A száz évvel ezelőtti Óbuda térképét átbogarászva ugyanis nem találtam még egy ilyen állású utcatalálkozást. A bal oldali volna a Szőlőkert utca, a jobb oldali, kissé tompa szögben megtörő vonalú pedig a Pacsirta. Ha ez utóbbin haladnánk tovább, a végén kiérnénk a régi Flórián térre, amely persze összehasonlíthatatlan a maival. A hetvenes években minden eltűnt, ami addig ott állt, de ugyanakkor a felépülő modern házak árnyékában felszínre került az is, ami addig a föld alatt pihent, az aquincumi katonaváros falai. Ezért mondom, hogy a mai téren a rómaiak otthonosabban mozognának mint olyan valaki, aki mondjuk csak fél évszázada hagyta itt az árnyékvilágot. A kép hátterében már látszanak a Vörösvári úti, új panelházak. Jobb szélen néhány év múlva, 1975-re felépül majd a Flórián áruház. De itt még csak 1971 júliusában vagyunk.

Fáj a szívem e fotót nézve. A régi Óbuda után fáj. Én ezt a világot már nem láttam a maga valójában, abban az évben kezdték bontani az első házsorokat, amikor születtem, 1967-ben. Csak fotókról, festményekről és írók emlékezéseiből ismerem. Elsősorban Krúdy írásaiból, hisz ez a negyed is, akárcsak a Tabán, tipikus Krúdy-világ volt. Néhány hegedűszószerű futamot hagy idézzünk tőle a régi óbudai utcákról, melyek „olyanformák voltak, mint a jeruzsálemi utcák Krisztus születése idejében - írja az Etel király kincse című regényében. - A házak összehajlottak vagy félig a földbe bújtak, mintha mindegyik egy nagy titkot rejtegetne. Ódonság bundaszaga és nőies fodormentaillat váltakozva szálldosott az udvarokból...”

Bizonyos, hogy Krúdy járt a képen látható utcákban is. Már amennyiben ez a V alak itt, a fentebb megnevezett kereszteződés. De ha nem, akkor is elég bizonyos, hogy az író végigkopogtatta macskaköveiket a sétapálcájával. Hanem ha ez a Szőlőkert utca volna, akkor némi bizonyítékunk is akadna itteni sétájára: ennek nyomait ugyanis még megtalálhatjuk Rezeda Kázmér szép élete című regényében, melyben Rezeda közismerten az ő alteregója. Azt olvassuk, Rezeda ide, a Szőlőkert utca 7. szám alatti, félig földbe süppedt, „ifjúságot, kacajt, szerelmet régen elfelejtett” házba tért be egy álom megfejtése végett a híres óbudai kártyavetőnőhöz. Ne kérdezzék, melyik e képen a 7-es számú ház. A leírás alapján, szinte bármelyik lehetett.

Krúdy 1933-ban meghalt, nem látta a régi, regényes Óbuda bontását. De az ő lelkületével tudósított róla Pereházy Károly 1975-ben, A régi Óbuda című szép kis könyvében: „...az utcákban bontott házak romjaival találkozunk, némelyiket még csak a tetőzetétől fosztották meg, másokat már az ablakokig letaroltak, belátni a szobákba, a falakról a záporozó eső halványra mosta a szobapiktor divatjamúlt mintáit. (…) A kivénhedt, roskadozó öreg házakat, melyek a halál jegyeit hordozták magukon, eszeveszett iramban bontja a csákány (…) Korunk ledöntötte az odúkat, de a roskatag házakba nyomorodott lakók - főleg az öregek – eltéphetetlen szállal kötődnek félresikerült életük egykori helyéhez, a vályogházak rengetegéhez. A kis házak, a muskátlis, leanderes udvarok féltve őrzött magányát vélik elveszíteni...”

A régi Óbudát 1976-ra bontották le, ódon házaival hat év alatt 4700 lakás tűnt el, s helyükbe tizenháromezer lakótelepi panellakás épült. Például az itt látható helyszíntől közvetlenül balra az ország egyik legnagyobb szalagpanelje, a nyolcszáz lakásos, Szőlő utcai „faluház”. Már amennyiben jól tájoltam a képet. Ez ügyben csak azért vannak kétségeim, mert néhány óbudai barátom szerint ez a fotó északról, a mai Szél utca, Vihar utca környékéről készült. De én kitartanék a saját verzióm mellett, s ha ez igaz, akkor e házak helyén ma hatalmas park terül el, amely a térkép szerint szintén a Flórián térhez tartozik. Abból a régi Óbudából pedig, amely itt a pusztulása pillanatában látható, talán csak néhány körtefa maradt meg a parkban.