazugság. Mind a kettő az Orbán-kormány nevéhez fűződik migránsügyben.

Még előtte voltunk a migránsoknak szentelt frankfurti Merkel–Hollande-találkozónak, amikor a „befolyásos emberek lapja”, a londoni Financial Times felfedett olvasói előtt egy nem épp kézenfekvő összefüggést. Forrásnak de Maiziére német belügyminisztert használta.

Azt, amit ma (helytelenül) „modern népvándorlásnak” nevezünk, az amerikaiak két háborújának és az ún. arab tavasz teljes kisiklásának köszönhetjük. Mindkét esetben az ifjabb Bush-féle Amerika fegyverrel akart demokráciát csinálni ott, ahol ennek a feltételei nem voltak adottak. És mindkétszer a diktatúraellenes erők tarkaságából egyetlenegy emelkedett ki, amelyik tudta, mit akar: az iszlamizmus.

A női egyest az amerikai Serena Williams, a férfit a szerb Novak Djokovics nyerte Wimbledonban, „a tenisz Mekkájában”. A junior női párosban a Stollár Fanni, Gálfi Dalma kettős győzött, a felnőtt vegyes párosok döntőjében Babos Tímea és az osztrák Alexander Peya klasszis különbséggel maradt alul.

Wimbledonban pénteken szertefoszlottak a britek álmai. Andy Murray, aki a mostani idényre érte el talán élete legjobb formáját, a tavaszt majdhogynem átalvó Roger Federertől – nem mellesleg: a füves pályás világbajnokság hétszeres nyertesétől – játszmanyerés nélkül kapott ki.

Az a bizonyos londoni eső, amely kilenc napon át megkímélte a wimbledoni versenyt, kedden csapott le először és szerdán másodszor, aminek folytán föl lehetett avatni a centerpálya csúsztatható fedelét, bár nem minden gondolkodás nélkül. Jellemző, hogy az ultrakonzervatív klubvezetés fél órát várt arra, hogy elálljon az eső, és csak akkor engedte meg a tető behúzását. Nota bene, némileg későn, mert csakhamar kisütött a nap, és nyugodtan le lehetett játszani a negyeddöntőket szabad levegőn is.