Vita nem lehet felőle, hogy Angela Merkel, Németország kancellárja nagyon nehéz napokat él át, és talán még nehezebbeknek néz elébe. „Migránsbarát” politikája miatt eddigi, kikezdhetetlen népszerűsége drámaian csökkent. Felmérések szerint a németek közel egyharmada fordult el tőle, és fegyelemhez szokott saját pártjában, a CDU-ban is a 15 százalékot közelíti az ellenzéke. A legerősebb testületi ellenfélnek a bajor testvérpárt, a CSU tűnik, élén Horst Seehoferrel, a párt vezérével, aki odáig elment, hogy a menekültek befogadásának legelszántabb ellenfelét, Orbán Viktort is meghívta a párt szeptemberi kongresszusára, és hagyta, hogy a magyar vendég indirekt módon Merkel ellen ágáljon.
Ugyanez a konfliktus előjött az Európai Néppárt múlt csütörtöki madridi találkozóján, ahol a kancellár szolidaritást és humánumot kért uniós partnereitől; „joguk van az emberséges bánásmódra mindazoknak, akik Európa földjére lépnek” – mondta. Ehhez képest Orbán a menekültáradatot Európára leselkedő veszélynek minősítette, a kontinens „keresztény örökségét” vélte védelmezni tőlük – dacára annak, hogy a nevükben is keresztény német kormánypártok ilyesmiről soha nem beszéltek és beszélnek, Seehofer se.
A kancellár kétségkívül tévedett, amikor kiejtette a száján azt a mondatot, hogy „meg tudunk vele birkózni”. Mármint a menekültáradattal. Orbán nem tévedett nagyot, amikor ezt a mondatot valóságos meghívónak minősítette a migránsok újabb tíz- és tízezreinek, éspedig nem csak Szíriából. Ugyanakkor érteni vélem Merkel indítékát, önbizalmát: ha már egyszer német hatékonysággal sikerült leküzdeni a 2010–2012-es euróválságot és egyben tartani az övezetet, miért ne sikerülne elhelyezni pár százezer menekülőt? Azonban ő, aki mindig is híres volt arról, hogy józan és óvatos döntéseket hoz és figyel a közvéleményre, talán nem számolt eléggé a bajor földön és az ország keleti részén tobzódó idegenellenes érzelmekkel, az „orbáni mintának” azzal a populista vonzerejével, hogy a határokat nem kinyitni, hanem bezárni kell, óvni Németországot a jobbára mohamedán bevándorlók lidércfényként előrevetített „párhuzamos társadalmaitól”. Azzal sem számolt, hogy a német xenofób szélsőjobb fizikai erőszakkal rémiszti saját társadalmát is.
