A Hold utcai Postatakarékpénztárban például működött a jóléti osztály, és azon belül a szociális és kulturális csoport. Olyannyira, hogy a könyvtár újraszervezésének is nekiláthatott. Az ott dolgozók kártyát nyomtattak, amelyen az adományokat nyugtázták. Ennek megfelelően 1946. február 19-én Pokorny Lászlót is "a könyvtár alapító tagjai közé iktatták", annak elismeréseként, hogy "a postatakarékpénztár alkalmazottainak könyvtárához 2 darab könyv adományozásával hozzájárult".

Pokorny László sorsa később rosszra fordult. Fennmaradt ugyanis egy Gondozási igazolvány, amelyet 1950. január 17-én állított ki Budapest főváros VI. kerületének elöljárósága. A népjóléti előadó és a kerület elöljárója igazolta, hogy Pokorny László, negyvenkét éves "volt tisztviselő", Nagymező utcai lakos két hónappal korábban nyilvántartásba vétetett, mint mkpt. Azaz munkaképtelen. Így válhatott jogosulttá a pénzbeli és természetbeni segélyekre; feltéve persze, hogy jól megőrizte a kapott papírt, hiszen "gondozásban, illetve támogatásban csak az igazolvány felmutatása mellett" részesülhetett.

Az irat tanúsága szerint a volt tisztviselő 1950. január elsején a Benczúr utca 35.-ben fölvett "1 jegyet", emellett számos alkalommal megfordult a Szemere utca 3. alatti hatósági főzőhelyen. Hogy a jegy mire szólhatott, nem tudjuk, hiszen épp ez volt az a néhány hónap, amikor a budapestiek egy időre elszokhattak a direkt kereskedéstől. 1949-'50 fordulóján fokozatosan megszűnt, hogy aztán 1951 elején ismét életbe lépjen a liszt, cukor, zsír, hús és kenyér igazságos elosztását szolgáló jegyrendszer.

A hatósági főzőhely mibenlétével azonban tisztában vagyunk, noha tanulmányainkban ez az intézmény inkább népkonyha néven szerepelt. Pesten már 1945 januárjában megkezdte működését az első konyha, februárban pedig Budán is elkezdték kimérni a levest, a kását és a babot. Nyáron már 123 hatósági főzőhely működött a városban, csaknem 17 ezer adag étellel táplálva a rászorulókat. Az inflációs időkben aztán szigorodott a helyzet, néhány hatósági konyhát be is zártak; a forint megteremtése után viszont már csak az okozott gondot, hogyan jussanak hozzá elegendő liszthez, zsírhoz, netán húshoz. Nem véletlen, hogy 1947-től a vendéglátóhelyeket is kötelezték, az étlapjukon szerepeltessenek "olcsó, népszerű típusebédeket".

Mindez azonban aligha jelentett gyógyírt a népélelmezés gondjaira. Ezért 1949-ben a főváros felépített egy ételgyárat, ahonnan hatvanezer adag ételt szállítottak ki nap mint nap. A vállalkozás azonban túl költségesnek és hatalmas adminisztrációt igénylőnek bizonyult, így 1950 végén az üzemet bezárták, felszerelését pedig szétosztották az üzemélelmezési igazgatóság vállalatai között. Mégis elképzelhető, hogy ebben a néhány hónapban Pokorny László volt tisztviselő is kóstolta az ételgyár főztjét a Szemere utcában. Gondozási igazolványát 1950 júliusában pecsételték le utoljára. Talán ezután jobbra fordult a sorsa. Bár az is meglehet, hogy az ideiglenes kerületi tanácsok felálltakor egyszerűen lecserélték a régi, elöljárósági nyomtatványokat.