Javaslom, hunyják be egy pillanatra a szemüket, és képzeljék el, hogy 1960-at írunk. Fogalmuk sincs arról, kik a Big Brother sztárjai, mi több, a valóságshow-król sem hallottak sohasem.

Háziasszonyi szemszögből azért nem volt túl biztató, hogy így kezdődött a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei által 1941-re kiadott háztartási előjegyzési naptár: "Az újévi malac villanysütőben süthető igazán ropogósra, s ha az idén elmarad, ne ess kétségbe nyájas olvasó, hanem helyette a mindenki által beszerezhető bőrös pecsenyével köszöntsd az újévet.

Egy évvel azután, hogy véget ért Budapest ostroma, tulajdonképpen már majdnem rendben mentek a dolgok.

Húsz évvel a világháborús ostrom után is igencsak rossz állapotban volt a Városliget. Nemcsak az 1944 augusztusi, pusztító szőnyegbombázás hegei nem gyógyultak még be, de kopár volt csaknem minden folt, ahol korábban bokrok nőttek. A háború utáni esztendőkben annyira rossz volt ugyanis a közbiztonság - nap mint nap előfordultak fosztogatások és vetkőztetések -, hogy a hatóság egyszerűbbnek látta csökkenteni a potenciális búvóhelyek számát.

A Budapesti (Budai) Torna Egylet - barátoknak csak BBTE - pályájára járt korcsolyázni Sissovics Sárika úrleány az 1906-1907-es idényben. A karcsú, hullámos hajú ifjú hölgy aligha unatkozott a jégen, hiszen ő volt az ezerötszáztizenegyedik, aki azon a télen kiváltotta az egylet idényjegyét. Annak rendje és módja szerint fel is ragasztotta a Schmidt Ede műhelyében készült, igen előnyös fénykép hátoldalára.

Negyed kiló szappan, egy deci kézmosó, negyed kiló rizsa, két és fél mázsa szén, három tojás, egy pár flór patentharisnya, egy pár házicipő - ilyen tételek sorakoznak katonás rendben a Décsi György nevére kiállított vásárlási könyvben. A tulajdonosról annyit tudunk, hogy rendőr volt, és Rákospalotán élt. Foglalkozása dacára nem lehetett egy rigorózus ember, mert "a háztartás fejének aláírása" szöveg fölül hiányzik a szignója. Gondosan bejegyezték viszont a könyvbe a felesége, valamint újszülött gyermeke nevét.

A jövő évtized regénye - ez állt a címlapján annak a könyvnek, amellyel 1929 karácsonyán lepte meg előfizetőit a Magyar Hírlap. Az olvasók mindent megtudhattak a készülő évtizedről: hogy milyen lesz akkor az építészet, az autógyártás és a szépségápolás, hogyan fejlődik a sport, a művészet és az orvostudomány. Bleier Mór nyugállományú ezredes történetesen arról írt, milyennek ígérkezik "A jövő háború képe".

69. 11. 25. Azaz 1969. november 25. - ez áll azon a stemplin (oppardon: postai keletbélyegzőn), amely hatalmasra nagyítva látható a Hársfa utcai postahivatal falán.

"Búskomor a liba, / Mert nála az a hiba: / Ha esik az eső, / Hát nincs kalocsnija..." - így kezdődött Erdélyi Mihály Legyen úgy, mint régen volt... című operettjének egyik betétdala, amelyet a szerző olyannyira slágergyanúsnak ítélt, hogy szövegét a műsorfüzetben is kinyomtatta.

Evőeszközök, tálcák, kosarak, kávéskannák, tejes- éstejszíneskiöntők, cukor- és tojástartók, gyufásdobozok, hamutartók,árlaptartók, asztali csengők és gyertyatartók, nem beszélve persze azüveg tárolóedények fémburkolatairól - ezek a dolgok készültek fémbőlegy átlagos pesti kávéház felszerelésében.

Meleg lehetett 1951 júniusában. Talán odakint, a Városliget fái között nem volt olyan nagy a hőség, de azt biztosra veszem, hogy bent, a Fővárosi Nagycirkusz ódon kősátrában, a nézőtéren összezsúfolódott izgatott tömeg közepén olykor elviselhetetlen lehetett a forróság. Ha máskor nem, hát akkor, amikor Ria Romez felkúszott a magas árbocra vagy a 10 Balázs légtornászcsoport belekezdett a maga egyedülálló repülőmutatványaiba. Nem csoda hát, hogy a Fővárosi Nagycirkusz 1951. júniusi műsora erősen meggyűrődött az alján, ott, ahol a gazdája tartotta. Persze így volt ez rendben: nem lehetett véletlen, hogy az igazgatóság eleve legyezőformára vágott, zöldesszürke kartonra nyomtatta a számok sorrendjét.

