Önmagában jó hír, hogy vasárnap Brüsszelben „különleges csúcstalálkozót” tart az a tíz ország, amely közvetlenül érdekelt az úgynevezett „balkáni útvonalon” érkező migránsok ügyében.
Ezek az országok – Németország, Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bulgária, Románia, Macedónia és Görögország – együtt még soha nem értekeztek erről a közös gondról, de tartok tőle, hogy egyszeri együttlét a világon semmit nem fog megoldani.
Egyrészt Juncker, az Európai Bizottság migránsbarát elnöke olyan rövid határidőt szabott az előkészületekre, hogy ez idő szerint egyetlen szó sem szivárgott ki arra nézve, hogy a „tízeknek” van-e közös koncepciójuk – mert valószínűleg nincs. Másrészt a tapasztalat azt mondatja velem, hogy minél több résztvevője van egy ilyen értekezletnek, annál kisebb a valószínűsége, hogy valamire is jutnak. Az ilyen játszmákban mindig van egy-két „fekete Péter”. Például Orbán.
Harmadrészt meg kell kérdeznem, miért nincs közöttük Törökország. Ja, hogy nem uniós ország? Viszont a helyzet kulcsa az ő kezében van. Ha a törökök ama balkáni útvonal felé nem engednek át száz- meg százezreket, akkor nincs tömeges migráció. De hát lássuk be: a Szíriából elmenekült tömegek java – közel 2 millió ember, háromszor annyi, mint amennyi Európába érkezett – még mindig Törökországban „kempingezik”, és a törökökben van egy jó adag káröröm, hogy önnön terheik egy töredékét átengedhetik annak az Európának, amely nem akarja befogadni őket az uniójába. (Noha jóval fejlettebbek, mint például a bolgárok, csak épp: muszlimok.)
