A képen kibukkan a föld alól a földalatti. Ha jól látom, a most is zakatoló Ganz-gyári szerelvény. 1973-ban történt ez, amikor a főváros éppen lecserélte az akkor már majd nyolcvanéves, régi Siemens gyártmányú szerelvényeket. Illetve motorkocsikat, mert akkor már jó pár éve az eredeti földalatti kocsikhoz csatolva pótkocsik is zötyögtek a Népköztársaság útja alatt.

A 60-as évek házibulijainak két elmaradhatatlan kelléke volt: a vermut és a magnó. Az elsőt feledjük, de a Telefongyár Tertái és a Budapesti Rádiótechnikai Gyár Mambói jól megcsinált darabok voltak. Akkoriban úgy mondták: van bennük anyag. Mindent kibírtak: a cipelést, esőt, havat, nyarat és a nonstop üzemmódot. Zölden világító varázsszemük estétől hajnalig a bulik egyetlen fényforrása volt.

Olyan szépen fölfűződött volna az én iskolai pályafutásom a 67-es villamos vonalára, ha rá nem tapos a villamospusztító közlekedéspolitika. Ezen a vonalon volt az elemi iskolám, a Vámos Ilona (egy ideje Jókai Mór), a gimim, a Radnóti, és éppen itt, ennél a képen látható megállónál szállhattam volna le az ELTE bölcsészkarához (amely a Piarista Főgimnázium korábbi és mai épületében működött), ha föl nem szedték volna a síneket, mire engem oda fölvettek.

Hát én most lehet, hogy nagyot tévedek. E régi képről nekem ugyanis az a véleményem, hogy a régi óbudai Pacsirta utca és a Szőlőkert utca sarkán készült.

Ezt a címet adta a szerkesztő annak a fotónak, mely a Népszabadság 1977. november 30-i számának 5. oldalán jelent meg.

Nem akárki és nem akármilyen okból érkezett Budapestre 1968. szeptember 9-én. A vendég Sir Stanley Rous, a FIFA elnöke – „másodállásban” a Vásárvárosok Kupája-bizottság vezetője – volt, aki abból az alkalomból jött Magyarországra, hogy másnap rendezték az FTC–Leeds United VVK-döntő visszavágóját. Arra a kérdésre, vajon melyik csapat kapitányának adja majd át a trófeát, az 1949-ben lovaggá ütött elöljáró – aki 1934-től csaknem három évtizeden át vezette főtitkárként az angol futballszövetség adminisztrációját – sportdiplomatához illő választ adott: „A győztesének.”

Ha 1971 augusztusában, amikor a városligeti madárkiállításon lencsevégre kapta őt fotósunk, 107 éves volt, akkor – ne segítsenek – alighanem 1864-ben született Palika, e heti képünk tárgya és alanya. Ez a fess és vidor küllemű madár végigélt mindent, amiről ember-kortársai legtöbbje csak a történelemkönyvekből tanult, és ez – lássuk be – nem volt kevés.

Amikor még százasával készültek az Ikarusok a BKV számára. Munkaversenyben.

Ez már tiszta nosztalgia! Nem is vagyok biztos benne, hogy hihetően el tudnám magyarázni, milyen volt régen a műkorcsolyanézés például annak a 23 éves, végzős budapesti egyetemistának, aki nem tudta, mit kezdjen a vezetékes telefonnal: fogalma sem volt arról, hogy meg kellene várnia a tárcsahangot, hanem egyből el kezdte a +361-et – majdnem azt mondtam, tárcsázni – benyomkodni a készülékbe. Hát hogyan érthetné meg azt, amikor a hóesésben elindultak a pontozók bakancsaikban a jégpályára?!

Ez a kép itt sokszorosan történelmi adalék. Nincs már meg a budai Skála, amely előtt Bánhalmi János lefényképezte a kubai lányokat. Lebontották, és az Allee bevásárlóközpont épült fel a helyén. Az utcát sem Schönherznek hívják, és kubai fonónők sem dolgoznak már Budán.

Egy öreg hegy ugyanolyan törődést igényel, mint egy cipő, egy korosodó gépkocsi vagy egy idős hozzátartozó. Ápolgatni, gondozni, s mint fotónkon is látható, időnként javítgatni kell, mert ha elhanyagolják, csak a baj van vele. Megmakacsolja, önállósítja magát, majd engedve a természet és a fizika törvényeinek, kisebb-nagyobb darabjai elindulnak valamilyen irányba.

Itt láthatjuk a magyarok elsöprő többségének bizalmát élvező centrális erőtér 99/100 százalékos többséget élvező kormányát. Legalábbis a felét. Biztosan ott áll a mikrofonoktól jobbra a másik fele is, csak azt a félkormányt lecsalták a képről. De vajh’ miért?

Kissé csúszott az iskolakezdés a nagytétényi lakótelep újonnan épült, Bartók úti iskolájában 1976 szeptemberében. A nyár végére befejezett épületet ugyanis némi késéssel adták át, másutt már elkezdődött a tanév, mire itt is meghirdethették végre az évnyitót, szeptember 19-re, vasárnapra.

Jó volt futballmagyarnak lenni 1981-ben. A válogatott – Anglia, Románia, Svájc és Norvégia előtt – csoportelsőként jutott ki az 1982-es világbajnokságra, és hazai selejtezőinek átlag nézőszáma felülmúlta a 65 ezret. Elérhette volna a 70 ezret is, de akkoriban mérkőzésenként 68 ezerben maximálták a Népstadion jegyeinek számát.

Fiatalok a Ganz-Mávag bejáratánál hetvenkettő szeptemberében. Középiskolásoknak tűnnek. Talán gépiparisok, gyárlátogatásra érkeztek.

Négyen vannak a képen, de csak kettejük nevét ismerjük. Az 1969. június 18-i Népszabadságban így szólt a Beiratkozás az iskolába című hírkép aláírása: „Az első beiratkozásnál bizony még a Maci bátorítására is szüksége volt Rádóczi Áginak, aki ősztől az Irányi utcai általános iskola első osztályos tanulója.” A képen tehát látható Ági, Maci, valamint még két személy: az asztalnál ülőben bizonyára a Tanító Nénit tisztelhetjük, a pöttyös nyakkendős fiatalember pedig nem lehet más, mint a Jövendő Osztálytárs.

Éjjel-nappali utazási iroda? Van ilyen, de legalábbis volt. Amikor még vadászni kellett a szállásra Budapesten.

– Őrs, vigyázz! Táborvezető pajtás! Kelen Károly, a Dévdidózibikimikendtícs őrs őrsvezetője jelentem, az őrs teljes létszámmal jelen van, és készen áll a reggeli szemlére!

Ez itt a képen egy horvát, illetve akkori szóhasználat és megállapodás szerint horvát-szerb feliratú, fekvőhelyes, azaz couchette (kiejtve: kusett) vagon. Úgy gondolom, hogy a jugoszláv tengerpartra tartottak vele a képen látható utasok. Akkoriban általában vonattal mentünk külföldre, vagy néha autóbusszal. De lehet, hogy más volt az útirány, mert Erdei Katalin kolléganőnk azt a címet adta a képnek, hogy külföldiek a Keleti pályaudvaron.

Kezdjük mindjárt egy beismeréssel. Ez a cikk tulajdonképpen arról szól, aminek már csak a hűlt helye látszik a fényképen: egy legendás villamosvonalról. Jó negyven éve ugyanis, hogy a Kossuth Lajos utcán és Rákóczi úton végighaladt az utolsó járat. A búcsút a BKV 1972 szilveszterére időzítette, a hivatalos indoklás pedig úgy szólt, hogy...