galéria megtekintése

Az igazi Biszku

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 20. számában
jelent meg.


Aczél Endre
Népszabadság

Már életük dereka felé közelítenek azok a magyar állampolgárok, akik egy-két éve annyit tudnak a ma 93 éves Biszku Béláról, hogy tavaly a bíróság (az 1956. december 8-i, salgótarjáni) sortűz miatt őt „felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett” elkövetőjeként börtönbüntetésre ítélte, majd a fővárosi ítélőtábla nemrég ezt az ítéletet megalapozatlannak találta, hogy októberben kezdődhessen újra a per. Addig van idő gondolkodni is.

Az ítélőtábla helyesen döntött, amikor történész szakértők bevonását indítványozta, mert egy cseppet sem életszerű, hogy pusztán azért, mert tagja volt az MSZMP akkori legfőbb vezető testületének, a nyolctagú Ideiglenes Intéző Bizottságnak, bárkit is tűzparancs kiadására „bujtott” volna fel. Ebben tudniillik nem volt illetékessége.

A hatalom élén Kádár János állt, a fegyveres erők minisztere Münnich Ferenc volt, az új karhatalmat („a pufajkásokat”) többen szervezték és irányították, de én történetesen a névsorban Biszku nevét sehol sem találtam. Ha politikus ellen közvetett bizonyítékot keres bárki, azt Marosán Györgynél találja meg, aki a sortűz napján mondta ki a nevezetes mondatot: „Mától kezdve lőni fogunk!”

 

De se Kádár, se Münnich, se Marosán, se a karhatalom élén álló Uszta Gyula nem volt abban a helyzetben, hogy november 4-e után bő egy hónappal akár „felbujtsa”, akár utasítsa azokat a szovjet harckocsizókat, akik a magyar karhatalmistákkal együtt lődözték halomra a fegyvertelen salgótarjáni tömeget. Hogy egy Biszku parancsoljon az oroszoknak?! Na ne.

Ez az aggastyán a kádárista vezető garnitúra talán legkártékonyabb figurája volt, de nem Salgótarján, még csak nem is későbbi belügyminisztersége miatt, hanem azért, mert amikor csak lehetett, „keresztbe tett” ugyane garnitúra reformszárnyának, amely élhetőbb és sikeresebb élet felé próbálta terelni Magyarországot. „Keményvonalas” volt mindvégig, élen járt a gazdasági reform megfojtásában, a háztájik sikeressége miatti irigység felszításában.

Ám amikor sokévi aknamunkájának sikerét kezdte félteni, „halálugrásra” szánta el magát: feljelentette Kádárt Brezsnyevnél. Korlátozott értelme mellett szól, hogy a kádári politikát elmarasztaló vaskos dosszié csakhamar magának a feljelentettnek az íróasztalán landolt, megjegyzés nélkül. Hiába álmodozott a feljelentő arról, hogy legalább a Pravda még egyszer nekiugrik a kádárizmusnak, ahogyan 1972-ben tette. De nem.

Körülbelül akkor, amikor a reform folytatódhatott (1978), Kádár nyugdíjaztatta Biszkut, a KB 16 éven át volt adminisztratív titkárát. Döntését az első ember még a KB előtt se indokolta, amivel csak segített az amúgy is terjedő hírnek, hogy a „második ember” megpróbálta őt megpuccsolni, ám a szovjetek nem voltak rá vevők. Kádár nem vallotta be a bevallhatatlant, bár legalább annyian lettek volna kíváncsiak Biszku leváltásának tényleges okára, mint 15 évvel korábban Marosán lemondásáéra. Egyikről se tudtak meg semmit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.