Villamosok a levesben
No igen. Merthogy sokféle magyarázat elhangzott akkoriban, köztük számos, máig vitatott is. A legütősebb érv az volt: a 3-as metróvonal átadásával a főváros szinte egy új Duna-hidat kapott, és ez jó alkalom a tömegközlekedésben a pazarlás, a párhuzamosságok megszüntetésére. (Kit érdekelt akkoriban, hogy a szükség hamarosan újabb párhuzamosságokat hoz majd létre.)
A vonalmegszűnés terve már készen állt, és a vita csak a döntés megtámogatását szolgálta. Az Erzsébet hídon átzötyögő, majd a Kossuth Lajos utcán és a Rákóczi úton elhaladó járatok ugyanis Kőbányát és Zuglót kötötték össze Közép-Budával, a Krisztinavárossal, illetve Dél-Budával, útjuk során három pályaudvart, számos kedvelt kirándulóhelyet és idegenforgalmi látványosságot, sportlétesítményt, közlekedési csomópontot, emellett áruházakat, kulturális intézményeket is érintve. Mégis ment ez egész a levesbe, bár azt elfelejtették tudatosítani a budapestiekben, hogy a műtét a főváros tömegközlekedésének némi átszervezésével is jár majd. Igaz, biztosították őket arról, hogy a változtatásokkal mindenki jól jár majd. (Legfeljebb gyalog.)
Fotónk dátuma 1973 nyara. Fél évvel a vonal megszűnése, és pár nappal az után, hogy a régi síneket felszedték, az új sávot pedig birtokba vehették az autósok. Ez volt Budapest történetének az az időszaka, amikor nagy ívű tervek születtek a növekvő személyautó-forgalom okozta, addig ismeretlen problémák kezelésére, és az új lakótelepek átadásával párhuzamosan megváltozó utazási szokások miatt a tömegközlekedés szerepének újragondolására. (A Rákóczi út például lámpaerdőt kapott, soha nem működő zöldhullámmal.)
Mindenki boldog lehetett volna tehát, de az élet másként működött, mint azt a tervezőasztalok mellett elképzelték. A hosszabb távú hatásokkal senki sem gondolt, az pedig, hogy több évtized elteltével milyen hatása lehet a járatok megszüntetésének, fel sem merült. A villamosok buszra cserélése az olcsó szovjet kőolaj éveiben még logikusnak is tűnhetett. 1973 őszén azonban kezdetét vette az első energiaválság, a négyszeresére emelve a kőolaj árát. Minket persze biztosítottak arról, hogy a válság nem gyűrűzik be, a határainkon fegyelmezetten megáll. (A kommünikét csak az olajár nem olvasta.)
Annak, hogy mind gyakrabban vetődik fel a kérdés: nem kellene-e visszaállítani a Rákóczi úti villamosközlekedést, oka egy újabb diagnózis is. Kiderült ugyanis, hogy a villamos hiánya egész városrészeket megölhet. Tavaly óta próbál a Városháza megoldást találni a bezárt, csődbe ment belvárosi üzletek ijesztő látványára, és az üzlethalál okainak listájára a válság mellé mára a villamos hiánya is felkerült. Tény, hogy a csúcsforgalomban ácsorgó kocsisorok bűze inkább készteti az embert a legközelebbi mellékutcába való bemenekülésre, mint shoppingolásra, teraszon ücsörgésre, sétára, nézelődésre. A környéken parkolni amúgy sem lehet, de az üres kirakataikkal reménytelenül bámuló üzletek láttán ugyan kinek is volna kedve itt megállni, kirakatot nézni, egy-egy üzletbe betérni. Hovatovább nincs is hová. A Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út hajdan karakteres üzletei, vidékieket is utazásra csábító áruházai csendben bezártak, emeleteikre legjobb esetben is újabb árusok költöztek, sűrűn váltva egymást, kínálva a kozmetikai cikkektől a hot dogon át a szamurájkardig szinte mindent...