Ha csak légi veszélyt jeleztek szentmise idején a szirénák, a híveket hazabocsáthatta a pap, neki magának viszont kötelessége volt befejezni a szertartást. Légiriadó esetére azonban más utasítást adott Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás. Ha kézzelfogható közelségbe került az ellenséges repülőgépek támadása, megengedhetőnek tartotta, hogy a miséző mielőbb biztos helyre meneküljön; fontosnak látta viszont, hogy a szertartást csak akkor szakítsa meg, ha a veszély még a kenyér konszekrációja előtt következne be.

Azt nem tudom, hogy volt-e mit ennie Huszár Margitnak és Orbán Zoltánnak 1945/46 telén a XI. kerületi Horthy Miklós úton.

"November 10-én annak boldog örömére, hogy a Felvidék egy része felszabadult a cseh uralom alól, igen bensőséges, meleg, lelkes és örömteli iskolai ünnepélyt tartottunk. Növendékeink határtalan lelkesedéssel és feltűnően élénk figyelemmel kísérték a felszabadulás minden mozzanatát.

Anyám szokta mesélni, hogy egyszer, sok-sok évvel ezelőtt, megkérdezte apámat meg a bátyját, mit kérnek reggelire. A testvérek egymásra néztek, és vágyódó hangon, egyszerre mondták: rántott levest. Aztán boldogan ették, tányérszám a sós, köménymagos, paprikás lét. Azt az ételt egyébként, amely miatt nagymamám élete végéig képes volt elpityeredni: mert hát micsoda idők voltak azok, amikor ő semmi mást nem tudott reggelire adni a kamaszodó fiainak, csak rántott levest.

"Az Andrássy út környékét ékesítő villanegyednek a legpoétikusabb része. Gyönyörű, tágas kertek követik egymást, a modern kertészet művészetével gondozva. A pompás villákat e kertekben pázsitos rétek, százados fák, gondosan ápolt fenyőcsoportok és élénkszínű virágos ágyak váltakozva veszik körül. Az útvonal maga is páratlan szépségű."

Gyerekkoromban még erősen dívott a faliújság. Az általános iskolai osztályterem falára rendszerint valamelyik barkácshajlamú apuka tette föl a puhafa lécekből összerótt szerkezetet, amelyre ősszel száraz falevelek festői kompozíciója, Mikuláskor piros dekoráció, karácsonykor fenyőgally került. Itt volt a helyük az őrsi híreknek (nem mintha annyira záporoztak volna a szenzációk a kisdobosmozgalomban, mégis, ilyen felirat emlékeim szerint minden faliújságra jutott); és akkor még nem beszéltünk az állami és nemzeti ünnepekről. Ha a faliújság-felelős valakivel igazán ki akart szúrni, a november hetedikét bízta rá. Elég talán, ha annyit mondok: piros dekorkartont már szeptemberben is hiába keresett az ember lánya a budapesti ÁPISZ-okban.

Korábban sosem gondolkodtam azon, volt-e valaha hazánk kesztyűnagyhatalom. Most viszont, hogy a Révai Nagylexikonból megtudtam, "a kesztyűkészítés nálunk nem nagy iparág", kicsit elcsodálkoztam. Hiszen akkortájt, amikor a Révai vonatkozó kötete megjelent, Méhes András, a Társalgó - azaz Az ildom tankönyve az élet minden viszonyaira - szerzője még így fogalmazott: "Semmi sem lehet hátrányosabb a benyomásra, mint a rossz lábbeli és a rossz keztyű."

1912-ben, az Állatkert megnyitásakor a gyerekek öt, a felnőttek tíz koronát fizettek a park látogatására feljogosító bérletért. Ez igazán méltányos árnak volt mondható, hiszen a felnőttek napijegye egyébként kerek egy koronát kóstált. Igaz, aki csak este kereste föl az éjjel kettőig nyitva tartó kertet, attól mindössze húsz fillért kértek. Később aztán, a világháborús infláció idején a jegyárak is szépen kúsztak fölfelé.

"A munka érdemes hőseit, az élmunkásokat az ország, az egész nép megbecsülése kíséri. Marosvári Jenőné Hutter-gyári élmunkásnő kényelmesen berendezett új otthonában" - ezt a szöveget közölte a mellékelt fotó aláírásaként a távirati iroda. Az orosz és francia fordításból arra következtethetünk, hogy a felvételt a világ más országaiba is - de a demokratikusabbjába mindenképp - eljuttatták.