A kép 1948 végén, 1949 elején készülhetett - téli időpontra utal legalábbis, hogy a fotós látogatásakor Marosvári Jenő bundacipőt viselt. Minden más kissé túl tökéletesre sikeredett ezen a felvételen: a gépi perzsa, a nejlon csipketerítő, a Mosoly Albumából való gyerekportré, akárcsak a negyvenes évek elejének divatját követő bútor és a háttérben fölsejlő világvevő rádió. A ház ura természetesen a Szabad Népet bújja, de a baljánál már ott az olvasásra váró, vastag könyv. Az asszony köt, decens ruháján megcsillan az élmunkás-kitüntetés.

Pontosabban: a Szakszervezeti Tanács által adományozott Magyar Élmunkás-jelvény. Az elismerést 1948. július 3-án alapították, egy időben a Kiváló Munkáért-díjjal. A kitüntetést - a jelvényt kísérő fényképes igazolványban olvasható szabályzat szerint - azok a dolgozók kaphatták meg, akik a termelés, a munkaverseny, az üzemracionalizálás, az újjáépítés, az újítás, vagyis az alkotó munka területén kiváló teljesítményt értek el, és magatartásukkal új munkaerkölcsöt valósítottak meg. A Magyar Élmunkás-jelvény a termelésben dolgozók, a Kiváló Dolgozó kitüntetés az értelmiségiek elismerésére szolgált. A jelvényt egy teljes évig viselhette büszke tulajdonosa. Ugyanerre az időtartamra jártak neki azok - az alapszabályban közelebbről nem részletezett - kedvezmények, amelyeket az igazolvánnyal vehetett igénybe. De arra is figyelmeztették: ha érdemtelenné válik a kitüntetés birtoklására - "dolgozótársait megkárosítja, részeges, botrányokozó, antidemokratikus magatartást tanúsít" -, a fegyelmi bizottság megvonhatja tőle az elismerést.

Marosvári Jenőnével persze ez aligha fordulhatott elő. Bár nem tudjuk pontosan, mit csinált a Hutter-gyárban, az biztos, hogy a nevezett üzemben könnyű munka nem akadt. A Hutter és Lever Rt. három üzemből állt akkoriban: hozzá tartozott a rákospalotai olajgyár, a Thaly Kálmán utcai szappangyár és a Soroksári út 144. alatt működő Vegetál-gyár, ahol olajkeményítőt állítottak elő. A Hutter-féle szappanüzemből kinőtt gyáróriás - lévén korábbi német érdekeltség - 1946 és 1952 között szovjet tulajdonban volt; ez azonban aligha változtatott a dolgok menetén. A palotai egységben, ahová saját ipari sínen szállították a napraforgó-, len- és repcemagot, hatalmas magtárakban, présházakban és üzemcsarnokokban folyt a munka. A telepen mosóporgyár és margaringyár is működött, sőt - 1931-ben legalábbis még erről számolt be a gyár százéves fennállásáról megemlékező kiadvány - a tulajdonosok az előmunkások és a tisztviselők lakóházainak is helyet szorítottak.

A Thaly Kálmán utcai gyáregység kisebb volt ugyan, de kifejezetten széles termékskálát állított elő. A háború előtt itt készültek a cég legkedveltebb gyártmányai, az Asszonydicséret mosópor, az Elida-termékcsalád, a pipereszappanok és a VIM mosószerek. Bár a szortimentet illetően nagy változás bizonyára nem történt, úgy sejtjük, egyes részlegek 1949-re már feleslegessé váltak: ilyen volt például a reklámosztály és a különleges csomagolásokat előállító üzem.

A Hutter és Lever Rt. központi épülete egyébként a negyvenes évek végén is abban az épületben működött, ahol 1921 óta mindig. Ez az Erzsébet körút 6. volt, a korábbi Meteor Szálló. A Meteor kávéház fölötti szegényes garni leginkább arról maradt emlékezetes, hogy egy időben Ady is megszállt benne. Hutterék viszont jó munkát végeztek, pompás irodaházzá alakították az egykori szállodát. Nem véletlen, hogy ez a szerepe azután is megmaradt, hogy 1953-ban az egész részvénytársaság, élmunkásostul és kiváló dolgozóstul beolvadt a Budapesti Illatszer- és Pipereszappangyárba. Hamarosan elfoglalta a VII. kerületi tanács; ma is az önkormányzaté.