Az előadás sztárja, Somogyi Nusi (Prézli Csibi megformálója) és Károlyi Vilmos (Tom Nix) dalolta a kettőst az Erzsébetvárosi Színház színpadán. 1938-at írtak akkor.

Azt nem látom tisztán, a sárcipőt nélkülöző liba hogyan passzolt a cselekménybe, hiszen az a Kínában rekedt első világháborús hadifoglyok hazahozatala körül forgott. A szüzsé szerint húsz évvel a háború vége után Andorlaky Ilona egy vöröskeresztes misszióval Kínába vetődik, ott összefut halottnak hitt vőlegényével, Toponári Áron István huszárfőhadnaggyal, majd egy amerikai tengerészhadnagy szponzorálásával hazamenekíti az egész kolóniát. ("A hazakészülők egy része csak most tudja meg, hogy nem juthat olyan könnyen haza; Csíkszeredára, Kassára, Szabadkára megnehezült az út.") Idehaza a két szerető szív egymásra talál, akárcsak a huszártiszt leánya és a segítőkész amerikai: "a derék amerikai fiúból magyar lesz egy szép magyar leány kedvéért".

Szem nem maradhatott szárazon az Aréna út és az István út kereszteződésében, a Városliget déli csücskén álló épületben. És bizony jó sok szemet futhatott el a könny a nézőtéren, hiszen a kiugrott tengerész, ekkor már jegyzett operettszerző Erdélyi Mihály Erzsébetvárosi Színházában telt ház esetén 885 néző foglalt helyet. A teátrum még afféle favázas nyári színháznak épült az 1870-es években, s csak 1908-ban építette át a tulajdonos, Feld Zsigmond egész évben játszani képes kőszínházzá. Igaz, nem akárkit kért föl erre a feladatra: Vágó László építész készítette a szeceszsziós épület terveit. Feldék a harmincas évek elejéig vitték a szakmaszerte csak "filléres műintézetként" emlegetett játszóhelyet; aztán egy darabig moziként működött, míg végül - 1935-ben - Kőbánya, Angyalföld és a Józsefváros után Erdélyi Mihály ide tette át a székhelyét.

Erdélyi módszere egyszerű volt. Évente írt egy operettet - neki köszönhetjük például A csavargólány, a Zimberi zombori szépaszszony és a Sárgarigófészek című opuszokat -, aztán ezeket felváltva játszotta az általa igazgatott (kültelki, de azért mégiscsak) színházakban. A siker nem maradhatott el, különösen, hogy direktorként a lehető leghatásosabb fogást alkalmazta. Mint arról Alpár Ágnes a Városliget színházairól szóló monográfiájában megemlékezik, Erdélyi egy-egy bemutató alkalmával eljuttatott egy színlapot és két ingyenjegyet a környékbeli házak házmestereinek, csak annyit kérve, hogy tekintsék meg az előadást, a műsort pedig függesszék ki a kapu alá. Az érdeklődés immár garantálva volt.

Ez a mély beágyazottság mutatkozik meg azokban a hirdetésekben is, amelyek az Erzsébetvárosi Színház műsorfüzetét körítik. Aki az Erzsébetváros külső fertályán számított, az a jelek szerint reklamírozta magát Erdélyinél. Uradalmi fajborokat, tea-rumokat és likőröket kínált a Garai téri Ringwald Béla, üveget, porcelánt és zománcedényt a tőle nem messze működő Edényház. A Thököly úti Violett modern kozmetikai szereket és gyümölcspakolásokat ajánlott, a Nefelejts utcai Fritz divatház viszont azt hangsúlyozta, hogy az övé "a legolcsóbb bevásárlási forrás". Az érdeklődők megtudhatták, hogy a színház díszleteit "Immunit" tűzmentesítővel impregnálták; hogy Stühmerék immár mogyoróval is készítik a Tibi tejcsokoládét, s hogy Tóth Ödön, illetve Kovald Péter is szakszerűen végzi a kelmék tisztítását, festését. Borg Jenő modern úri szabó a Nefelejts utca 34-ben viszont így hirdette magát: "hitelképes uraknak 4 havi kedvezmény".

Ezután még történt egy s más a Liget déli csücskében. Erdélyi operettjében például egy időre okafogyottá vált a Kassára jutás nehézségeit taglaló jelenet. Aztán teljesen elnéptelenedett a színpad, majd 1945. május 3-án Both Béla Szabad Színháza foglalta el a sokat látott épületet. Majd jött a Béke Színház, később egy újabb mozi, végül, 1949-ben a dózer. Kellett a hely az új Felvonulási térnek.